Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
12 lett, értelem, mely, korlátozott voltát megismervén, önmegadással hajol meg a felsőbb akarat előtt, melynek való hódolásából fakad számára a híven teljesített kötelességek után az édes megnyugvás forrása. Korán meg kell tanulnia, hogy egyedül helyes módon a keresztény vallás szabja eléje a kötelességeket, s hogy mind az, mi a keresztény vallás ellen küzd, az emberi önzésből fokad ki; jókor el kell őt látni védő fegyverekkel arra az időre, mikor magára marad, hogy meg tudja védelmezni magát és szíve nyugalmát mindenki ellen, ha kell, még a családban rátörő támadások ellen is. Meg kell tanulnia, hogy nemzetünkben azért voltak régebben nagyobb jellemek, mert többen voltak, kik az önzés és kötelesség közt nem ingadoztak, hanem inkább megsemmisültek, mintsem elveiket megtagadták volna.. Meg kell tanulnia, hogy „a vaskövetkezetességü jellem meleg hitből s ingatlan meggyőződésből támad,“ mely szívesen elesik, de elveiért harcolva esik el. Azonban ez csak úgy érhető el, ha az ifjúban korán meggyőződéssé vállik, hogy az emberiségen felül egy nagyobb, föltétien hatalom van, melynek akarata a mi irányadónk ; hogy ez akaratból ered összes erkölcsiségünk, s hogy minden tettünk erkölcsi szempontból tekintendő, nem pedig a szükségszerű viszonyok összeköttetéséből vagyis a szükségesség törvényéből; ha meggyőződésévé válik, hogy erkölcsiségünk nem az öröklés kényszerűsége, hanem az erkölcsi szabadságé; mert korlátozott voltunk mellett is erkölcsileg szabadok é azért minden cselekedetünkért felelősek vagyunk. Erkölcsiségünk egész mivoltában a következő eszméken nyugszik : Isten, halhatatlanság, szabadság, törvény. A positiv bölcselet ez eszméket, mint bebizonyíthatatlan hypothesist, elveti. Azzal dicsekedvén, hogy az ő tudása igazi tudás, mit cselekszik ? Hypothesist állít fel; azt állítja, hogy „azon mértékben, a mint a természet fölötti istenség fogalma egyre határozatlanabb lesz s a múlt idők homályába merül, egyre világosabban látjuk, hogy egy nemesebb, méltóságosabb alak merül fel, mely az összes isteneket alkotta és le is rontja. A történelem homályából kiemelkedik atyánknak, az „Embernek“ képe, mely örökifjún tekint ránk s azt mondja nekünk: „Én vagyok az, a ki előbb voltam mint Jehova.“ Ez az úgynevezett jövő vallásának bálványa. Ránk nézve az a kérdés, minő viszonyban van az egyes ember e bálványnyal; mert a positivismus híveire az összes erkölcsi törvények e viszonyból támadnak. Ha nincs más, mint az „örök-ifjú Ember“, mely a szakadatlanúl fel-feltűnő egyedekben mind jobban tudatára jő magának, s előtte a vég és határ nélkül való fejlődés útja áll: akkor, természetes, az Isten és a halhatatlanság magától elesik; s így az erkölcsiség alapjából csak a szabadság s a törvény maradna fenn. Azonban ama két fogalom
