Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
35 minden holmi, bútyorféle, épen mint személyekre a perepuly; kelekéiül: csavarog, kódorog (Comen. kullároz); itúlfiiúl : elhitványúl; észoviiszára : éjomra, éhomra, étlen-itlan gyomorra stb.); ') és végre a szó-bekeb- 1 e z é s o k sokszerű példái, mint : filnöte v. fünotés (szk.) : fűvel benőtt: dngadült (Bálát, mell.) : dugába azaz dongába dűlt (duga dalm.-szlávb. donga. Verán, és göcsejb. is); okvetnélkiil, jajveszékel (Nád. cod. hol jajveszék melléknév, sőt indulatszó gyanánt is szerepel: jajveszék ! azoknak, kik) stb. S a nép ezenszerű alkotásainak nagy seregében nem ritkán bukkanunk olyanokra is, melyekben szellemi tevékenységének nyomait csak sejteni is nehéz, melyek azért olykor csakis puszta hang képleteknek, oly hangszóknak tekinthetők, melyeknek tulajdonképi jelentményök soha sem volt s ma sincs. A naiv nyelvösztön bizonyára mindenkor, és minél korábban annál bővebben, s már a nyelv ősfejlődésekor alkothatott ily fölös és üres szóképleteket, — melyek inkább a néppsycliologiának már, mint a nyelvészetnek, lehetnek tárgyai. Ezeknél is bővebb forrása, továbbá, a népszók kizárólagosságának a pseudonymya, mely szerint a fogalmat, a szokotton kivűl, egy másod vagy többed névvel s mintegy álnévvel szereti a nép megjelölni (v. ö. szusz : lélek v. lólekzet, liorpasz : gyomor, ezókó: láb, kebele» : nagyiható, tartatlan v. fáradt: sovány, szikár; kezes : tolvaj stb.). Az ily átvitelek fenekén rendszerint a néphumor és Symbolismus lappang; alkalmazásukra nézve pedig jobbadán mint a dolgok, vagy személyek ragadványnevei s a különféle emberi helyzetek s alkalmak hozományai szerepelnek, milyenek névszerint: némely, egészen sajátos munkás-, koldus-, tolvaj- és gyermekszók, bizonyos ivó- vagy fonóbeli, vigalmi, hérószi, enyelgő, vagy köznapi csufolódó, hurogató szók, s a népnyelvi euphemismusok, sze- móremszók (v. ö. csipisz, pitvere, vaszora, süllent) stb. * 2) Legsajátabb 1) Külön osztályát képezik ezeknek a szorosabban vett s ugymondott iker szók (kúza-vona, jári-futi stb.); de azért hasonlag tanúi fajunk tüneményszerű hajlamának a reduplikácziókra (v. ö. az ilyenekben is : gyöngyöreil : involvit. Münch, cod.; csucsor ke : pacsirta, kunkorgat, fanfunis stb.), mi szónyomozóink figyelmét nagyon megérdemli. Magok gyermek- vagy inkább dajka-szavaink is majdnem egytöl-egyig mind reduplikálnak : bibi, csecse, cziczi, ezoezó, liitii, papa : kenyér, mama : étel, tacstacs, beli-beli (utóbbi Kriza : Vadrózs. s a Nyelvőr. IV. 565. Az olaszb. billi-billi : pszt-pszt, csitt-csitt; hacsak a török bül-bül — Zrínyinél bilbil: fülemile — nem játszik benne, mitől a szöveg sem egészen idegen. L. idéz. h.). 2) A pseudonymya akármely népnyelvben, vagy a nép köréből többó-kevesbbé kinőtt (hajós, fuvaros, vadász, halász, bányász, kézmives stb.) osztályok nyelvében, sőt a magasabbak (rendőrök, titkostársulatok, diplomaták) nyelvében sem szokatlanok. Álljon példának a nyugoti g a u n e r nyelv, melyben : mérleg (balanza, alakja után) am. akasztófa, s ugyanez a francz. tolvajnyelvben: korlátfa, határfa. Mostohaatya (padrastro) am. rendőr, v. biró ; mostohaanya (madrastra) pedig am. békó, lánez; zabola (gobierno) am. kormány. S a német gaunernyelvben : spcrUng, veréb am. hurok, bilincs (t. i. sperrling- ből átjátszva); yesch'áft, üzlet am. országos vásár. Szerezni, csenni, elcsillenteni, csípni, ölön (öt ujjúval) venni-, eltökélni a magyarb. is am. lopni, ellopni. — Figyelmet érdemlő z. 5*
