Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888

Tartalomjegyzék

I.

a magyar, nép eszejázása és eszmeit öze, fiözmondásaiéan s egyéS eimemüveiéen efetiintelve.

— Magyaros Írásra törekvő tanítványainknak. —

I. A nép ki volna más, mint az a része a nemzetnek, a mi egykor az egész nemzet volt. S azidőben, mikor még az így volt, mikor még rendekre nem szakadozott a nép: észjárásra, szokásokra, nyelvre nézve nem igen vala még benne különbség. Ugyanaz a nyelv hangzott mindnyája ajkairól; a pásztort, nemest, fejedelmet ugyanaz a dal lelkesítette még. Idő jártával azonban mind magasabbra nőtt ki a népből egy kisebb rész, — és lett észjárásra, eszmekörre, szokásokra, nyelvre többé-kevesbbé különböző, művelt osztálylyá; a nép pedig maradt, mi előbb volt, — az az életdús őstalaj, melynek televénye nem vala még s nem is lett át meg átforgatva, vegyítve; de mely épen ezért annál tövérebben lmjtá a maga parlagi virágait, — termeié nyelvműveit.

Mert nagyon ért ehhez, sőt mondhatni: a legeredetibb, legvalódibb termék-nyelvműveket egyenesen tőle, s nem attól a kiválakozott osztálytól bírjuk. Csakhogy az ő művészete az a mesterkéletlen művészet, mely nem csinál, de alkot; nem készíti, hanem termi a maga műveit. Az ő művészete maga a természet. Míg a műiró közvetve és tudatosan, műtörvények szerint foglalja szóba gondolatait: a népnek egyenesen a természettől fogannak eszméi, ezek kifejezésében csak sejtelmek vezetik; s valamint a lángész, ő is önmaga a műtörvénye magának. Nem ír, nem számít olvasókra, s hogy ismerjük, személyesen nem lép elő soha. De nem is kérdi s nem is tudja nevét senki; mivelhogy nem magának, hanem az egész népnek nevében alkot. Nem egy ember, hanem a nép maga.

II. Népünk nyelvművei között legszélesebb körben mozognak s tanulságokban is leggazdagabbak a közmondások, így nevezve, mivel közajkakon forognak (paroemia) azaz országos szójáratban, közkeletben vannak. Ezek alkotják az ő első lélek- s erkölcstanát, első törvénytábláját, történetkönyvét és nyelvtudományát. Mind egyben az a könyv