Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
23 időkből, csakugyan egy ős-áriának a megkedvelt, vérré vált beosztása után. Az ős-ária maga rég elhangzott, de a ritmusszerkezet, a a melyet benne a nép műszelleme a maga Ízlése szerint megalkotott, azóta is sok-sok dallamra rá van nyomva. Ezek a tipikus ritmusok. Hogy ilyen ritmus meddig uralkodik ? az több körülménytől függ. Lehet, hogy mostani ritmusaink alól kimossa a talajt az idők árja s aztán elmerülnek, másoknak adva helyet. A görög hexameter mintegy 1000 évig élt. A nagy-politikus-vers a Kr. utáni első századoktól máig fen van a görög népköltésben. A római saturnius is csak az irodalomból szorult ki ideiglenesen, de a nép közt századokig fentartotta magát. A mi versformáink történetét verses emlékeink hiányában félezer évig se kísérhetjük vissza; de verstörténetünk kezdetén megvoltak. Némely részük valószínűleg az ugor egység korában megalakűlt. Az ilyen tipikus ritmusokat az egyes nemzeteknél kiválogatva s a zenetörténeten át visszanyomozva, el lehetne jutni az összehasonlító ritmikához, bevonván az összevetésbe az érintkező s másfelől a rokon népek tipikus szerkezeteit, hogy mind a kölcsönzés, mind az eredeti örökség tisztázva lenne. Ily kutatás nagy szolgálatokat tenne a művészetnek, zenetudománynak s tiszta világításba helyezné az emberi műszellem ez irányú fejlődését. Valamint célja: rekonstruálni a korábbi nyelvegység ritmusformáit, úgy módszere is analog a nyelvészetével s annak a nyomdokain járhat. Az árja népek összehasonlító ritmikájával Westphal foglalkozott; az ugor népek ritmusformáinak módszeres ösz- szeállítására csak az első kísérlet, a kezdeményező lépés történt meg eddig. Tökéletesen egyetértünk Westphallal, *) ki így szól: „A metrika ugyan aránytalanúl korlátoltabb disciplina mint a nyelvészet, s az indo- germán metrika legjobb esetben néhány metrikai formát, a legkezdet- legesebbeket, fogna előhozni, de nem tagadható, hogy azáltal rendkívüli jelentőségű alapot nyernénk ama további fejlődés megértésére, melyen a metrikai művészet a poézis későbbi időszakában általment.“ Az ily tipikus ritmusok változatlansága nem terjed ki a legutolsó hangj egyre. Bennök az egyes hangok nem mindig ugyanazon hosszúságúak, hol ez, hol az hosszú, pl. a magyarban a félütem keretén belül váltakoznak (J J J.j, ) ; de állandó a taktusok rendje és aprózása; a sor ugyanazon helyén álló ütem mindig ugyanannyi hangjegyből áll; épígy a vers szövegében ’is szabad játéka van a szótagok húzam szerinti rendjének. Sőt még ugyanazon dallam ugyanazon taktusát sem játszszák vagy éneklik mindig azzal a felosztással, mint ezt egy*) „Zur vergl. Metrik der indog. Völker. Kuhn’s Zeitsehr. für vergl. Sprachforschung. IX.
