Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
105 hol az intézeti állapotokról adni szokott vázlatos értesítést s a jutalmak kiosztását megelőzve, múlt 1877—78 évi nevelészeti szózatát következőkben folytatta az igazgató: Tisztelt vendégközönség ! Az első nevelésről, vagy jobban mondva — az anyai nevelésről volt szerencsém e mai alkalomból tavai bevezetni gondolataimat. Azóta is ugyanazon anyai nevelés alatt maradt még, sőt fog maradni ezután is egész a második nevelésig, az iskola küszöbéig, a 2—3 esztendős gyermekese, a kivel egy éve ilyenkor legutóbb foglalkozónk. S elgondolom, mily kedvessé fejlődött azóta . . . E korában legszebb, legérdekesebb ő, — az emberbimbócska. Az a nyilt, sima homlokocska, tekintetének az az átlátszó tisztasága, kis ajkain az a tanulatlan mosoly, édes- ded csevegés, és a mi ezeknek varázsát megadja, — a szent együgyűség, ez az angyalok bölcsesége, ez az evangéliumi gyöngy lelkében, mely csak az ő ajkairól pereg, melyet hiába keresnél bár a Ganges öbleiben . . . Mint a valódi keresztény szeretet, mindent hisz, mindent reméli ő; mindent megcsudál, a mi nagy; nem sejti a roszat, nem irigyli a jót; szeretőinek néz, és szeret benneteket: erényeseknek, és tisztel benneteket. Dicsvágy nélkül cselekszik még; tettetés, boszú, keserűség nincsenek tetteiben. A szépnek, nemesnek láttára csillognak szemei; a szerencsétlenségnél legelőbb zokog fel, s nem várja, hogy megmagyarázzátok azt neki; érti, eltalálja, mi az, és legelőbb nyitja meg a nyomor enyhítésére kezeit. Hanem talán csak álmot hűvelyzek, t. közönség; talán csak azon kiváltságos gyermekekről szólok ily emelkedetten, kik mintegy az ég és föld örömére látszanak teremve? . . . Nem így, t. közönség! Egész általánosságban szólok a serdülő kisdedekről. Hiszen van-e köztök egy is, kiben valami megnyerő, tiszteletre méltó s olyszerű valami nem volna, mit a felnőtteknek egész tömegében hasztalan keresnénk, és mi az ő égi szármo- zását oly nyilván s meghatón érezteti . . . Kétségkívül a kisded is vérében hordja már az eredeti bűn szunyadó csiráit, és talán azon másod eredeti bűnéit is, melyek az anyai szívből, míg ezalatt életre ébredez vala, az ő szíve mélyein is lerakodtak. Nem lehet tagadni, a legszerencsésebb hajlamok mellett is gyakran föllelhetők máris a serdülő kisdedben a hirtelen lobbanó vér, az akaratosság, harag, féltékenység, önzés, hálátlanság. S nincsen talán mélyebb önszeretet, mint a gyermekeké. Mily heves ellenszenvvel utasítanak el minden igazságot, mely bántaná őket; s mily megdöbbentő szenvedélylyel ragadnak meg viszont minden roszat, mi hízeleg nekik. Nyugtalan, élveket hajhászó, minden kényszertől vonakodó kor ez. Veszélyes ösztönnel nyitja föl szemeit az életnek; ideges kíváncsisággal fordítja azokat a világ mosolygó jeleneteire; egyik vágyból a másikba téved; érzelme s képzelnie repes a hiú örömek felé; míg értelmét nem tudja bármire is tartósabban irányozni és bár a legszentebbet is ko14
