Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
45 az, mely keletkeznék, ha 6436 kőszén-gömb, melyeknek mindegyike épen olyan nagy volna, mint földünk, égne el. A növekvés mégis, melyet ez által a nap térfogata nyerne, általán egészen észrevehetőn maradna. Azonban nem akarunk mi theoriákkal s hypothesisekkel foglalkozni, hanem csak azon megjegyzésre fölötte méltó tényekkel, melyek synthesise az újabb természettudomány egyik legtermékenyebb ágát képezendi. Felfogjuk már most azon titokteljes kötelékeket, melyek azokat egyesitik s a solidaritást, mely azokat megmaradó egységgé teszi. „A mai tudomány felfödö- zései s egyetemitései", mondja egy angol természettudós, „ha azok teljes igazságukban s összefüggésökben elménk elé vezettetnek, a legfölsé- gesebb költeményt képezik, melyet valaha az emberi szellem teremtett. Napjainkban egy, magát a tudománynak szentelő természetbúvár szünet nélkül csodával érintkezik, melynek ellenében az, melyet Milton oly magasztosan irt meg, elhalaványul. Oly nagyszerű s oly fönséges az, hogy aki magát igazán annak szenteli, kell, hogy bizonyos jellemszilárdsággal bírjon, hogy magát a megvakulástól megóvja.“ Tekintsük meg a földünkön működő összes erőket, a kőszeneinkben rejlő erőt, szeleinket, tengereinket, folyóinkat, táborainkat, ütegeinket, — s mik azok? Mind a nap erejének csak egy részecskéje által nemződtek, mely az összes erők alig V2320 milliomodát teszi. Ez tettleg a nap erejének azon részecskéje, melyet a föld elnyel, s ebből mi megint csak igen kicsiny töredéket változtatunk át mozgó erővé. Habár minden erőnket milliónyi milliószor többszörösitenők is, azon erőt, mely a napból kiömlő hő által nemződik, a szorozmány még csak távolról sem közelítené meg. S ámbár ez a megmérhetetlen hőömlés az ember létezésétől a földön, csak egy pillanatig sem szűnt meg, lehetetlen mégis benne csak legcsekélyebb változásnak is nyomára jönni. A legnagyobbszerii földi mérvekkel mérve is, ez az erőforrás a szó legszorosabb értelmében megmérhetlen, sőt mondhatni, hogy végtelen. Azonban egyik kiváltsága az a mi természetünknek, hogy a legnagyobbszerü mérveket a legkisebb viszonyokra vihetjük vissza, úgy, hogy magában a napban sem látunk többé egyebet, mint egy pontot a mindenség kebelében, mint egy egyszerű cseppet az egyetemes tengerben. Elemezzük a tért, mcdyben lebeg s mely erejének emeltyűje. Más meg más rendszerek s napokhoz emelkedünk, melyek közül megint mindegyik ép úgy erőt terjeszt, mint a miénk; de mindig megsértése nélkül a törvénynek, mely a változásban változhatlanságot lát, valaminthogy szünet nélküli átalakulásokat s átváltozásokat, de nyereség és veszteség nélkül, enged meg. Ezen törvény egyetemitése bölcs Salamon ama mondatának, hogy: „Semmi uj nincs a nap a lat“ mely szerint ugyanazon eredeti erőre találunk mindenütt nyilvánulásainak végtelen különféleségeiben. A természethez semmi hozzá nem adható, de belőle semmi el sem vehető; erői összege állandó, s mindent, mit az ember tehet, az
