Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1864

i

Nagy vagy, s e nagyság honnan eredt Reád? Egy hon reményét hordja szived körűi,

S midőn a fájdalom könyörgött,

Kincseid és szivedet kiosztád.

Mid van, mi fénynyel fonja be homlokod?! Mindent od’adtál, s mégis a legnagyobb Kincset birod, hisz a Te néped Lelke ölelt szerető szivébe.

Ez szebb a képnél, melyet iró teremt,

Tartósb szobornál, melyet a vésü váj,

S midőn azok csak hírben élnek,

Ez sírodon koszorút kötöz még!...

A hir s dicsőség kobzai zengtenek Mindütt e honban, merre neved kihat,

S Te elhagyád e kört, a hála

Szent tüziben mikoron kilobbant.

Tudjuk, szerénység íénykoronád köve, Hallók, titokban mit teve jobb kezed, Midőn baloddal könyt törölve

Lélekölő sebeket hegesztesz.