Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1877
106 egy-két óra múlva minden felejtve van. Ervinke pedig, a teljesen kiiskolázott makacs fejecske, női és erősbödik a boldogtalan örökségben, melybe az értetlen szeretet vezeté be. A makacsság, e gyakori gyerrnekbün, valamint jobbára a kisdeddel bánók értetlen szeretete által ébred föl, vagy ha nem is, mindenesetre az által nyer tápot és ver az egész életre gyökeret: úgy annak ostorait is a gondozók érzik meg legközvetlenebbül, — a mi már magában is elég baj! De még nagyobb az, hogy a makacs, önfejű gyermekből felnőtt ember önmagának szintén, ha ura nem, mulhatlanúl rabja, ostora lesz. S mindkettő csak azért, mert el volt hanyagolva a baj egyetlen óvszerének — a föltétien engedelmességre szoktatásnak ide- jén-korán alkalmazása. A kisded már születésétől fogva egész kis zsarnoka környezetének. Tekintet nélkül, bármily viszonyok közt, érvényesítni törekszik a maga igényeit; legkíméletlenebbül uralkodik pedig a legszere- tőbb anyán, ki annyi gyöngédséggel, oly kipusztitbatlan türelemmel néz el neki mindent. . . Hanem aztán, mikor az öt-hat éves gyermekese egész hosszában elterül a padozaton, kapálózik, veri sarkával a földet, torka szakadtából sikolt, egész a fuldoklásig, mintha a lélekzet is elhagyni akarná, — és mindezt csak azért, mert talán a szélkakast a ház tetejéről nem adják oda neki . . : ekkor, kevés anya gondol ekkor arra, hogy az ő tévesztett első nevelése főleg a forrása eme szivszoritó jelenetnek. És hogyan törekszik a legtöbb ily esetben orvosolni a bajt? Csitító cirógatással, ígérettel, csókkal és cukorral; a mi azonban mind még olaj a tűzre. . . A kis zsarnok minden csókra élesíti sikoltását, eldobja a cukrot és megesik, hogy a dédelgető anyára kezét emeli. S ezen vérfagylaló merény talán megtorlatlan marad! Mert a gyönge (nem a gyöngéd!) anyai szívnek fáj gyermeke fájdalma. 0 nem sejti, nem tudja, hogy midőn itt gyermeke könyeit igy kíméli, önmagának takarítja meg azokat késő napjaira... A rajzolt makacsságnak haegyszer megelőzni elmulasztottuk azt, csakis egyetlen gyógyszere marad fenn, — éppen homlokegyenest ellenkező azzal, mely legtöbbször alkalmazást nyer. „Hagyjuk a tomboló kis zsarnokot kifáradásig rakoncátlan- kodni; járjunk el mellette harag és békéltetés nélkül; se lássuk, se halljuk; éppen mintha semmi sem történnék, figyelembe se vegyük őt. Ki fog lassankint maga és daca merülni; s ezen orvoslásmód — ha kell, ismételve — legbiztosabban fogja kigyógyithatni a szerencsétlen bajból.“ Valóban, mitől sem kell a nevelésben inkább őrizkedni, mint attól, hogy az akaratosság s önfejűség a gyermekben gyökereket verjen; különben, kifogva lassankint az anyai lágyságon, ő fogja mindenben érvényesíteni saját akaratját, — mi, természetesen, minden nevelést lehetetlenné tesz. S ilyképen, mig az értetlen anya csak ferde neveléssel, a lágy anya nevelés nélkül, — a szeszély és a sorvasztó szenvedély gyermekét fogja átadni az életnek; mivel a lágy anya gyermeke bábjává, maga is gyermekké leszen, s igy gyermeke anya nélkül ma-
