Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1855
Kazinczy még a maga korában is tapasztalván többeket, kik a névelővel (a, az) meg^^^^ötőkkel § több pótlékokkal pazarlólag bántak, azon derék értekezésében, mely a F. m. országi Minerva első évfolyama(Í825) első negyedében áll, szak-avatottan mutatván-ki a két régi halotti beszéd tulajdonit, felkiált: „Melyszépségeketha- gyánk veszni!“ azután azon szószaporítókra vonatkozik, „kik,úgymond, félnek, hogy hallgatóik meg nem értik, s nem ezeket emelik fel, hanem magok sülyednek-le.“ És kiírja, mint adnák ezek a szabatos beszédet. Tudniillik: „Szerelmes atyámfiai! imádkozzunk enne k a szegény ember nek s leikéért, a kit az űr ezen a napon ennek a hamis világnak a töinlöczéböl m e gmente 11, a kinek a testét ezen a napon temetjük, hogy a z űr ötét a z ö kegyelmével a z Ábrahám n a k , az Izsák n a k, a Jákob n a k kebelébe helyhez t e s s e; hogy ötét, eljővén az utolsó-ítélet napja, éleszsze-f e 1, és iktassa minden ö szentjeinek és választottja inak jobb j a i k felöl, mint tibenneteket is.“ így szól továbbá Kazinczy a régiek szabatosságáról: „Mennyi a (névelő) mennyi hogy marada-el náluk, mint ád kedves színt a beszédnek a praepositiói tói megszabadított sok ige: m e g-mente, f e 1-éleszsze, meghalsz , m e g—holtát, bocsássa-e 1, f e 1-oldani, m e g-kötni, szabadítsa-m eg,------és azok a h o g y-ot kiugrató f ormák! Valóban a régieknél tanulhatnánk holmit!“ Mondhatni mindezek mellett, hogy a nyelv sarjadákaiból nehány évtized alatt Íróink sokat kiirtottak. De nyelvünkben, ha szabad úgy mondani, akadékos szirtek gyanánt még két szó is áll, tudniillik a való és volna. Mindkettő igaz sajátunk, nem tagadhatjuk. Ezeket kiirtani nem kell, hanem szép-irályi tekintetből hol csak lehet mellőzni; valamint péld. midőn a hogy-ot ékes szókötési nézetből kihagyjuk, az állal nem azt valljuk-be, mintha az szabálytalan volna, de mivelhogy nélküle még szebben, szabatosabban írhatunk. így kell a valót és volna igét is venni. A való sokak állal ügy nézetett, mint szükségtelen folt, és siettek ennek nem mellőzesét, hanem általános elhagyását szokásba venni, és miképen? Nem ügyelve arra, hogy a magyar, valóval és való nélkül egyaránt jól tud beszélni, mint Mária me n ny be - men e te 1 e (középkori tautológia szerint: mennybe való menetele) részrehajlás (részre való haj lás) észrevétel, arczulcsapás, mutatják ; a névragokat: ban, ben, ha, be, ból, bői, tói, töl, ról, röl, ra, re, nál, nél, hoz, hez, höz, melléknévi i képzővel ruházták-fel; mire példát az előbbi időkben nem találhatni. Nem volt szükség mondani sem mennybei menetel, sem mennybe való menetel, sem r észr ei, sem részre való hajlás, stb. És, jegyezzük-meg, nyelvünk természete szerint több esetben nincs szükség még a határozókat is, ha azok melléknevekül szolgálnak, i képzővel toldani, mint péld. hamar lovak, s hamar követje a tavasz nak, bizonyítják. Máig is nem közeli falut, hanem közel falut, távol vidéket mondunk; vissza kéz van szokásban, nem visszai kéz; fel ház, nem feli ház; alház és nem ali, s bizonyosan inkább haj dánkor mint hajdani kor, jelen kor és nem jeleni stb. Hogy a való pótlék elkeriillessék, még az is helyes, ha ugyancsak a való előtt álló rágós nevet utói, az utána álló nevet pedig elöl teszszük, péld. e helyett: jóra való röstség, teszem : rost ség a jóra. A rágós igenév különben sem kíván valót, péld. halálra emlékezés; halálra való fölösleg lenne; de még halálrai is. Ha szorgosan felveszszük a mondottakat, alig lesz kétségünk benne, hogy valamint a való, ügy az i Tképzö, mint való helyettese, majd mindig könnyen elhagyathatik. Vegyünk-fel még erre például egykét alakváltoztatást. Jelesen, a történelemről többek közt mondatik : „Két nagy térre oszlik-fel e tudomány: az első az időkbe ni eseményeket, a másik a térbeni változásokat adja.“ Mint lesz az i képző kihagyásával ? „Két nagy térre oszlik-fel e tudomány : az első az eseményeket az időben, másik a változásokat a térben, adja-elő. Vagy: „Az első adja az eseményeket az időben, másik a változásokat a térben.“ Lehet még mind az i képzőt, mind a valót mellőzni valamely más szónak helyére iktatásával is; péld. e helyett: „Ezen gondolatokbani ineggyözödésemtö 1 hajtatva...“ így: „Ezen gondolatokban lett (vagy : vetett) meggyőződésemtől haj ta tv a,“ sokkal sajátabb. Az i képző a névragoknál alkalmasint gr. Széchenyi Hitel czímü munkája után áradt-el irodalmunkban annyira, hogy a tudós társaság Magyar Nyelv Rendszerében az i képző is tárgyallatván, különösen a b pontban, hogy névulókhoz és ragokhoz a való kikerülése végett járul; utána függesztetik, hogy: kivált az utóbbival óvatosan kell élni.
