Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876

a mi idegen a nyelvben, kiszemelve, belőle kitakarítanák; legutolsó pedig, hogy a már tisztára műveltet minden idegen hatástól elzárják. Nem. A mi nyelvében hiányzott, azt vagy mástól vette, vagy maga alkotta a nép s az iró mindenütt s mindenkor; s az utóbbi jobb ugyan az elsőnél, de csak akkor, — ha jobb. Az iró, ki nemzete nyelvének művelésére, mint mester, befolyást gyakorolt, egy már kiművelt idegennek tanítványa vala, s meg kellett vallania, hogy idegen példák hatása nélkül nyelvét nem fejthette volna oda, a hová fejtette. Szellemdús másolók a fejlődésnek indult nyelvben olykor már is kitűnőket adtak; csak a hol nem másoltak, tűnt elő: mily eredetire volnának képesek. A nyelv józan művelője különben is csak ott kölcsönöz vagy alkot, a hol hiányzik; ott változtat vagy szépít, a hol helytelen, vagy nem szép valami. És a mit utána az irék s olvasók legjobbjai szükségesnek, hasznosnak, vagy szépnek találva elfogadnak: az irodalom s majd az élet nyelvébe megyen át, s így a szokásé, a nemzeté leszen; alexikograph az uj szót vagy szólást, mint kész nyelv- tényt, hivatása szerint beiktatja; a nyelvész pedig — ki nem nézi, mi hiányzik s mi bír több erővel, vagy szépséggel a beszédben — azt, a mi új, egyszerűen törvényéhez méri, s tisztje szerint javalja, vagy roszalja; és végre a szokás, hatalma szerint, tudomásul veszi azt, s követi, ha akarja. A nyelvfejlesztés eszközeire, módjaira és sü- kerére nézve tehát utoljára is a szokás, — a nemzet az, mely tényleg és végleg határoz, s mely arról is: tűrje-e, és meddig tűrje az idegen befolyás hatását, — egyedül önmagának felelős. „Kóma — mint Herder megjegyzi >) — a görögöket utánozta, a rómaiakat a szerzetesek, ezeket és az arabokat a provokálok, valamennyit pedig, közvetve vagy közvetlenül, Európa minden művelt nemzetei. Európa nyelvei valóban megannyi tarka szőnyegek, melyek majdnem az egész föld kerekségéről s a letűnt minden korból vannak eszmékkel át meg átszőve, s szókkal és szólásformákkal behímezve. . . A tudományban azért és a művészetben hol görög, hol latin, hol franczia, olasz stb. nyelven szólunk, vagy írunk, a nélkül, hogy tud- nók; mivel nem az ige, hanem az igének szelleme és lelke — a nyelv.“ Az idegen mintákat valóban, noha sokan megvetették, mindnyájan követték.1 2)

II. A nyelvek müveltségtörténetének vázolt mozzanatai a magyar nyelvújítás indító-okaiban, tényezőiben, menetében és kimenetelében nyomról nyomra visszatérnek. Népünk a középeurópai eszmék nagy híjával telepedvén be az idegenek közé, mivel a hóditó, nyelv dolgában is, inkább vesz mintsem ad : az élet napi szükségeit a meghódoltaktól volt kénytelen elfogadni; majd pedig velők elvegyülve uj szükségeket, foglalkozásokat, erkölcsöket eltanulni, s ezekkel a szóknak is egész seregét átvenni.

0 Abhandlungen und Briefe über schöne Literatur und Kunst, ») V. ö. MuzAr. IV. 145—152.