Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
22 keletkezése s igy állapodott meg a subjectiv formaérzék bizonyos szerkezetek irányában, melyek a többieknél egyszerűbbek vagy jellem- zetesebbek lévén a természetes kiválasztásnak nem estek áldozatúl. így maradt meg nálunk a nyolcas, tizenegyes, alexandrin, stb., továbbá az indben, görögben, latinban, németben s minden nemzet költészetében az otthonos versformák: szlóka, hexameter, jambicus vagy trochaicus dimeterek, trimeterek, saturnins, langzeile stb. stb. A nemzeti versformák nemzeti dallamoknak felelnek meg, hiszen a vers: valamely melódia egyenlő hangfokon elmondva. A magyar nyolcas magyar énekek megcsontosodott ritmusa, a német négy „hebung-“os vers német dalok típusára mutat. A mai költőnek is, — a hivatot- tabbnak legalább — rendesen egy dallam zeng a fülébe, akkori hangulatához illő, s arra írja versét. Régibb verselőink akárhányszor oda is írják a cím alá: melyik nótára kell énekelni. Ama félig éneklő hanghordozás lüktetését, melylyel egy verset elmond az ember (ha nem szaval,) egy-egy régi tipikus ének ritmusának ránk öröklött • érzéke sugallja. Westphal *) a mai német versalakok eredetét XV. és XVI. századbeli dalokra viszi vissza. Mi a mi közönséges versalakjaink eredetének nem merünk időt vetni. Az alexandrin mai hanghordozása Tinódi korában megvolt, mert az ő dallamainak a menete egészen az, mi egy ritmusban elmondott alexandriné, alig önt belé az egyszerű melódia némi változatosságot. A szak negyedik sora mutat kissé szabadabb mozgást, de a többi sorban az ütemek csak egyhangúan igy jönnek: 4—2, 4—2. — Egyéb formáink közül a nyolcasnak, ez „ősi vers-“nek eredete ki tudja meddig megyen vissza? Dalgyűjteményeinket átfutva bizonyos ritmusokat százszor meg százszor ismételve találunk. Ezek a tipikus ritmusok. Egy-egy állandó* szerkezetváz, melyre mint bázisra sok-sokféle melódia rakodik. Ilyen pl. a 4+4 hangjegyből álló sor (minek a versben a „nyolcas“ felel meg), a 4+4+3 vagy 4+4-)-2 fele alakzat. Ezek századokon át állandó szabásai a dallam tagolódásának. Ezek mellett vannak oly dalok, melyeknek külön új ritmusok van, de aztán el is tűnnek nyomtalanéi, amazokkal nem bírnak új versenyre kelni. Az a körülmény már, hogy a legkülönbözőbb melódiák vannak ugyanazon ritmusra, ugyanazon versformára, az ellen látszik bizonyítani, hogy egy megkedvelt dallam nyomán fejlődtek volna ki ama versformák. Csakhogy ebben nincs ellenmondás. Ma igen is sokféle melódia támaszkodik egy szabású ritmusra, tehát ezen melódiák egyikét sem jelölhetnék meg, mint e vagy ama versforma szülőanyját. Hanem mind ezen melódiák maguk is hagyománykép kapták azt a tagolódást réges régi *) Theorie der neuhochdeutschen Metrik. Jena, 1870.
