Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
22 nyilatkozó isteni szépet, hitünk pedig kinyilatkoztatja a természet fölötti világban levő isteni szépet, az emberré lett Istent. A szép e csodálatos megnyilatkozása az „isteni kinyilatkoztatás.“ Természetes, hogy ez Krisztusnak nem pusztán isteni személyére vonatkozik, hanem tanítására, életére, halálára, állandó s maradandó müvére, az anyaszeut- egyházra, állandó s hathatós munkálkodására, melyet isteni malaszt- nak nevezünk, és örök dicsőségében való diadalára. Ha ez alapon állítottuk, hogy az emberiség összes cselekvéseinek célját és mértékét Krisztusban bírja, akkor a művészetet sem tekinthetjük más alapról. S ha, meggyőződésünk szerint, az emberiség igazi fejlődése abban áll, hogy ha mind hasonlóbbá törekszik lenni Krisztusban bírt eszményéhez: akkor a művészet is, mikor az emberrel foglalkozik, csak úgy lehet a fejlődés hathatós eszköze, ha, közvetetlen eszményei nem ellenkeznek az örök eszménynyel, vagyis, más szavakkal, ha a Krisztus által adott erkölcsi törvényekkel összeütközésbe nem jőnek. Igaz ugyan, hogy a művészet közvetetlen célja a szép kifejezése, a szép pedig, a fentebbi magyarázat értelmében, általában nem azou- egy a jóval, tehát nem az akarat tárgya; mind a mellett el nem vitatható, hogy, a mennyiben a kedélyt gyönyörködteti, a szeretetnek s igy a vonzódásnak is tárgya mindenkor. Mivel pedig a szép, igen természetes, első sorban a művészt gyönyörködteti, legfőkép ő benne támaszt tárgyához kiváló szeretetet: épen ő neki kell a jót leginkább szeretnie, melyet azonban csak akkor szerethet igazán, ha fölfedezi benne az igazat; mert akkor a szeretet lelkesíti s lelkesedésében meg is- tartja. De a szeretet, hogy lelkesíteni tudjon, kell, hogy jogszerű vagyis a rend szeretete legyen; a rend szeretete pedig az erény,.s a szép, a rend fénye. Hogyan lehetne hát összeegyeztetni a rosszat, a bűnt, mely a szerétben való .rendetlenség, a szép szeretetével, mely a rend fénye ? (sz. Ágoston) A rend és rendetlenség közt nem lehet szövetség; egyiknek szeretete a másikat okvetetlen meggyülöiteti. Ennél fogva az erkölcsileg gyönge kedélyre az igazi szépnek nem lehet huzamos vonzó ereje ; nem támadhat benne az örök eszmény iránt állandó lelkesedés, mely egyedül képes örökéletű mesterművek alkotására. Képes szenvedélyre, mely a természetes széphez vonzódik, de épen e szenvedély födi el még a láugész elől is a művészet nemesebb oldalát; azért az erkölcsileg gyönge művész nem emelheti, hanem sülyeszti a művészetet és sülyeszti közönségét is. Mert a művészet, hivatásának magaslatán: a szellem kifejezése. Az anyag magában a s z é p hatását csak azon egy föltétel alatt éreztetheti velünk, hogy ha a szellem fénye tükröződik rajta. A mi szobron, vagy festményen, mely az emberi testet ábrázolja, igazi
