Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1861

Mióta Egerben a Jézustársaságabeliek s később a (Jisterci rend, karöltve az atyáskodó főpásztorok- s más kegyes főpapokkal tanintézetek felállítása-, megalapítása- s fentartásáról gondoskodának s folyton gondoskodnak, a tudományos képozettség megszerezhetésének már magában is nagybecsű jótéteményén kívül, idők folytán sok sze­gény tanuló ifjú részesült itt más oly jótéteményekben is, s nyert oly segélyezést, mely nélkül nem leendett képes pályáját megfutni. Tudniillik azon kívül, hogy boldog emlékezetű Foglár György, 1711—1754 az egri székes- egyház kanonoka s választott serbiai püspök, még a múlt században harmincnál több szegény ifjú számára alapitott, s biztosított itt teljes intézeti elláttatást, emberemlékezetre a föpásztori palota, a kanonoki lakok, a papnövelde, sőt szerényebb állású és tehetségű egyházi és szerzetes férfiak házai is megannyi menhelyek valának, hová teljes és nem sükertelen bizalommal fordulának s fordulnak folyton a szűkölködő tanulók. Mely példa követésre találván egyes nemeskeblü világiaknál is, méltán véljük állíthatni, miként aligha van honunkban város, hol több jótétemény­ben részesült volna, s részesülne a szegény sorsú tanuló ifjúság, mint a tősgyökeres magyar Egerben, hol a gymna- siumi növendékség jelentékeny töredéke nyer — 1859-ben az ifjak minden harmadika nyert — kisebb nagyobb nyilvános segélyezést. v Magában véve szép, nemes és dicső, hogy számos jótevő szerény ibolyaként elvonul s homályba rejtezik, hötü szerint teljesítvén azt: netudja bal kezed, mit jobbod mivel. De nekünk még is sajnálnunk kell ezt. Mert ha a jótétemények az Üdvözítőnek a föntebbi szavakat értelmező másik mondata szerint gyakoroltat­nának :úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócse­lekedeteiteket, és dicsőítsék az Atyát, ki mennyekben vagyon, melyhez nagy szent Ger­gely pápa fölségesen jegyzi meg :úgy legyen a jó cselekedet nyilvános, hogy a szándék még istitokban maradjon, hogy igy egyrészt jó cselekedeteink által ugyan embertár­sainknak jó példát adjunk; de mégis szán dákunkra nézve, melylyel egyedül Isten­nek kívánunk tetszeni, törekedjünk elrejtve maradni: — bizonyára itt Egerben a tanuló ifjúság iránti jótékonyságnak csak a legközelebbi évtizedekből is oly koszorúját állíthatnék össze, melyben gyönyörét ta­lálná sok jó lélek; s ez által egyszersmind valószínűleg hasonlóra vonzatnék számos, jóra fogékony kebel, mely most tehetségét ha nem is rósz, de talán még is kevésbbé üdvös dolgok elősegítésére fordítja, mint milyen a jövő remé­nyeinek, a serdülő ifjúságnak kegyes segélyzése. Szerencsére azonban a dolog természete úgy hozza magával, hogy e téren épen mindent, bár mint akar­juk, lehetetlen teljesen eltitkolni. így bár mint akará, nem rejtheté el nagylelkű adományait az egri megye nagy fia Szepessy Ignác báró, 1808—1819 egri kanonok, kiről évkönyveinkben 18p (] nál följegyezve áll: 111 u s tr i s- simus ac Reverendissimus D. L. B. Ignatius Szepessy de Négyes, Metropolitanae Ec- clesiae Agriensis Canon i cu s, gratiosissime resolvit 12 pauperibus Scholaribus gymna- sii Agriensis per 60frnos, i. e. universim 720 frnos; s hogy ez sem egyedüli, sem utolsó jótétemé­nye nem volt a nagy férfiúnak, tudja Eger; — még többet tudhat azonban róla Erdély, legtöbbet pedig Pécs, hol mintpüspök százezerekre menő alapítványokkal gondoskodott, hogy legyen nyomda, legyen jeles könyvtár; 1*

Next

/
Thumbnails
Contents