Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878

IX.

f TERMÉSZETBEN MŰKÖDŐ ERŐK EGYSÉGÉRŐL.

Az emberi gondolat két végtelenség közt középen áll. Minden eszme érinti a végtelen kicsinyt s a végtelen nagyig terjeszkedik; minden magán viseli a végtelenség jellegét, mely az egyetemes egészre van nyomva. Nem is található egyetlen egy tünemény sem, melynek végoka hozzáférhetlen nem volna, s melynek következményei nem épen úgy fejlődnének egymásután, hogy lehetetlen nem volna azoknak végökre érni. De az ember felfogási erejében nem végtelen. Földi teimészete által korlátolt körre szorítva, melyen belül tevékenységét gyakorolja, ezen kör határait túl nem lépheti. Innen, mihelyt valamely tüneményt a természet összéletéből tanulmányoz, szembeszökőleg meg van neki tiltva annak eredetéig visszamenni, vagy azt végső végéig űzni, mert a kezdet és vég felfogásán kivül fekszik.

E szerint az ember csak azt láthatja, a mi körülötte megyen végbe. Azért van a véges okság, a mint azt az ember, annyi hibának alávetve, felfogja. Mi csak a másod okokat, vagy, helyesebben mondva, csak a következményeket ismerjük, melyek egyike a másikhoz van kötve; visszaélés, ha ezen következményeket okoknak nevezzük. Minden kutatás, mely oda irányúi, hogy a föltétien okot föltalálja, hiú. Innen következik, hogy nem látja az ember, mely távolban találkoznak az erők, melyek körülötte tevékenyek. Tegyük fel, hogy valamely nagy folyó valamely ponton számos kis folyamokra oszlik, s minthogy ezek folyása igen különböző s egymást minden irányban átszegve kigyódzik, némi szigettengert képez. Ezen szigetcsoportulatra vonatkozva minden folyam-ág saját jellemben mutatkozik, a mint vagy egy mohaszőnyegen, vagy kavics ágyon fut le, vagy a mint a sziklákon körösztftl zuhogva rohan, vagy a homokban lassan hömpölyög, vagy a mint a magával vitt idegen anyagoktól zavaros, vagy világos, tiszta a vize, mint a kristály. E szigeteken túl eme számos kisebb folyamágak újra egyesülnek s megint csak egy nagy folyót képeznek. Vájjon ama szigetek egyikén álló figyelőnek lehetséges-e a kölcsönös vonatkozásokat, melyek a szemei előtt lefolyt s oly különböző látványt nyújtott vízfolyások közt léteznek, felfogni ? Képes lenne-e az okokat, melyek e különbözőségeket létrehozzák, kinyomozni ? Juthatna-e azon következtetésre, hogy a habok, melyek lábainál játszanak, nem szorosan egy folyam habjai, hanem többé-kevésbbé átváltozott alkatrészei egy folyónak, melyből a kisebb folyamágak erednek, hogy később megint egy olyant képezzenek.