Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888

Tartalomjegyzék

32

A húsos ételeket régente nálunk — mint Mátyás király tudósa s asztaltársa, Galeotti Március Írja — jobbadán lében, vagy mártásfélével tálalták fell) melyből a húsos koncot kalánnal, s még többször a kés (vagy bicska) meg a hüvelykujj közé csípve szedték ki. A XVI. században kezdett terjedni a villa is, de melyet a meghívott magával vitt a vendégségbe, — a nép fia csizmaszára mellett, az úri nép tokban. A ki ez evő szerek nélkül ment, könnyen éhen maradt. Ide céloz a fentebbi szólás.

„Keztyüt vetni“ és ,,felvenni a keztyüt (km.)“ — a lovagkorból átszállóit emléke a párbajra hívásnak, s a kihívás elfogadásának. A nép közé, kétségkívül, csak a szólás szivárgott le a felsőbb osztályokból, hol maga a dolog is gyakorlatban volt.

„Kun László szekerére szorult (km.)“ azaz elszegényedve, maga huzza kétkerekű taligáját, mint Kun László idejében a vonós-marhájából kipusztult földnépe.

Bőven tudnak közmondásaink tatárról, törökről, kik gyakori tárgyai háborús emlékezéseinek. „Hire van, mint a tatárjárásnak“ — szereti a terjedező hírekre mondani; s aztán: „Mi a tatár! Tatárfajta! Hajtson el a tatár!“ gyöngébb káromló s átkozó szólásokkal élni. Magától érthető, hogy még szaporábbak a török időkből keltezhetők. „Fejére telt a török átka (km.)“ azaz rossz, ellenséges szomszédja van. T. i. a kitakarodó törökség azt az átkot mondta népünkre: Isten rosszabb szomszéddal verje meg, mint a milyenek ők voltak! Innét a rossz szomszéd „török-átka ember“ (ksz.). Ezidőkben támadt a.jó budai, egri vörösborra is: „török vér, hadd folyjon!“ . .

Különös kegyelettel emlegeti népünk közszólásaiban az ország fővárosát, Budát. Erre mutat: „nem egy nap épült Budavára!“ — „Budára is beillenék bírónak;“ — „ha Budáról jött volna, sem hinném;“ — „nem oda Buda!“ — mit állítólag a paraszti munkában foglalatos Toldy Miklós kiáltott volna a Buda felé tévesztett irányban haladó katonacsapatnak. Mint közmondás am. nem

!) „A magyaroknál — u. m. — majd minden ételt lében adnak fel. A hús, hal, vadpecsenye mind mártással készül, melyet borssal, gyömbérrel, fahéjjal, sáfránynyal erősen fűszereznek. Egy közös tálból eszik mindenki, miközben villát nem használ, csupán kést.“ Kedveltebb étkeik voltak: a bosporos, a kaszás-lé, borsos-lé, törött-lé; tárkonyos bárány; réce fekete-lével; köszmétés csirke; mustos-pecsenye, fojtott-pecsenye (dinsztelt); gulyás hús; balázs-lé, vendég-lé, berbéeshús mikó-lével; sállyás (szárnyas) pecsenye cifra-lével, hidra-lével, koldus-lével; sertés húsok bot-lével, pikádával; halak églével, kozák-lével. Kedvelt étel volt a levelen-siilt, a fordított-kása, hajdú kása, karimás (tejjel körülöntött) kása. Tésztásaikbói: a márca-fánk, bába-fánk, borsajt, édes-ordas, s kivált a héles-félék, melyeket sok minden füszernemüvel tettek ízletessé. „Bélessütéshez, úri névhez sok kell (km.); és: Elaludt, de a bélés szagára felébredt (km.).“ Füszereikhöz tartoztak kiváltkép _ a bors, paprika, gyömbér, kalmus, szerecsendió, fahéj, szegfűszeg, sáfrány; nádméz, cukor mák, mandula, aszúszőllő stb. Hung, in parab. 52—59. 1. és Jókai: Az osztr.-magy. monarch. Írásban és képben (I. köt. 301—305.).