Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1887

Tartalomjegyzék

hanem azonegy emberben is változók. így, megesik, hogy a vérmes mérsékű komornak, szűkmarkúnak, a pillegmatikus, viszont, kéjvadásznak mutatkozik; sőt, van példa reá, hogy az otthoni magányában komor melancholikus, társas körben szilaj, kicsapongó kedvű. Az élvek hajhászata, becsvágy, fukarság, testi lelki szenvedések nem ritkán különös ellentéteit idézik föl az emberben a kedély alaphangulatának. A sangvinikus melancholikussá, vagy cholerikussá lesz.

A négy alaphangulat vegyülékei, mint mondók, sokfélék. Tapasztalás mégis, hogy bennök a négyből rendszerint kettő, és pedig az egyik mint alap, a másik mint módosító mérsék emelkedik és ismerszik ki. S így keletkeznek aztán pl. a vérmes-epés (sangviniko-choleri- kus), méla-nyálkás (melancholiko-phlegmatikus), vagy megfordított mérsékek, s e kettős vegyűléknek más, többé-kevesbbé erős árnyalatai. S ezer szerencse, hogy így van! A tisztán sangvinikus alig illenék be, a tisztán cholerikus pedig nem férne meg a társas-életben. Épen igy, más okból, a tiszta phlegmatikus, vagy melancholikus sem. Mert mindent rózsás színben látni és találni az életben, — mint ezt a vérmes mérsékű szeretné; vagy mindent komoly, sötét oldaláról nézni és nézetni. — mint a fekete epéjű méla kívánná: erre se nem eléggé víg, se nem elég szomorú a világ. S mindent erőszakkal keresztülvinni, mint a cholerikus akarná; vagy mindent semmit-tevés által érni el, mint a phlegmatikusnak tetszenék, — ezek sem igen járnák meg a világban. Az meg, viszont, kétségtelen, hogy a mely ember a vérmes mérsékű - nek lelkesedésével, az epés mérsékűnek akarat- és munkaerélyével, a sötétvérü mélának kitartásával s száraz, komoly Ítéletével végezné életmunkáját. s ezek mellett még a hidegvérű phlegmatikus nyugalmával nézne szembe az élet bajaival: az ily ember lenne mintaképe a tökéletes kedélyéletnek. Szóval, minél inkább elvegyülne a négy fő vér- mérsék az emberben, annál alkalmasabbá s hasznosabbá válnék a köz- és magánélet feladataira; ellenben a vérmérsék egyoldalúsága mind magára az emberre, mind a társadalomra nézve káros és nem ritkán veszélyes lehetne. Legfőbb szempont azért a vérmérsékek körűi a nevelésben — amennyire mégis ennek hatása elérhet — egyik temperamentumnak a másikkal való vegyítése s mérséklése.

XII. Az idő, hol a vérmérsékek, nevelés utján, rendszerint még vegyíthetők, — a gyermek- s ifjúkor. S erre a szülőnek s nevelőnek minden figyelmét rá kellene szánnia. Mert mit ér, ha vagyonban s még oly sokoldalú műveltségben neveltük is föl gyermekünket, fegyelmezetlen vérmérséke mellett azonban — az egyik megbizhatlan könnyüvé- riisége s lengesége miatt; a másik renyhe phlegmája, vagy mindenen uralkodni akaró nagyralátása, vagy végre megközelíthetlen mogorvasága miatt a közélet keretébe alkalmasan béilleszkedni nem tudván, csak a különcök és azok számát öregbítik, kikről el-elmondjuk néha: kár, hogy