Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
46 egyes részecskék helyváltoztatása, melyek egy változhatlan egészet képeznek, s hogy egyik erővel egy másikat idézhet elő. A fentartás törvénye valamint az uj teremtést, úgy a megsemmisítést is kizárja. A bolygódok napokká tömbösülhetnek, a napok ködfoltokká, s ezek megint lebbé oldathatnak föl; de az erő, mely a mindenségben kering, mindenkor ugyanaz. Összhangzó hullámokban mozog az minden időkoron át. Minden erő a földön, minden életnyilvánulás ép úgy, mint a tünemények sokfélesége, csak módozatai vagy változásai egy és ugyanazon égi melódiának. — Szóval minden határozottan megkülönböztetett erők, melyeket földünk fölületén észreveszünk, csak különböző nyilvánulásai egy és ugyanazon eredeti erőnek. A fény, a hő, a villamosság, a delejesség, a vegyrokonság, sőt maga a súly vagy nehézség is, csak meghatározott nemei a világban elterjedt mozgási erőnek. De gondunk legyen rá, hogy az eszméket össze ne zavarjuk, s túl ne menjünk azon, a mi meg van mutatva. Ha azt mondjuk, hogy ezen erők egyike a másikra visszavezethető, vagy egyik a másikból származtatható, nem azt teszi: hogy azok azonosak, hanem inkább, hogy különböző nyilvánulásai egy egyetemes erőnek, melytől függenek, s melynek rejtett székhelye magában a dolog lényegében vagyon. — Igen gyakran nagyobb fontosságot tulajdonítunk a szavaknak, mint melylyel azok bírnak, s feledjük, hogy azok csak egyezményes jelek emlékezetünk támogatására, képviselvén az első eszmét, melyet nyilvánitani akaránk. Ép úgy két hasonszerü lény, melyeket két különböző szóval jelezünk, hasonlatlanoknak látszanak előttünk. Összefoghatunk-e pl. két tüneményt, mely annyira különbözik egymástól, mint azon vonzás, melyet egy darab borostyánkő gyakorol és a víznek galván-oszlop általi szétbontása? Ezen közös jelölés egyedül onnan származik, hogy idő folytában észrevették, miszerint a két tünemény egymáshoz viszonyban áll. De a korlátolt szavak, melyeket használni kényszerülve vagyunk, nem korlátok egyszersmind a természet erőire nézve is. Egyetemes solidaritas köti ezen erőket egymással össze. Ha a különböző erőknek, melyeket egymásután tekintetbe vettünk, egymáshozi viszonylatait szemügyre veszszük, sok esetben úgy találjuk, hogy a hol ezen erők egyike működésbe jő, ott egyszersmind a többi is működik. Ha pl. dárdanyként megvillamozunk, az egyszersmind delejessé lesz; de többé-kevésbbé meg is hévül az, a villamerő hatályossága szerint. Ha ezen hatályosságot bizonyos határokon túlhajtjuk, akkor az a test világit is; továbbá ki is terjed, következőleg mozgás is származik, és végre elemeire bomlik, tehát vegy-tevókenységet is idézünk elő. A régiek sym- boluma szerint tehát a természeterők körben mozognak. — De ezen egymásutánban föllépő különböző erőnyilvánulásból avagy átváltozásból van-e már jogunk következtetni, hogy ezen erők egyike vagy másika a többinek mindnek szülőanyja? Hogy pl. a villamosság egyetlen forrása minden mozgásnak a világon; vagy hogy a nehézkedés, avagy az egyetemes vonz
