Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
4 ez, melyet nem ír meg szerzője, a nép; de híven, épségben őriz meg lelkében, a hol folyton folyvást készül és készült már akkor, mikor még iskola s tudomány nem nevelte az embert. Hol volt még akkor az iskola, irás, könyv, midőn az ember már tapasztalt s már is észrevette, hogy pl. nem mind jó embere, a ki jó szemmel néz rája. Mikor aztán egy-egy ilyen tapasztalást újra meg újra beigazolt az élet; mikor már ezeren látták, gondolták, érezték ugyanazt: a közös érzés szavakba öltözött és sok ezer ajkon megfordulva, egy tetszetős, tömör mondássá gömbölyödött ki, életigazság lett; — s úgy ment azután a többi közé abba az íratlan nagy könyvbe: „Nem mind barát, a ki rád mosolyog.“ Mintegy ilyen módon időről időre vastagodott az említett könyv, mivel a nép saját égalji, nemzeti s személyes helyzeteiből, erkölcsi s vallási érzületéből, családi és társas élményeiből s tapasztalataiból egyre újabb s újabb igazságokat gyűjtögetett a már meglévőkhöz, melyeket rövid emlékmondatokban, életszabályokban, s jobbadán képletes, példázó, vagy jelvi (symbolikus) kifejezésekben, hasonlatokban, verses szabásokban, szóval a nyelvműveknek számtalanszerü alakjaiban rakott le emlékezetének tárházában, — innét adogálván azokat át szájról szájra, nemzedékről nemzedékre az egymást követő időkben. S ez a szorosan vett közmondások, az úgynevezett „szokás-mondások“ keletkezésének története. Korra nézve tehát legtöbbjeik azon ősidőkből valók, mikor az ember már elevenebben szemlélődni s tapasztalni kezdett, s eszmélkedésének eredményét szavakba foglalni is képes vala. S mire képes az emberi szellem, fejlődésének már ily zsenge korában, akármi sem tünteti fel inkább, mint épen közmondásainak tartalma, melyben a bölcseség- s eszélynek, a házi, nyilvános, erkölcsi és vallásos élet igazságainak oly kincsét találjuk, mely soha el nem avul, sőt minden fejben, szívben, a hányszor megfordul, mindannyiszor megújul, s egyedüli az emberi elmeművek között, melyet az időtől félteni nem lehet. III. Figyelemre méltó, hogy számtalan tanaikban s tanitásmőd- jukban a föld majdminden régi s újabb népeinek közmondásai egyeznek, és hogy ezen szellemi találkozásukat évezredeken át is fen tudják tartani: mig egyéb tanok és rendszerek azonegy hazában is úgyszólván évtizedenkint ostromolják egymást, s a romjaikon emelt újak ismét csak igen megszámlált ideig bírják megőrizni úgy amazok emlékét, mint a maguk életét.. . Kell hát a közmondások mélyén rejleni s az idő, tér és nyelv különbsége mellett is ugyanazon módon hatni valaminek. És ez nem lehet más, mint hogy minden józan ész előtt egy az igazság, mely az embernek már szellemi természete által kitörülhetlenűl van szivébe írva és ajkain — a legeltérőbb kifejezésekben bár — hamisítatlanéi megszólaltatva. Létezik ennélfogva köz-igazságérzet is, mely szerint mindenki nem csak a számtani
