Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
9 nek, a mennyiben ez alakúina át vallássá, még pedig egyedüli észszerű, tellát igaz vallássá. E bölcselet hívei a metaphysikát, mint a mely az említett nagy kérdések megmagyarázására törekszik, egyszerűen képtelenségnek nyilatkoztatják ki azon elv alapján, hogy a végső ok, akár ható, akár vég-ok, az emberre nézve ismeretlen, határozatlan marad mindörökre. Csak az a különös, hogy ők is kénytelenek a metaphysikai fogalmakkal foglalkozni, mert hiszen okról és okozatról, valóságról és tüneményről, lényegesről és esetlegesről beszélnek ők is. Ha pedig e fogalmakkal, mint tudományos kutatásaik eszközeivel, okvetetlenül kell foglalkoz- niok, — foglalkoznak kellene azok természetével, eredete- s értékével is, különben eszközeik ismerete nélkül hogy állapíthatnak meg biztos eredményt ? Ha azt mondják, hogy az állandó hasonlóságok, melyek a tüneményekben észlelhetők, s az állandó következések, melyek azokat mint előzményeket s következményeket összekötik, azok, miket a tünemények törvényeinek nevezünk, s mindössze is csupán a tünemények törvényeit ismerhetjük meg: ez még nem végleges magyarázata a törvénynek. Mert ha megengedik, hogy a törvény fogalmában benne van az ok fogalma, s e szerint a törvény kutatása az ok kutatása: miért követelik, hogy a vizsgált tünemények közvetetlen okánál megállapodjunk? Ha jogunk van fölemelkedni a közvetetlen okig; ki, vagy mi akadályozhat meg bennünket abban, hogy magának a törvénynek okát is ne keressük s így föl ne emelkedjünk az ok okához, a legfőbb okhoz, a törvény alkotójához? A keresztény vallás tanítása szerint az ok oka, a törvény törvénye, alkotója, a három személyű egy Isten, kinyilatkoztatta magát az emberiségnek, s az emberré lett második személy földi életében megtestesülve mutatta meg az erkölcsi törvényeket, melyeket hirdetett s anyaszentegyházának, mint tanítása letéteményesének, őrizetére bizott. Ettől fogva az ember már Istennek nem csupán létezéséről bírhat meggyőződéssel értelmének alapján, hanem hitével meg is ösmer- lieti őt, meg az utat is, melyen a segítő kegyelemmel egyre közelebb juthat a tökéletességhez. Összes cselekvéseinek erkölcsi mértékét bírja Krisztusban, és nem kell kételkednie, hogy azon mérték mennél pontosabb betöltése rásegíti arra, hogy a magában érzett ellenmondást, ha teljesen meg nem szüntetheti is, legalább annyira meggyöngítheti, hogy az állati természet támadásai rendre meghiúsulnak; s e harcokban megedződvén, azon biztos reménynyel szállhat sírjába, hogy azon túl az óhajtott megnyugvást eléri. Hanem az az ösztön, mely a felsőbb akarattal örökös harcban áll s az ismeretlent, mivel különös ingert talál benne, többre becsüli az ismertnél, szívesebben botorkál a maga erejéből, mintsem a vezető 2
