Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
84 Mert, viszont, míg a műveltség a nyelv anyagi oldalára nézve, főleg az írás által, sok fentartó erővel bír; addig a nép ajkán, ki csak hallja, de nem látja a maga szavait (vakmerő-e, vagy makverő ?), többé-kevesbbé elvadulnak a szók, és épen azok legkönnyebben, melyeket — mivel kizárólag csak az ő nyelvén forognak — helyes alakjokban még csak hallani sem hallhat (v. ö. honosok (szk.) : hant-esik, esik : vonal, határ; tongyó (szk.), tonyhón s tohonyán át: tunya; vosár orm.: vasszar; févaj szk.: fejaly, fejel, vánkus: févó szk. (orm. févaly): főaly, fejtekercs).— Átlátszatlanság tekintetében közel esnek az ily elvadult szókhoz a népnyelvi szór ö- viditések (v. ö. r'óv.: rövid; jód : jó-hogy ; étö : étető (méreg) ; ott: üvőtt, üvölt szk. súk\ sulyok goes.; ded : kisded, Bal. m.: tüsző v. gyilszö: désző, dészí, derékszíjj stb.) ; a perplex alakítások (éghetetlen, temhetetlen, szk. : éktelen, töménytelen: halhatatlan: hallatlan stb.), és kivált a népünk nyelvösztönében lüktető játsziság, szeszély, humor, élez azon sajátszerű alkotásai, melyek noha külső megjelenésökben itthonos szü- lemlésök képét magokon viselik ; gyakran nemhogy belső értékükhöz, de még alakjukhoz sem engednek férni, s azért uj szó-nemzési czélra nem is fordíthatók. Gazdag és érdekes példáit mutatják fel a naiv szellem e nemű termékeinek különösen azon j e 1 z ő k csoportjai, melyek a magyar nép tudatában legkihívóbb erkölcsi, vagy testi fogyatkozások, pl. a bárgyuság, hányavetiség, dologtalanság stb. megbélyegzésére szolgálnak; <) valamint a fajunk által tüneményszerű előszeretettel űzött sajátos reduplikáczi ók is (v. ö. gezemize : hitvány, haszontalan ; t&pe,tnya: ügyetlen járású ; keteputa : ') Az élhetetlenség, vngy elmebeli fogyatkozás bélyegzésében — a tájejtési változatok beszámítása mellett — ha nem több, közel száz jelzővel fest népünk. Járatosab- bak : áhi, ánkodi, ánkó, táti v. tátyi, tóté, tátid v. tatri, tátó, tátondi, táesó, tankó, tátott- szájú; októ, oktondi, netentók, holdas, havaseszfl, bolygó, golyhó, hóbolygó, hőbölygő, hö- bödi, hóbortos, bolyó, bolyókás, bója, kába, kabolgyás, gabógyás, galagógyi, gelebógyi, gili- gógyi, tilibógyi, tébojú, bohó, halló, bódult, bamba, balga, banga, bangó, bodorka, babuka, báradag, botfejű, buta, botor, botromász, baeza, böszme, böndész, bászli, tájbász, bosztihó, bares, balfasz, bomlotteszü, bomfordi, korkojó, mumák, málészájú, mamlasz, manka, mulya (mula) ; csajpota, csajpoti, csajbutag; hangos, félhangú, fergeteges, pikó, pila (csak nőre); hülye, gyiigye; süsü, sumák; kosi, kelehajti, nyámándi; ergója, ergéje, erbuja, ergójás, rigója, gendeboja, rigojás; filkó, füles; lőesértes; hebehurgya; féleszű, félkegyelmű, hígeszű, hígvelejű stb. — A népnyelvi jelzők rokon osztályába vehetők a személyek, dolgok, erkölcsi, vagy testi hibák, helyzetek stb. enyelgő, vagy komolyabb színezésére való következő félék: pisla, lesi v. lesdi, kapsi, döndi v. dömsödi és vasmati : köpezös, izmos; hánytori és döl- leszki: dölyfös; totya, totyodi v. totyoga : nehézkes járású; kopri v. kupri: kopasz; csirkó v. esitri : rövid v. bőrig nyírt hajú; lakzi (ember. Comen. is) : lakmározó, torkoskodó; duezi (faros, Szeged vid. doczafari) : kövér, renkesz (rengő) hátulja; neszere v. kajneszes: neszt v. szelet verő, szeleverdi; eszefitty : feledékeny — és számos effélék, melyeknek rengetegéből lapokon át sem bírnánk kivergődni; mind megannyi tanúi népünk, szellemi elevenségének s népnyelvünk — épen mint népöltözékünk — keleties festöiségének és bizarr játsziságának, mit már régibb nyelvészeink is mint ilyet észlelvén, nyelvünket: könyvnyelvre, közönségesre és parasztra vagy jádzira osztályozák (Erdélyi Nyelvinív. Társ. Munk. 1.118.)
