Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
179 határozzák. Azok élő példája, kiket minden mások fölött szeret, ellen- állhatlanul befolyásolja különben is erős utánzó hajlamát. Megmérhetien szerencséje azért az ifjú embernek, hogyha már bölcsőjét a jó rend, szorgalom s életjámborság környezi; s ha családi zászlaján legelőbb is az ,,Ora et labora!“ jelmondatot látja fölirva. Szerencsés, hogy ilyen szülők akarata előtt kellett korábban engedelmességgel hódolnia; utóbb pedig körükben a jellem nemes vonásait mintegy észrevétlenül leikébe szednie, — hogy ne tudjon többé más lenni, mint élethivatásában lelkiismeretes, buzgó, rendszerető s jogtisztelő polgára honának. Bátran megbizhatik aztán az ilyen magában, s mások is őbenne, — mint a kinél az akarat szabadsága abban áll, hogy semmi más nem uralkodik lelkén mint a törvényszerűség; s ki midőn kötelességei parancsának engedelmeskedik, erre a maga erkölcsi természetében bírja egy még hatalmasabb parancs tekintélyét; s végre, a kiben az emberszeretet, hazafiasság, becsületesség, igazságérzet, szóval, az erény nem frázis, hanem — természet . . . A családi ház jellempéldái mellett kitűnő hatással lehetnek, továbbá, az ifjú lélek alakítására a történelem s költészet nagy jellempéldái. Ámbár t. i. ezek, csak mint az arckép az életvaló eredetihez, úgy állanak amazokhoz; nemes, nagy te11eket tanítanak mégis, — és ez több mint csak puszta eszméket tanítani: mivel a tett már maga az élő, megtestesült eszme. Különösen a nagy jellem, melyet a történelem a fogékony ifjú lélek elé állít, megragadja s lelkesedésre gyújtja őt a szép, nemes és magasztos iránt. De, mint Göthe valahol helyesen jegyzi meg, rendszerint csakis ez az „ifjú lelkesedés“ az a tiszta haszon, melyet a tanúló a történelemből húz. A történelem ugyanis nem a nevelésre, vagy jellemképzésre számított disciplina. A tettek, melyeket előad, egészen más célból vitettek véghez; s így az a nevelő befolyás, melyet gyakorolnak, melléknyereménynek tekinthető csupán. Már t. i. a hogy esik: hol nyereménynek, hol veszteségnek is . . . Mert a jó erkölcs ugyan jó erkölcsöt szül; de a rossz meg rosszat. S ezen szempontból a történelem nem mindenben megbízható nevelő. A dicső tett, hőstett, igaz. lelkesedést szül; de a gyávaság, árulás stb. már nem csupán megvetést, hanem káros felzavarodását is az ifjú kedélynek. S ezekhez adhatjuk, hogy magának, a történet eszményi hősének érzülete sincs mindenkor a kívánt paedagogiai hatásra teremve. . . Sőt végre, önkényt érthető, hogy maga a történetíró sincs egyenesen arra hivatva, hogy az ifjú nemzedék jellemét képezze. Erre mind kevés az, hogy az emlékezetes eseményeket elbeszélje s azok okait vizsgálja: hanem erkölcsi értéküket is meg kellene Ítélnie; a szépet, jót, dicsőt s ezek hősének jellemét kidomborítania; az élő nemze-
