Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
106 molyán venni. Szóval, ez a kor az, mely míg látszatra semmi külső által sem engedi magát állandón leköttetni, addig keresve keresi a tápot, mely izgassa. Ez az a kor, mely míg csakis saját ösztöneit, ingereit, ábrándjait látszik követni, azalatt mindenre, mi körülte történik, elhatározza magát, és pedig előbb is, többször is a roszra, mint a jóra . . . Mindezt nem lehet tagadni; de azt sem, hogy egyedül ez az a kor, melyben még mindenen, a mi rósz, hatalmat vehetni. A kisdedek hibái többnyire csak örökölt, és nem ama fölvett hibák még, melyeket időjártával a megszokás és a romlott természet végzetes hatalma valódi bűnökké fejtett ki. Ha tehát nevelni akarunk, ne a hibák hangoljanak le, hanem a fenséges tulajdonok, melyeknek minden gyermek többé-kevesbbé részese, emeljenek szeretetére bennünket; leljünk jutalmazó boldogságot abban, hogy általa viszont szerettetünk, s élvezetet abban, hogy tanulmányozzuk őt és vele meghitten el-elcsevegjünk és játszadozzunk. Szive, lelke megnyílik ilyenkor előttünk; hajlandóbbá válik természete mindazokra, mikre vezetni akarjuk; nyájassá, nyílttá, gyöngéddé, hálássá idomúi, s olykorolykor a mosolygó arcocska alatt valami fenségest, valami nem földit, égből szállott újat fogunk meg-megpillanthatni. * * * Ne feledjük el, t. hallgatók, hogy egy, három esztendőstől az iskolai nevelésig, szülői vezetés alatt serdülő gyermekről van ma köztünk a szó. Midőn azonban erre figyelmeztetek, nem új, nem más nevelési törvényekre kell gondolnunk, hanem csak a tavai jelzetteknek, a mássá serdülő gyermeknél, más alkalmazását figyelembe vennünk. A feladat itt is csak az lehet: a gyermeknek minden testi, értelmi és erkölcsi képességeit, melyekben egész emberi értéke letéve van, gondozni, gyakorolni, fejleszteni, finomítani és megszilárdítani. Nagy és áldozatos mü ez; de lehet-e a szülők figyelmének s önodaadásának méltóbb tárgya, mint az ember gyermekökben, életének első éveibe zárt összes jövőjével. Nemünk zsengéje ő, kiben az ember és emberiség folyton újul; kiben a haza folytatja léteiét és a társadalom, mint saját virágában, újra tavaszodik; kiben a család, mint gyökérben, reményét s jövő koronáját látja, és végre az ég is a maga visszakérendő örökösét bírja . . . Hanem a nevelés nagy müvét vajmi sokszor meghiúsítja már mindenekelőtt az, hogy a gyermekben mást, és nem eme fenséges jelentéket keressük és látjuk. A gyermek, és főleg az első szülött gyermek, nem ritkán alig több, mint időtöltő játékszere az ifjú anyának, ki nem régen abba szakadt játékait most már a kacagó, csevegő, fut.osó bábuval folytatja. Itt aztán 3—4 éves koráig alig történik más a kicsivel, mint az öltöztetés, vetköztetés, cicomázás, piperézés, hordozgatás, mutogatás, s bonbonokba, játékszerekbe fulasztás, — és mindez a határt nem ismerő anyai szerelemből... Csakhogy szerelemből öleli agyon a majom is kicsinyét. S valóban, az ily szeretet
