Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
107 adománya volna eme bonbon-koszt, ama minden egyebet kizáió dédelge- tése, pipere-eszközzé szállítása a kisdednek. S bizony , bizony nem kell ezt messze keresnünk. Hamar elárulják azt a házban a százféle édeskedő nevek és megszólítások, melyek a kedvességeiben fejlődő gyermekre naponkint halmoztatnak. S oly meghatók, oly ártatlanok volnának a szülői szerelem ez enyelgései, csak, ugyanakkor, az önfejűnek is ,akaratos fejecske1, a vásottnak ,kis pajkos1, a csemegeszekrényt titkon felnyi- togatónak ,nyalánk cicuska* stb. ne volna a neve; és a helyett, hogy midőn a rakoncátlankodó az asztalba ütközve, vagy a padolatra hullva megütötte fejét, kellő figyeltetésben részesítenék őt: ne az a ,rossz asztal,1 ne az a ,csúnya padolat1 kapnának verést, s a józan békités helyett a békítő anya ne a boszúállás boldogtalan mérgét oltogatná a gyönge kebelbe. És gyakran az atya is bevegyűl e játszó nevelésbe. „Hadd tombolja ki magát a gyermek" — úgymond; „elég korlátokat fog majd lelni az életben.“ S olykor nem maradván a gondolat mellett, maga kapatja el az arra nem is eszmélő gyermekesét a hatalmaskodásban, a nagyobb testvérnek, cselédnek kigúnyolásában, verésében, a házi-állat ki n- zásában; maga rakosgatja a tiszta ajkakra a csintalan szókat, élceket, káromló szavakat. . . „A gyermek tombolja ki magát!..“ Jól van. Szomorú egy jelenség is a barátságtalan, nehézkes gyermek, ki komoran csak maga elé néz; a kinek ajkai mindig közelebb állnak a pityergéshez, mint a mosolygáshoz. Mint valami fátyolba borított Amorka, mint a kitépett szárnyú pille, mely nyomorait hernyó gyanánt mászik, — ily természetietlen, fájós látvány az oly gyermek. Legyen hát ö derült, fürge, szabad, kitől 3—4 éves korában nem követeljük még, hogy zörej nélkül tegye be az ajtót; zaj nélkül lépjen, vagy fusson a szobában ; beszédében fejét fel-alá ne hányja, kezével ne hadonázzon, álltában ide-oda ne inogjon. Igen is, hadd tombolja ki magát; de ez nem annyi, hogy vásottá vadúljon s az ajakbűnöket űzze, mint az apja; embert, állatot gyötörjön, és minden tiszteletlenségre, rombolásra, hálátlanságra szabadalmat bírjon. Hagyjuk őt, örökös óvások s leckézések nélkül, szabadon mozogni; de soha, megrovás nélkül, illemtelenséget, vagy bűnt gyakorolni. A fesztelen örömek épp' oly szükségesek a gyermekéletben, mint a komoly megfigyelés és józan szigor részünkről nevelésében. S szerencsére, mindenütt kéznél lehetnek számára ez örömek. Nem kellenek ezekhez nagy előkészületek, költségek, gyermekestélyek, vagy bálok. Földeríti őt sokszor az anyának egy nyájas mosolya, egy-egy enyelgő szava; egy tarka kövecske, színes papirszeletek, pár mezei virág s más alkalmas termény. Ünnepe az neki, ha kezénél fogva a kertbe, a mezőre, a szőllőbe vezetjük, itt. a virágcsákat, madarakat, s azok csevegését, vagy énekét meg figyelni tanítjuk. A természet gazdag forrása lesz örömeinek, melyeknél repesve nyílik meg a szive, kedélyessé, hajlé- konynyá lágyúl; — se szent pillanatok azok, hol minden szavunk termékeny talajra húll, gyökeret ver, s ezerszeres gyümölcscsel fizet meg. Ilyenül*
