Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1877
94 ezeknek is befejeztével, jún. 28-ikán, délut. 5 órakor, az itt szokásos disztornászati gyakorlatok tartattak meg. Végre pedig jún. 29-én (sz. Péter és Pál apóst, ünnepén), az igazgató által megtartott ünnepélyes „Te Deum“-ról, az intézet egyik nagyobb termébe gyülekezett a mindkét nemű szülői és más érdeklődő díszes vendégközönség, hol az intézet évi állapotairól adandó vázlatos értesítést s a jutalmak kiosztását, ugyan az intézeti igazgató, következő nevelés z éti beszéddel vezette be: Tisztelt hallgatóság! Épen ma telik egy éve, hogy innét a t. szülői közönséghez szólva, korunk némely társadalmi sötét foltjaira mutattam rá, — s azon bátorsággal, hogy azokért első sorban házi nevelésünket tenném felelőssé. — S nagy szó ez, t. halig! . . annyira nagy, hogy csakis a jóakarat, a mely sugalmazta, és maga a szónak igazsága szárnyalhatja azt túl. S meglehet e kívül, hogy egy, gyermeke boldogságáért remegő anyára megdöbbentő s fájós is volt egyszersmind az a szó. De az udvariasság gyöngéd tartózkodásával nyúljunk-e a társadalom eme nagy betegének sebeihez, midőn látjuk, hogy naponkint mélyebbre eszik e sebek magokat! Magas érdekek szószólójának szabad volt mindenkor: nevén ejtenie ki az igazságot, nehogy elejtse azt. S ez az én küldetésem is; a hatás foganata pedig lenne — jutalmam és dicsőségem ... És vájjon az a szent rokonság, melybe a keblének édes gyümölcsét leszakasztó szülő s az azt drága letéteménykép elfogadó nevelő egymással lépnek, — ezen szent rokonság részesei ne fognák-e egymást megérteni; ők, kiket a gyermek, a kölcsönös bizalom és egyetértés e gyémántkapcsa egyesítvén , azonegy célban élnek, mozognak, áldoznak mindketten; mindkettőnek egy az óhajtása, öröme, fájdalma! . . At. szülők azért ezennel is, midőn egy éve adott szavamnak állva, szerény nézeteimet a házi nevelésről, nyilvános nevelésünknek is ezen első s jobbára elhatározó iskolájáról, közlöm: egy részről a minden egyébnél fontosabb családi érdek nevében, s más részről hazafiúi jóakaratom s hivatásszerű kötelmem nevében fogják azokat tőlem fogadni. Minden nevelésnek a mint legelső, úgy legtermékenyebb alapja — a házi nevelés; ennek egyedül biztos tényezői pedig — magok a szülők. Súlyos, áldozatos, de másra nem hárítható kötelem ez, maga, a természet által fűzve az anya saz atya nevéhöz. Egyik legszentebb hivatásuk azért, hogy magzatjuk első nevelését közvetlenül vigyék, vagy legalább vezessék. Főfő családi, hazafiúi s emberi érdekök kívánja azt tőlük, kik gyermekökben adnak önmagoknak örököst, a később nemzedéknek embert, a hazának polgárt. A családban tehát az atya lészen az gyermekére nézve, mi az ég a földre nézve, — a világító és fentartó; mit kiváltkép abban valósít meg, ha az anyai szeretet gyön-
