Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
31 magát legyőzöttnek s országát átengedettnek jelenté ki. Innét aztán: „a tót egy fehér lóért adta el országát.“ Kelet felé fordítják vissza tekintetünket a szedi-zeszi sátorfáját, s méginkább az eladó azon időkből, mikor adták-vették még a hajadono- kat. Igazolja ezt a ..jő (jövő) farsangkor hasonlatára rövidült zölegény, vőfély (t. i. vevő), mint szintén a fenmaradt „leányvásár“ is ebben: „farsangon kívül is esik leányvásár (km.).“ — Továbbá: esedezni, a keleti esdeklő (esdeső) imádkozásmódból. „Könyörögvén, elejébe esdesnek (Moln. Alb.). E sorba valók : rozásod van; sok van a rováson (ksz.); szégyenköre állították (km.); „gyászban ütnek“ szintén keleti szokásból : „most özvegyen és letapodtatva gyászban ülnek (Pázm.).“ — Farba rúgta mátkáját (km.) azaz elvált tőle. Ez az erős cselekvés választá t. i. el több keleti ősnépnél, pl. a hébereknél, a férfit jegyesétől, vagy nejétől. C'liina némely tartományaiban a „rúgás,“ mint az elválás kifejezése, ma is megvan. A nagy régiség sejtelmét kelti fel az „adjon Isten minden jót, diófából koporsót (km.).“ Ez is, de méginkább népünknek a diófára szóló kegyeletes vonatkozásai, nem lehetetlen, hogy azt jegyzik nekünk a diófában, mit németnek a tölgy s szláv népeknek a hárs, — a magyar faj nemzeti szent fáját. Miért emlegetné különben népünk, kivált dalaiban, minden más fa felett annyi előszeretettel az aranyos, leveles, jószagú, ágasbogas diófát ? Miért aranyozná meg leveleit; s miért tartaná róla, hogy legenyhébb az árnyéka; hogy nem terem, ha megszedik, vagy rázzák, — hanem verni kell gyümölcsét; ezt szereti a fa, e válik javára. „Diófa verve jó (km.).“ „Ágas-bogas a magyar atyafiság“ is, mint a diófa. A kert s a szőllő szélső határin diófa az őrszellem, az a netovább, a meddig nem is bocsát közmondásunk minden sohonnai, vagy magahitt embert: „azt gondolja, övé mind a diófáig!“ — ezzel utasítván rendre. S végül — a mint előbb láttuk — még síri nyugalmát is diófa-koporsóban kívánja pihenni. . . „Pecsétet küldtek rá (km.)“ — szintén történeti szólás, s am. hatóság elé idézték. Ebből érthető a török időkről fenmaradt: „erő s pribék ') ellen nincs pecsétes levél (km.).“ A szokás, minden Írás nélkül, csupán az arra szolgált pecsétnek ráküldésével rendelni valakit a bíróság, vagy hatóság elé, már Kálmán kir. törv. könyvében előjön.* 2) Egy ily pecsét fölirata volt a többi között: „Comes Trisztanus me misit (1255.)“. A pecsétküldés, „sigillum compulsoriale“ néven sokáig fendivott megyéinkben. „Ha zendégségbe jársz, késed legyen (km.)“ — azon időkből, mikor a kés és villa még nem voltak népünknél szokásos, asztalra tevő eszközök. ') Az izlámra tért keresztény hithagyó neve. 2) Deeretor. Libr. I. Cap. 6.
