Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
88 Tisztelt vendégközönség! Az ember kisebb-nagyobb erőkkel és képességekkel van megáldva. De semmi sem oly kicsiny benne, hogy teljes figyelmünket meg ne érdemelné, és semmi sem oly nagy, hogy nevelésre ne szorulna. Se nem egyedül test— maroknyi por — vagyunk; se nem tisztán halhatatlan lélek ; s a kettő sem — együtt, de csak egymásmelleit: hanem a kettőből egységes egészszé azon végre összealkotott lény, hogy testi és szellemi közös életünket kifejtsük. Egyenlő eredetű, Isten saját keze-műve a test is, lélek is; becsülnünk, gondoznunk kell hát mind a kettőt, hogy ép lélek lakjék az egészséges testben. Nemesebb felünk gondozása, mely minden időn és végen túltekint, kétségkívül magasb jelentékü; de a magasnak megfelelő, -- mély az alapja is. A test gondozása s nevelése is mély jelentékü s épen úgy szükséges mint a lélek nevelése, mert feltétlen alapja ennek. Egyensúlyban kell mindkettőt tartanunk, ha egészséges nevelési eredményt óhajtunk. Csak ha a test is, szellem is rendben működik; ha erejök mértéke szerint egymást kölcsönösen támogatják és kiegészítik, lesznek csak képesek földi küldetésükhöz méltót alkotni; mig egyiknek a másik rovására menő túl hajtása egyensúlyuk megzavarodását, beteges viszonyukat idézhetné elő. Nem nehéz csak ennyiből is belátni, miként az embernek testi és szellem-erkölcsi nevelése a legbensőbb kapcsolatban állanak egymással ; minélfogva a test elhanyagolt, vagy tévesztett nevelése szükségképen befoly a szellem-erkölcsi nevelésre is. Ezen utóbbiról, a főbb irányokban, elég bő és hasznos tájékozót elmondtam már e mai alkalomból, t. vk! Annak ejteném ma sorát, hogy at esti nevelésről is közöljek egyet-mást. Oly feladat ugyan, melynek tüzetes tárgyalását nem én tőlem lehet várni. De elég tanulságost ígérhet annyi is, a mennyire kiterjeszkednem saját szemlélődés, aztán meg számos oly tanácsok átgondolása is feljogosítanak, melyeket eszmélődő korunk a nevelés ezen oldalán is hasznosan pendített meg. I. Természetes igazság az, hogy az ember a családból szívja legelső s legerőteljesebb életnedvét, mely jobbadán egész jövőjére elhatározó. De aztán hogy mi s mi szükség ahhoz, hogy csakugyan ép, egészséges erőket s képességeket vigyen a családból magával az életbe, — ez már nem áll oly tisztában előttünk. Annyi itt is kétségtelen, hogy akármely család csak arra nevelhet, a mire maga nevelve van. Hogyha életerős a törzs, rendszerint a sarjadék is az. Ha viszont a sarja- dékba már a család mérget oltott, mint fogja azt az élet, mely maga is mérgez, orvosolni? Vagy, tegyük, hogy mint ép, romlatlan alany vált ki a családi talajból valaki s a közéletben szedte a romlás csíráit magába ; ki fogja-e őt az a másik család, melyet magának alapit, gyógyít
