Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
51 szedőbe menni vélt melege árad felénk ; s midőn kőszénnel fütjük gépeinket, hogy helyettünk dolgozzanak, akkor ezt a munkát voltakép a nap végzi el, melynek melege a kőszeneket képező fákat évezredek előtt fölnevelte. Hátra volna még nyomozni és megmutatni, hogy miként az erők, úgy a különböző anyagok szinte egységre vihetők vissza. De az utóbbi egység eszméje még csak messze homályban lebeg. S talán még hosszú időkig eredménytelenül kell a fölött vitatkozni. Mindazáltal ez a két egység ki- kiegészitik egymást, vagy inkább a kettő csakis egy. A természetben a gondolat, terv és tevékenység egységét nem lehet föl nem ismernünk. Várnunk lehet tehát, hogy a tudomány valamikor a különböző anyag egységét ép úgy fölismerendi és tanitandja, mintáz erő egységét már ma ismeri és tanitja. V. Végre értekezésemet Fehér I. barátom ezen szavaival: „A természettudomány akkor fogná elérni fejlettségének tetőpontját, ha egyetlen alaperő elégséges lenne az összes tünemények megfejtésére,“ ,a) és Soós M. magasröptű elmélkedésével — zárom be. Részemről teljes mértékben osztom ezen nyilatkozat foglalatját, s hozzáteszem , hogy az emberi tudás akkor ünnepelné legfényesebb és legteljesebb diadalát, s az annyi elágozó emberi nézetek akkor csoportosúlnának egyetlen súlypont körül, midőn ezen igazság, mint az egyetemes igazságok talpköve, mindenki előtt osztatlan elismerésben részesülne; midőn mindenki egy hangon hirdetné: hogy ugyanazon erő, mely a legtávolabbi ködfoltokban székelő világokat egybetartja, eszközli egyszersmind az emberi tüdőben az éleny- és szénenynek szénsavvá egyesülését. Az lenne kétségtelenül emberi tudásunk koronájában a legfényesebb drágakő, mely előtt a gyémánt ócska korom-szénné silányúlna, hogyha általában a fiú- vagy tanítványhoz a legbensőbb meggyőződés hangján intéztetuének következő tartalmú nyilatkozatok : „íme, gyermekem! ugyanazon erő, mely a kondort merész röptében vezeti s kormányozza, midőn az az Ardesek hófödte magaslatait túlszárnyalta, méla büszkeséggel mereng az alatta elterülő örvényeken, ugyanaz kölcsönöz illatot a virágnak, éltető meleget a napsugaraknak.“ Távol van tőlünk, hogy ezen eszme megvalósulásától visszariadnánk: sőt ellenkezőleg egész erőnkkel oda igyekszünk, hogy az utat, mely eme nagy horderejű igázság gyakorlati megismerésére vezet, kitelhetőleg egyengessük ; és nagy lelki örömünkre fog szolgálni, ha a hozzá vezető ösvényről csak egy porszemnyi rögecskét is eltávolithatunk, avagy a fogalmakat hozzá bármi csekélységgel is közelebb segíthetjük. Hogy mindez nem hiú remény, biztató kilátásokat nyújt maga azon nagyszerű szellemi forradalom, melynek közvetlen tanúi vagyunk, s melynek részesei közül magunkat szándél2) L. Feher Ipoly: Kisórl. Természeti I. 12. 7*
