Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
8 A kereszténység azt tanítja, hogy az ember a paradicsomban nagy volt; de tényleges nagyságban érezte azt az ösztönt, mely tökéletesebb nagyságra, az Istenhez mennél közeleb jutásra sarkalta, kinek képmása volt. Az embernek ezt az ösztönét használta fel a sátán az ember megrontására. Ha megszegik az engedelmesség parancsát vagyis széttörik a korlátot, megnyílik szemök, olyanok lesznek mint az Isten, — jót és gonoszt tudók. Látni való, hogy e tényben az ismeretlen varázsa lett az ember ártalmára. Olyanok lesznek mint az Isten, fölemelkednek az ő tudásáig. De minő lesz az az Istenig emelkedett ember ? Ismeretlen. — Ismerni fogják a jót és rosszat. De mi az a jó és rósz, melynek ismeretére jutnak ? Ismeretlen. — Bizonytalanság, határozatlanság mindenütt!.. És mire ébredt az ember, miután az engedelmesség korlátját áttörte? Arra, hogy addigi nagysága is elveszett. A rossz megnyilatkozott szeme előtt; az igazság pedig sűrű fátyolba burkolódzott. Szive bűnös vágyak tanyája lett, melyek örökké ingerük a rosszra s a jóért s jóra való törekvésében örökösen gátat vetnek útjába. Csak egy kis reménye maradt, határozatlan, kétes fényű, mely biztatta ugyan, hogy kétségbe ne essék; de útját nem tudta bevilágítani. Elhagyatva, egészen magára maradt; a sötétség benépesítette képzeletét homályos árnyakkal, és ő ezekből alkotta meg magának a jövőre egész eszményi világát, mely után a mélységből fel-fel kiáltott, nélia fel-felujjongott; de hasztalan, mert az mindig csak árnyékvilág maradt. A bölcseleti rendszerek, melyek a letűntek romjain épülnek, hogy magok is ép úgy romba dűljenek, minden időben újra meg újra megalkotják az ismeretlen jövőben eljövendő világot; újra meg újra fülébe kiáltják az emberiségnek a varázs jelszót, mely megilleti, édes remegésbe s izgalomba ejti a szívet, de ki nem elégíti; mert hogy hova viszi az á jelszó, az a világ ismeretlen. A mivel a bölcselet kecsegteti az embert, az mind és mindig a holnapra vonatkozik. „A múlt romokban hever, a jelen jajjal teli; egyedül a jövő biztat reménységgel.“ A kik a hitet a tudás megölőjének mondják s a kereszténységet ép azért mint a tudomány ellenségét becsmérlik, a haladás, a fejlődés nevében kiáltják: „Ma még csak küzdjünk, majd holnap elérkezik a jólét, a boldogság napja; holnap uralomra jut a szabadság, egyenlőség, testvériség; holnap itt lesz az emberi nagyság ideje.“ — Holnap és mindig csak holnap ! . . De az a holnap még soha sem jött meg, hogy a ma küszködök munkájok gyümölcsét szedhették volna; hogy a ma csalódásáért kárpótlást nyertek volna. De nem is kárpótolhatja ama csalódásukat semmi, ha a kárpótlást itt keresik; legkevésbbé az a bölcseleti rendszer, melynek módszerétől positiv bölcselet a neve, s melyet hívei a vallások örököséül emleget-
