Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
27 azonban czélhoz nem vezetett, mert könnyűszerrel belátható lett volna itt, hogy a gépnek adott hő és a belőle kiömlő egymáshoz egyenlő; de belátható az is, hogy a természettanban minden egyes elméletet a kísérletnek kell bebizonyítani. Carnot után következett Clapeyron, ki elemző képleteket állított fel, melyek segélyével a hő által létesített munka kiszámítható; minthogy a természetvizsgálóknak sark-elvül szolgált: lehetetlen akár mozgató erőt, akár hőt teremteni. Ebből következik: hogy a hő azon pillanatban, midőn a meleg test melegét a hidegnek adja, erőmütani erőnek kell fejlődni. Carnot változatlan hőanyaga lassanként fölössé, vált,, Clapeyron pedig alapelveit, elemzési képleteit világosabban kifejtvén, még nagyobb méltánylatban részesült, mert számításait az újabb erőműtan is inkább elfogadta. Ezen előzmények után a megoldásra még egy kérdés várt, és pedig ez: hogyan lehet hőből erőmütani erőt levezetni ; micsoda viszony lehet e kettő között? Ezen igen fontos kérdésre 1839-ben az első, ki feleletet és éles bebizonyítást hozott, Segűin volt. Ugyanis minden gépben, mely munkát végez, hő veszett el; ő szorosan nyomozta a viszonyt a gép által eredményezett munka és felhasznált hő között, és ezt igyekezett számokkal bebizonyítani. Később 1842-ben Mayer heilbronni orvos észleletei által feltalálta a rég óhajtott viszonyt, s ő merészelte először kimondani a hő erőmütani egyenértéket. — Számai ugyan és adatai hiányosak voltak, de nem volt hiányos eljárása. Övé a dicsőség; mert ő találta ki a változatlan viszonyt mind azon esetben, midőn valamely erő más erővé változik. De Joule angolnak kedvezett a szerencse teljes pontossággal meghatározni, micsoda viszonyban változik át az erőmütani erő hővé, és pedig két fémlap súrlódásából határozta meg a hőerőmütani egyenértéket. Ő ezen kísérletnél meghatározta a szabadon eső súlyok által végzett munkát, valamint a két fémkorong súrlódása által kifejlődött hőmennyiséget.; ugyan ezen kisérletet ismételte higanyban, sőt sűrített légben, midőn a felhasznált munka következtében a higany, vagy a lég hőmérséke emelkedett. Ezen esetekben azt észlelte, hogy körülbelül 424 meterkilogramm munka a súrlódásra fordítva, oly hőmennyiséget fejt ki, mely egy kilo vizet lllC-ra képes felmelegiteni, ezen munka képezi tehát a hőerőmütani egyenértéket. Joule után többen ismételték e kísérleteket és pedig különböző erőmütani munkával, és az eredmény mindig egy és ugyanaz volt. De még nagyobb bizonyosságot nyert e tétel az által, hogy ki lön mutatva: azon hőmeny- nyiség, mely egy kilogramm víz hőmérsékét 0°ról egy C fokra emelé, 424 meterkilogramm munkát végzett, és e tekintetben különösen nevezetesek Hirn elsassi tanár kísérletei a gőzgépek körül. Már ezekből is elég világosan látható, mily éles belátással mondható H uighens : „Minden természeti tünemény oka erőmütani utón keletkezik, ha csak nem akarunk minden reményről lemondani, hogy a természetben valamit megérthessünk.“3) s) L. Tractates de lumme. Amsterdam, 1827. p. 2.