Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1855
9 — 'előtt keUw^^^líii legyen az egyseg a különféleségben és különfélese'g az egységben, hogy bármi kitérések legyének a beszédben , ide tudván a melléktárgyakat is, azok a fő tárgyhoz viszonyíltatva s hozzá ügyesen köttetve legyenek: mire Horatius példázata az egység ellentételének kimutatása által kalauz tanácsul szolgálhat, tudniillik: Lónyakat a föstész ha ragasztana emberi főhöz, S többszínű toliakkal vonná-be az innen amonnan Vett tagokat, s hal lenne alant rút barna alakkal A fenn szép deli nő: szemlélésére bocsátva Nem fakadandnátok vájjon kaczagásra barátim? Higyjétek, Písók, e rajznak volna szakasztott Mása az oly könyv, mely mint lázbeteg álmai, zagyva És hiú képekkel tarkállik, s össze nem illő Főt és lábakat ád az egészhez. Czuczor fordítása szerint. 10. A szabatosság nem mindenkor a rövid szólásban áll. Ha fölveszsziik, inikép a szabatosságnak ellenkezője a fölösleg, ennélfogva nem a rövidségre-törekvést, hanem az elégen-felülinek kikerülését tarthatjuk irói érdemnek. Ezentúl méltán figyelembe veendő Kölcseynek megjegyzése, hogy: „Az egymást sorban felváltogató, mindig egyformán rövid, s egyformán erőt kifejteni akaró sententiák nemcsak unalmas, de nehézkes tekintetet is adnak az egésznek.“ Különben , Horatius megjegyzése szerint a rövidségre-törekvés által Írásunkban könnyen homályosakká válhatunk. Mi a szók fölöslegét közelebbről illeti, figyelembe kell venni, mikép a köz szokásban ugyan több szószaporítások vannak, péld. szemeivel látta, füleivel hallotta, tulajdon magam szerzeménye; olykor azonban nagyobb nyomatékosság végett, vagyis bővebb kimutatás okáért, állhatnak Írásban efélék is; igy használtathatnak például ezek is: én uram, é n jól té vő in ; maga magának ellensége. Arra is kell gondolni, hogy több esetben körülírással érdekesíttethetik a lárgy, bár olykor a kifejezés hatálya az úgy nevezett paraphrasis által szét van ernyesztve, s mintegy elmosva. Nézzük bár: Mózesnál a világosság teremtetésének nagy eszméje im e kevés szókban áll: „Mondá az úr, legyen világosság, és lön világosság;“ minél szebb példa szabatosságra és fennségre alig lehet, de ha körülírjuk: „Látván Isten a világosság szükségét, mondá, hogy legyen világosság, mely azonnal előállott;“ nem lesz-e meggyöngítve az eszme? Szép példa még többek közt Tacitusnál Róma egykori állásának ezen szabatos előadása: „Sem zaj, sem csend, hanem oly hallgatás, milyen a nagy félelemé és nagy haragé.“ „Non tumultus, non quies, séd quale magni me tus e t ma gnae irac sile n- tium est.“ így Vörösmartynál milyen megrendítő kép adatik ezen négy sorban: Mézét bég szörnyű sátorát Nem ékesíti hold, Ormán a püspök szent feje S egy véres dárda volt. Anyanyelvűnk a szabatos kitételekre igen alkalmas. Már hacsak azt veszszük is, hogy nyelvünkben a személyragok akként forradnak a tőszóhoz, miszerint ha ez főnév : birtok és birtokos, péld. kezem: manus m e a, ha ige : alany és állítmány, sőt midőn az első személy hat a másodikra, a mondat tárgya is egy szóban foglaltatik, péld. szeretlek: amo te; ennyit tudva is, nyelvünket nem csupán azért becsülhetjük, mert mienk, haneip mivel kiváló szép tulajdonunk. Azonban nincs itt körön kívül elmondanunk, hogy nyelvünk a közelbi századokban annyira elsarjasodék, miszerint kezelői állal majdnem oda vitetett, hogy azt szabatos képességűnek kivált az, ki idegen létére magyaréi tanul, alig ismerheté-el. Többek közt ezen névmásak: az.én, a te, az ö, a mi, a ti, a különben már névmásra- gos nevek elébe is szorgalmasan mindenkor oda rakattak, péld. az én imádságom, a te jóságod, az ö iparkodása, a mi fiunk, a ti társaitok. A kivétel ugyan erre nézve fönebb elmondatott; de a múlt korban nem ismertek kivételt, mig későbbi philologjaink ezen is segítettek. Előbb a hirdetőnek szinte jól esett, ha hosszan húzhatta a mondatot, péld. Az úrnak az ö irgalmassága a ti útaitokon. 2
