Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
18 ¥fjs«5jxgm Ilyen formán áll az emberi észlelés azon tüneményeknek közepette, melyek körülötte mennek végbe. Még nehezebb lesz helyzete, ha a tünemények kevesbbé egyszerűek, s az ember, ha szabad úgy mondani, mintegy valamely halló közepén találja magát, melynek hurkai egymást keresztülvágják, s melynek szálai minden irányban egyesülni, vagy szétválni látszanak. Épen igy a természeti tünemények első észlelése által egy igen bo- nyolúlt eszmét nyerünk az erőkről, melyek azokat létrehozzák. Minden erő s annak minden nyilvánulásai mint elszigetelt s független tűnik fel. Fülünkbe hangok jönnek, s ime a tények első rendje, melyek minden egyebektől különbözők. A hang tehát egészen különös tényező, bármely minőségű legyen az, független minden egyebektől. Szemünket a fénysugarak különfélesége illeti. íme megint új tényező, határozottan különböző attól, mi reánk másik érzék által hatott. A szem épen oly kevéssé veszi észre a hangot mint a fül a fényt, vagy a szint. Majd érzünk meleget vagy hideget, melyek egyébiránt egészen határozatlan kifejezések ; s kénytelenek vagyunk újra harmadik tényező létezését fölvenni, minthogy az a két előbbitől egyáltalán kü- lönbözőleg nyilvánul. Majd ismét villamos rázkódás futja át tagjainkat, midőn biztosan sem a hang, sem a fény, sem a hő, sem ezek együttes benyomását nem érezzük, hanem negyedik érzemény érzete támad bennünk, mely mind a három előbbitől határozottan különbözik. Hasonlóan vau a dolog minden tüneménynél, melyet észlelünk. Azonban a természetben egészen közönséges az egységre való törekvés. A rendszerek tervében, valamint az egyes lényekben, mindenütt ezen egységre való törekvéssel találkozunk. A növény noha tüdeje nincs, lehel, habár máskép is, mint az állat. Az életnedv a tölgyfa törzsében csak úgy kering, mint a vér a mi ereinkben. A ló patája alatt öt lábujj rejlik. A szegény virágok fény után törekednek s keresik azt, mint a gyermek a bölcsőben stb. Nem oly tan-e ez, melyről magunknak számot kell adnunk, ha fel akarjuk fogni a teremtés nagyságát, mi véges lények, kik két végtelenség közepette vagyunk behelyezve ? Két szava van a természetnek. S ha az egyfelől igazságokat tanít, melyek bennünket szépségűkkel s összhangza- tukkal lekötnek, nem illő-e, hogy másfelől az ingatag tüneményekre nézve oly megoldást keressünk, mely azzal, mit maga a természet nyilatkoztat ki, megegyezik '? A régiek csaknem annyi felsőbb hatalmakban hittek, mint a menynyi tünemények voltak, melyek bámulatba ejték őket. A szél, a felhő, az eső, a nap, az éj, a regg, azt est, a fény, a hő stb. mindegyik valamely különös hatalom kifolyása vala előttük, melyet ugyanannyi különböző istenségek kezeibe helyezőnek. A mely mértékben képes lön az ember, magának a valóságról szorosabb számot adni, oly mértékben kellett mindezen ábrándoknak a tudás világa elől megfutni.
