Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1874

I.

a) áLUsutl rx^_eleg'_

A. természettudomány egészen gyakorlatilag fogja fel a maga tárgyait és saját céljára, mely: a nagy természet titkairól a takaró leplet leemelni, oly módokat s eszközöket használ, melyek annak megvalósítására legelőnyösebbekül mutatkoznak. Nem engedi magát elragadtatni a képzelem által, hanem a valót ragadja meg, a gyakorlati dolog után kap, s még a legelvontabbat, legszellemibbet is az anyagiság látható burokjával törekszik némileg bevonni, hogy annál könnyebben, annál biztosabban tehesse azon vizsgálódásait, vonhassa le a következményeket, s alkothassa igazságait és törvényeit. A physika ezen természetében leli magyarázatát azon elég különc, de az ö szempontjából megfelelő határozás: „az ember élő gép.“ Talán mondanunk sem szükség, hogy az ember — lényegének öröklő jobb részét tekintve — végetlenül több és nagyobb eme meghatározatánál, mely szerint csakis annyiban különböznék a géptől, hogy míg ezt embernek kell táplálnia, addig az ember maga táplálja önmagát. Ha azonban szorosan csak a physikus szemével vesz- szük fel a dolgot, annyira megáll ama határozás, hogy a tekintetben a testi embert a gépszerü alkotások kü- lönféleségei közt valóban osztályozni lehet, azok mellé állítva öt, melyek meghatározott munkájokat bizonyos h ö tevékeny hatása folytán eszközük s végezik.

Célom ez alkalommal az állati testet mint ilyet, bemutatni, annak tudatos táplálkozási módját ismertetni, és physikai szempontból ama meglepő, fontos tüneményekre fényt deríteni, melyek mindegyikünknél szakadatlanul folyamatban vannak, s jelentkeznek, a nélkül, hogy azokra figyelnénk, vagy a figyelés esetében is azok mibenlétéről és szülő okairól elég biztosat tudnánk, vagy a megszokás folytán köznapivá vált dologban a rejlő rendkívüli nagyszerűséget áthatni s megismerni képesek volnánk. ,

I. Legfőbb és legkétségbe vonhatlanabb igazság áz, melyet a tapasztalás igazol és így más bizonyításra nem szorul. Ilyen igazság, hogy az emberi, vagy, általánosan beszélve, az állati test bizonyos melegséggel bír. A mi itt figyelmünket azonnal magára vonja, az azon 1

körülmény, hogy valamint az emberi, úgy bármely állati testben székelő meleg csaknem mindig elütő azon közegnek légmérsékletétöl, melyben az él és mozog. S ezt példákban is láthatjuk; mert a zord északi vidékeken, hol a szárazulatot örök zuzmó, a vizet soha föl nem olvadó jég födi, az ott élő állatok melegségének foka mindenkor túlhaladja a környező közegnek, a fagyasztó légnek vagy megmeredt jégnek igen lesülyedt hőfokát; mig ellenben az egyenlítőnél, hol a tikkasztó hőség majd kiállhatlan, és a lég mintegy izzó állapotban van, az állatok hömérséke kisebb, mint a forró, égető közegé, a levegőé, melyben élnek és melyet beszívnak. A halakra nincsen tökéletesen egyensúlyozó befolyással a víznek hőmérséklete, úgyszintén a madarak melegségi foka sem simul pontosan a légnek hőmérsékletéhez. És mit következtetünk ebből ? Azt, hogy az állati és emberi test csakugyag gép, de élögép, mely a munka véghezvitelére szükséges táplálékot, a hőt, csakugyan képes önmaga magának megszerezni, és azt a végzendő munkára fordítni. Azon melegség pedig, melyet az állati test önmagának szerez, négyféleképen enyészik el, és négy okból szükséges a fölemésztett, fölhasznált és munkára fordított hőt újólag megszerezni. A melegnek egy része ugyanis egészen haszontalanul, minden eredmény nélkül vész el, részint a párolgás, részint és méginkább a kisugárzás által. A másik része a melegnek ugyanazon rendeltetéssel bir, és ugyanazon munkát végzi, mit rendes gépeinknél a gőz, t. i. a külső munkát, mely járáskelés, tagjártatás, dolgozás, és egyáltalában oly alakban jelentkezik, mely a test külsején észlelhető. A meleg harmadik részének jut föladatáúl végezni ama functiókat, melyek a belszervezetben nélkülözhetlenül szükségesek, melyeket általában belső munkának nevezünk. A hő ezen harmadik része majd a legfontosabb és legjelentékenyebb szerepet játsza, mert mig a többiek részint használat és munkavégzés után, részint egészen használatlanul vesztek el, addig ezen résznek épenséggel az a föladata, — mint majd később látni fogj'uk, — hogy mialatt munkát végezve magát emészti, addig épen ezen munkája által önmaga, nemkülönben a többi elveszett,