Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
10 kezet örömmel fogadná. Szívesebben indul az értelem félhomályát- benépesítő alakok után, s ezekből aztán alkot magának az ismeretlen jövőben tökéletes boldogsággal kecsegtető eszményi világot, hol a kereszténység nélkül uralkodnának majd azok az eszmék, melyek a kereszténységből sarjadzottak ki. Az ó-kor az emberi szenvedélyeknek emelt bálványokat; a ma már izmosodó s a jövőben — mint mondják — teljes uralkodásra jutandó philosophia az ember absolut fölségét állítja fel bálványul. T. i. minden tüneményt a tapasztalat utján törekedvén megmagyarázni, a vallásokat mind, kivétel nélkül, tehát, a keresztény vallást is tárgytalan mythosnak nyilvánítja. Ezzel elvetvén az emberi élet problémájának Istennel való magyarázatát, elvetette magának az Istennek eszméjét is; mikor aztán arra az eredményre jutott, hogy az ember fölött nincsen semmiféle személyes hatalom, tehát e világon az ember az absolut uralkodó. Semmi sincs az ember fölött, semmi felsőbb értelem, mely az övét megvilágosíthatná; semmi felsőbb törvény, mely korlátolhatná, tehát szabadságának sincs határa, fejlődése pedig föltétien, kezdet és vég nélkül való. Az ember önmagának íölsége, fólsége a földnek is, melyen lakik, a társadalomnak, melyben él; ki merne hát eléje törvényt szabni; ki merné vezetni, kormányozni? E rendszer emberének csak egy törvénye lehet: az önzés. Mindent fölforgathat, mindent föláldozhat a maga érdekeiért, követelő szenvedélyeiért; ő maga vagyis önzése van hivatva, hogy valamelyes rendet hozzon a világba. Ez végső eredménye a végtelen értelem tagadásának, a keresztény vallás befolyása ellen való minden küzdelemnek. Ez az anarchia bölcseleté, melyet a nemzetek rémületére már is értékesíteni törekszenek. Mert lehetetlen, hogy az ember más úton járjon, mint a melyet gondolkozása és érzése jelöl ki számára. Azonban azt mondhatná valaki, hogy minek beszélni nálunk, a mi fiatalságunknak ily dolgokról, mikor ezek messze távol esnek tőlünk; mikor a szabad-gondolkodók, az anarchisták, a nyilt atheisták stb. elveit nálunk nem feszegetik, sőt ez elvek nemzetünk józan felfogása miatt eddig csak gyér követőkre találtak ! Minek fölzaklatni a fiatal kedélyt, mikor az a józan elvek hirdetése által fejlesztendő, nem pedig kivételes törekvések ismertetésével ingadozóvá teendő? Ellenkezőleg. Mert igaz ugyan, hogy nálunk a philosophiai rendszerekkel feltűnő kevesen foglalkoznak, azok ismertetésének a középiskolákban igazán tere sincsen, s nemzetünknek a nyugati nemzetekhez képest a philosophálásra csekély hajlama van : de az is igaz, hogy nemzetünkben az utánzó tehetség — talán helyzete kényszerítő hatásánál fogva — jobban ki van fejlődve, mint a nyugatiakban ; s az ott már gyakorlatba átment elvek minálunk nem mennek át a fejlődés rendes
