Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
18 elvet összetévesztették a prozódikus elvvel, a ritmusi accentust a nyelvtani accentussal, a ritmusi quantitást a nyelvtanival. Az igazi szempont ez: A ritmus elvont törvény, mintegy üres minta, melyet, midőn vers képében realizálódik, a beszéd hangjai, szótagjai töltenek be. E mintának vannak hosszabb és rövidebb időrészei és bizonyos pontokon marcatói (ictus, versbeli accentus), kellenek hát neki rövidebb és hosszabb, s bizonyos helyekre erősebb szótagok. Ezt követeli a ritmus a nyelvtől mint anyagtól. Hogy aztán a nyelv hogyan felel meg e kivánalmaknak, az a prozódia. Némelyik nyelv úgy jár el, mint a magyar is, hogy a természetes beszéd hangnyomatékait használja fel verstani nyomatékül (a gramm, accentust ritmusi ictusúl), és a mellett az időmértéki törvényeket csak elnagyolva tölti be; másik, mint a görög, arra veti magát, hogy rövidebb és hosszabb időrészeit elégítse ki megfelelő szótagokkal, mi mellett háttérbe kell szorulnia annak, hogy a nyelv hangsúlya lehessen ritmusi ictussá; itt a ritmus teremt magának ictust a kelló helyekre, s a nyelvtani nyomatékot ha nem esik össze a ritmusival, el is hallgattatja. Pl. e sorban: oíVojfó- | og cfOQÉ- | r/m xal | éy^sí- | r/ őtncc- | saaiv. (Homéros) egyetlen nyelvtani hangsúly sem érvényesül a ritmusban, mely mind más szótagokra veti a maga súlyait, amazokat elnémítván. A magyar viszont a természetes beszéd quantitásaival tesz. hasonlót, a szótagot esetleg nyújtja, esetleg rövidebbre fogja a maga céljai szerint. Pl. szeretnék és hat ökröt, a természetes beszédben mindegyik egy rövid és két hosszú, ámde a ritmusnak két rövid és egy hosszú kell, s azt is csinál belőle e sorokban: V' U -- Ü U --S zeretnék | szántani || Hat ökröt | hajtani. Azonban ezt csak módjával teszi és legjobb szereti, ha a ritmus időrészeibe egészen beleillenek a szöveg hosszabb és rövidebb tagjai: erős ösztöne van a quantitálásra. Mi tehát a ,hangsúlyos'? mi ezzel szemben az ,időmértékes' ? Nem a vers, nem a ritmus, hanem a verselő eljárás, az egyes nyelvek saját módja, hogyan helyezkednek el a ritmus formáiba: accentusukat adják-e inkább ritmusi accentusúl, vagy quantitásaikat ritmusi quanti- tásokúl. Mind a kettőt egyik sem elégítheti ki egyaránt. A verseket nem is szabad tehát úgy osztályozni: hangsúlyosak, időmértékesek; hanem a nemzetek szerint. Minden nemzet verse összefügg táncával és zenéjével és saját géninsa testesül meg benne. A magyar versekben a magyar csárdás tüze forr, a görög versben a görög gráciák táncolnak. E nemzeti géniuszt keresni minden versben és az egyes versalakok jellemét, hangulatát magyarázni, legyen a verstanok magasabb feladata.
