Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
18 „nem bánom, ha cigánykereket hány is; ha tótágast áll is (km.)“ értsd: ha fejére áll is. X. A régi népviseletből, a mennyiben ma már a „hány falu, annyi szokás,“ — nem sok maradt a most élő nemzedékre. Az ősi nyusztkalpagnak, kucsmának, magasb rendüeknél a mente- s dolmánynak, s a gazdag borítással (sujtással) díszített ujjatlan subának, a hozzájok használt skarlát, páduai, anglikus-posztónak,!) hermelin-, hiúzprémeknek, a mentét összefogó boglárnak, s kalpagon a vitézkötésnek; a kamuka-, tabita-szöveteknek, a nő fejdiszének, a régiféle pártának, a derekát ékesítő majcnak (aranyövnek), úgy a köznépnél dívott karasia- és abaposztónak, rásának, sőt ma már a szines szaty- tyáncsizmáknak is mindenütt nagy híja, mondhatni, teljes hiánya van. Idősb élők emlékezetére Felső-Magyarország hegységei között, hová az újítások csak nehezebben s később hatoltak be, a piros csizma, s mellette, a múlt században, a sárga is divatos volt még, amaz főleg a hajadonoknál. „Piros csizma táncba való; sárga csizma sárba való“ — tartotta róluk a közmondás. E szines csizmafélék keletre, s közelébb a törökidőkre vezetik vissza emlékezetünket, hol a karmazsin meg sárga uralkodó színe volt a lábbelieknek. Csak félszázada sem sokra tartották a falusi leányt, kinek e büszkesége, piros-karmazsin csizmája meg nem volt. Innét: „felhúzta a piros csizmát (km.)“ ugyanazt jelentette a hajadonra, a mit a legényre nézve: „ugyancsak hosszan kihagyta kendőjét (km.)“ azaz hogy hegyes, rátartós. A szines csizma a diszöltözék része s átalán elterjedt divat volt az úri népnél is. Egy jegyzéket (M. S. A.) őriz a budapesti egyetemi kézirattár, melyen a jezsuita-rendbe fölvett ifjaknak letett világi öltözék-darabjai vannak elsorolva. Szerinte 1712-ben: 11 újonc közül 8-nak sárga, 1-nek vörös, 2-nek fekete csizmája volt; 1722-ben: 8 közül 4-nek vörös, 2-nek sárga, s 2-nek fekete; végre 1760-ról is van még vörös, de sárga már nincsen följegyezve. Az a fentebbi, hogy „sárga csizma sárba való,“ aligha más, mint csakis a „sárga-sárba“ szóhangokkal játszás, épen nem lévén ez ritkaság közmondásainkban, azt -tanúsítván a „sárga csizmás Miska sárban jár“ tréfa is. XI. Igen figyelemre méltók népünk öröklött s közmondásaiban is bőven fentartott előítéleteinek, balhitének s babonáinak emlékei. Előítéleteit jobbadán a természeti tárgyak- s jelenetekről kapta fel. A szivárvány felszívja az esőt, a folyók vizeit, sőt, ha ivének vége alá áll, a gyermeket is. „Iszik, mint a szivárvány,“ — jegyzi meg a közmondás. A hirtelen támadt szélvészre mondja: akasztanak. Csuklik valaki, hát emlegetik valahol; megcsendült a jobbfüle : jó hirt fog hallani; viszket a balszeme: sírni fog. A ‘) „Betakarlak rózsám anglia-posztóval.“ (Népd.)
