Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
21 lehetne. Mind a mellett a szép nem a pusztán igaz, sem a pusztán jó; mert nem minden igaz és nem minden jó szép is egyszersmind. Az igaz és jó a tökéletesség bizonyos fokán lesz széppé, a hol a szivet- lelket el tudja bájolni. Mivel tehát az igaz és jó bizonyos fokon egy a széppel, következik, hogy a legfőbb lény, lényegében a tiszta igazság és tiszta jóság leven, egyszersmind a tiszta, absolut szépség is. E szerint a természeti dolgok szépsége relatív, vagyis, a természeti dolog annyiban szép, a mennyiben képe a teremtő szépségének; annál szebb, minél jobban közeledik ahhoz, s nem is magáért érdemel csodálatot, hanem azért, a ki alkotta s a kire emlékeztet. E relativ szépség természeti, vagy művészi; amaz Isten műve, felséges alkotása a hasonlithatatlan művésznek; emez az emberé, képmása az isteni teremtésnek, utánzása az eszménynek. Hogy a relatív szépség meghassa, megindítsa a lelket, észrevehető alakra van szüksége, mely szép lesz, a mennyiben jelképe a láthatatlan szépnek. Jelkép pedig minden tünemény, a mely bennünk a tőle különböző valóság gondolatát kelti; és természetes, vagy önkéntes, a mennyiben a természeten vagy a közmegegyezésen alapszik. így hát a szépben két alkotó elem van, értelmi vagyis az eszme, s érzéki vagyis a jelkép, mely által a láthatatlan szép megnyilatkozik. Ezek szerint a szép fogalma igy volna körülírható: szép az isteninek visszasugárzása az érzéki dolgok tükrében. Egy hasonlat talán világosabban megmagyarázza ez állítást. A nap sokkal fényesebb, mintsem szemünk bele nézhetne. Hogy mégis tetszésünk szerint csodálhassuk, szelídebb fényű képét kell keresnünk, de mégis elég élénk és hasonló képét pl. a tó sima tükrében. Ilyen formán tükröződik vissza az absolut szép is a természetben, de legfőkép az emberben. Állítsunk fel most megfelelő szög alatt egy tükröt, hogy a tó sima tükrében ragyogó nap képét felfogja s a szétszóródó sugarakat kis térre összegyűjtse, és van a szépnek egy másik nyilatkozata, visszatükröződése a művészet munkájában. Mert mit cselekszik a művész ? Úgy szólván tükröt tart a nap képe elé, mely őt elbájolta, s mit eszményképen látott, művészi tehetségével megvalósítja, még pedig legjobban az erkölcsi szép müvekben, melyek tárgya az ember. Ha az absolut szép, hogy jobban megindítson bennünket, hozzánk hasouló alakba öltöznék s kinyilatkoztatná magát értelmünknek a leg- mélységesebb tartalmú világos beszéddel, szivünknek a leggyöngédebb, magát egészen feláldozó szeretettel, érzéki voltunknak megrendítő csodákkal : ez lenne együtt véve a szépség tökéletes megnyilatkozása. S épen ezt cselekedte Isten, emberré lévén. Krisztus, mikor azt mondotta: „Én vagyok az igazság“, ezzel azt is mondotta, hogy ő a láthatatlan szépség megtestesülve. Értelmünk fölfedezi nekünk a természetben
