Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
24 meéllel és teljességgel fejti ki a nap meteori elméletét. Ezek után következett még negyedik irat 1851, s ez is úgy, mint a többi, magán viseli a nagy szellemi tehetség jellegét. Egészben és nagyban véve Dr. Mayer- nek elvitázhatlan joga van, hogy mint igazi lángeszű férfiú, a hő mozgási elmélet megalapítói közt az első sorban legyen. (V. ö. Tyndall: A hő mint mozgás 83.) Támaszkodva a villam-delejesség hatályára, kísérletek által jutott egy harmadik természettudós: Joule Manchesterben, a hő egyenér- téke fölötti számokra, melyeket ő 1843 évi augusztus havában a britt természetbúvárok gyülekezete elé terjesztett. Ezen számok l°F-ra 1056 lábfont vagy 579 mkgr maximum, és 587 lábfont vagy 322 mkgr minimum közt ingadoznak. 1844-ben, midőn kísérleteket tettek a lég összenyomásával, az ingadozások csekélyebbek valának. 1847-ben ugyanő 781.8 lábfontot talála. Csak 1849-ben vett föl Joule egy egyenérték kifejezésére 772 lábfontot, vagyis 323.5 meter-kilogrammot. Joule angol tudós volt az első, ki szabatos kísérleteivel bebizonyította, hogy az átváltozó meleg, meg munka, mindenkor ugyanazon megszabott arányban vannak egymáshoz. Több rendbeli kísérletei közül csak kettőt érintek. Az egyiknél a súrlódást, a másiknál a lég összenyomást alkalmazta; mind a két munkálatnál, a mint tudjuk, hő fejlődik. Joule egyrészt kiszámította első esetben a súrlódásnál, második esetben a lég összenyomásánál felhasznált munkát, másrészt megvigyázta, hogy mekkora meleg fejlődött ez alkalommal, ismerve már most a felhasznált munkát, s az ez által gerjesztett hőt, e ki t mennyiség kölcsönös arányát is meghatározhatta. A súrlódást úgy eszközölte, hogy öntött vasból készült két korongot szorított egymáshoz : egyikök veszteg maradt, a másik tengelyre volt erősítve, melyet forgatni lehetett. E forgatás úgy történt, hogy a tengely felső vége fahengerbe volt dugva, mely körül zsineg tekerődzött; a tengely függélyesen állt, a zsineg mindegyik vége pedig oldalvást egy-egy csigán átvezetve súlyokkal volt terhelve. Ha már most e súlyokat megeresztették, hogy leessenek, ezek húzták a zsineget, a zsineg pedig forgatta a hengert s azzal együtt a hozzá erősített tengelyt. A mily munkába került e súlyokat bizonyos magasságra fölemelni, annyi munkát szolgáltattak ezek le- esésök alkalmával vissza; ezt a munkát ki lehetett számítani: de épen ez az a munka, melyet a korongok súrlódása felhasznált s hővé alakított., meg kell tehát még határozni, mekkora meleg fejlődött e súrlódás folytán. E végre a leirt készüléknek egy része t. i. a surlódó korongok egy öntött vas edénybe nyúltak, mely higanynyal volt megtöltve. Az edény tetején nyílások voltak, melyek egyikén a tengely ment keresztül, másikába pedig hőmérő volt dugva. A surlódó korongok megmelegitették a higanyt, hogy mennyire, hogy hány fokkal növelték hőmérsékét, azt a belemártott hőmérő jelentette. Ebből aztán ki lehetett számítani a súrlódás által gerjesztett hőmennyiséget. Ekként jutott Joule tudomására a keresett két meny- nyiségnek: a felhasznált munka, meg az ekkor fejlesztett hőmennyiségé-
