Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
mondás: „Anda Pál hadába való,“ — azaz papucshős. Anda Pál, a XVI. században, feleséges lovaskapitány Miskolcon, ki mivel törvény tiltotta, hogy asszonyok járhassanak a táborral, minden héten haza kéredzett látogatóba. VI. Távolabbról és csak mintegy oldalágon rokonok továbbá a közmondással: az erkölcsi népmese, a monda, rege és a népdal. Az erkölcsi népmese rövid, költött esetke, mely a nem-erkölcsi világból vett cselekvők (hangya, tücsök, tövisbokor, csalán stb.) példájában az erkölcsi lénynek, az embernek szolgál tanulsággal. Rokonsága a közmondással az, hogy mindkettőben j elves boríték alá veszi magát valami általános igazság, melyet aztán, mint a mese magvát, kisded héjba szorítva, de nem mint a mese szokta, oktatás céljával, hanem csak mint a végbement történetből folyó példát, tanácsot, vagy életszabályt vitte forgalomba a közmondás, mint pl. ezt is: „Kitetszik a róka farka, akármint dugdossa.“ A népmonda a nép ajkán forgó, gyakran csudásszerü történetke. Közös eredetén s nyelvén kívül az a kölcsönös tulajdonsága a közmondással, hogy a monda előadásában is megakad az ősidők egy-egy avas szava és szólása, képe, emléke; és hogy előszeretettel kedveli ez is, mint amaz, a személyiségek, helyiségek, várak (Csalóka Péter, Vadhuszár stb.) szerepeltetését. Rokonságukra vezet végül az is, hogy egyes közmondásaink, nyilván az ősmondákból eredvén, az azokból átvett eszmét, igazságot, mint a népbölcselet ősmagvait őrizte meg. A néprege (a népnek csak: mese, tündérmese) sem időhöz, sem térhez nem kötött oly költött eseményt mond el, mely tisztán a népéletnek, vagy csak a népképzelemnek esudás elemekkel átszőtt szüleménye. Beszédmódja népies, — hitregés személyiségekkel (tündér, óriás, vasorrú bába, babszem Jankó stb.), a balhit, előítéletek, babonák szövedékével és sajátszerű bevezetésekkel (hol volt, hol nem volt . . .) í) s befejező formákkal, érdekes beszédfordulatokkal. Nem épen kizárólag, de jobbadán Symbolismus uralkodik a népregében is, mely mögött erkölcsi elvek, életszabályok rejlenek. Rokon vonása a közmondással, hogy egyik is, másik is könnyűd és közvetlen erkölcsi tápot nyújt, szelídet, meleget, édeset, mint az anyai tej, s a nélkül, hogy oktató céllal tennék azt. És végre még, hogy a közmondás a népregei reminiscentiáktól, és viszont, nem egészen idegen. ’) Teljesebb alakban: „Egyszer volt, hol nem volt, még a hideg Óperenciás tengeren (v. hetedhét országon) is túl, volt egy szegény ember . . Leggyakoribb befejező pedig: „Még tán most is élnek, hogyha meg nem haltak.“
