Eger - hetente kétszer, 1913
1913-03-01 / 18. szám
Előfizetési árak: Egész évre- _ 10 korona. Fél évre .......... 5 » N egyed évre .. 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. Kiadóhivatal: Lyceuminyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 18, szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. Szombat, március 1. Iránytű nélkül. Amerre csak tekint az ember: a legtökéletesebb zűrzavar uralkodik mindenütt. A „zűrzavar“, meg a „legtökéletesebb“ egymásnak ellentmondanak ugyan, de ez az ellentmondás a jelenben csak látszólagos, és pedig azért, mert nálunk a zűrzavar, az összevisz- szaság, a fejetlen kapkodás: már tökéletesen kialakult — rendszer. Általános és állandó. Nem akarunk most a rettenetes külpolitikai helyzetről beszélni. Habozás, ingadozás, bizonytalanság csodálatos keverékéből születik meg percről-percre egy-egy esemény. És egy uj tény bölcsőjénél épp’ úgy csodálkozva és megdöbbenve állunk, mint amily természetesnek találjuk az uj fordulatot. Éppen ez bizonyítja legjobban a zűrzavar legvadabb tombolását: mindenen elszörnyű- ködünk, elálmélkodunk és — mindent természetesnek tartunk. Megdöbbentő, hihetetlen fordulatok következnek be, amelyeket mindenki — előre látott. Amily vigasztalan az európai helyzetről festett kép, éppen olyan szomorú az a festmény, mely hazai állapotainkat tünteti fel. Sőt sokkal sötétebb, ha meggondoljuk, hogy az Európa fölött függő Damokles-kard, a világháború, csak esetleg sújthat le, míg a hazai rettenetes zűrzavar, e végsőig elkeseredett vértelen polgárháború (mely véres harcokká is fajulhat) föltétlenül, egyenesen a mi bőrünkre megy. Különben ezzel a belső feszültséggel is úgy vagyunk, mint az európai háború fenyegető borzalmaival voltunk. Megdöbbenünk mindenen, és mindent — természetesnek találunk . . . Nem kellett-e föltétlenül, szükségképen ide jutnunk, mikor a társadalmat kormányzó, az államot fenntartó, nemzeteket éltető fenséges eszmék, magasztos elvek kezdenek kihalni? Mikor a dicső tradíciók helyét meg nem értett, vagy félreértett frázisok foglalják el? Lehet-e csodálkoznunk e rettenetes állapotokon; elámulhatunk-e azon, hogy államunk, nemzetiünk hajója a sötét, viharvert tengeren ennyire szirtek közé jutott, ennyire az elmerülés, a megsemmisülés örvényeinek szélére került: midőn e sokat szenvedett hajó elvesztette azt, ami a múlt ezernyi veszélyéből kimentette; midőn a megviselt gálya nem bír mozdulni semerre, csak hánykolódik a tajtékzó hullámokon, szirtek, zátonyok között, feneketlen örvények közvetetlen közelében. Nem tudja: merre kellene mennie, merre van a szabadulás, melyik oldalon leselkedik rá a halál; hiszen — nincs iránytűje. Igen! Ilyen a mi politikai életünk. Nincs iránytűje. Nem mozdul egyik irányban sem, csak az alatta és körülötte bömbölő hullámok dobálják egyik helyről a másikra. A szláv-tenger borzalmas erővel tombol; hajónk a sziklák sorfala közt táncol s mi tehetetlenül nézzük mindezt, hiszen — nincs iránytűnk. És — nem is akarjuk, hogy legyen. A Dugovics Titusz küzdelmének paródiája az, amit a fórumon látunk. Inkább mindketten a mélységbe ugranak, de a maga igazát (ami nem is annyit jelent mindig, hogy az igazságot) egyik sem hagyja. A parlament — és ennek eredményeként az ország — két pártra szakadt (a hal fejéről szóló közmondás itt is igaznak bizonyult!) és e két párt keményen, jobb ügyhöz méltó erőfeszítéssel fogja egymást, hogy egyik se tehessen egyetlen lépést sem ... a jobb, a szebb nemzeti jövő felé. Már régóta tart e huzavona, a róka és csuka meséjének megismétlődése, és ki tudja: eleresztik-e egymást idejében, vagy még akkor is tartani fogják, mikor valahonnan egy jámbor varga előkerül, aki minden jámborsága ellenére sem lesz annyira együgyű, hogy ne éljen a kedvező alkalommal . . . Mert az ilyen átkozottul lelkes «összetartásnak* csakis ez lehet a következése. Az „EGER“ tárcája. Kálváriák felé. Gazdagsággal az Úr megáldott. Gazdaggá tettél engem, Uram, Nagy, fényességes álmodévá. És & lelkemben árnyék nem suhan. Teleraktad kinccsel a lelkem, Szivárványok hétszín esője Öntözi én napsugaras kertem. Csak a gazdagság ne vakítson, Csak piros dalok ne jöjjenek, Csak kéknek lássam mindig az eget, Csak mosollyal ne jöjjön a dal, Piros nevetés kerüljön el . . . — Hulljon lelkemre mindig hópehely ... . . . r . . . ö. Első nemzeti zarándoklat Lourdesba. 1912. jut. 29- aug. 13. Irta: Szemerei Boldizsár. A Lourdes c. képes havi folyóirat szerkesztője szép szavakkal illusztrálja, hogy Lourdes- ban való újabb zarándoklata mily felemelő hatást gyakorolt hevülő lelkére. Azért az ott látott tények és tapasztalatok hatása alatt szilárd fogadalmat tett arra, hogy itthon, édes hazánkban, rendületlen közharcosárá szegődik korunk e legcsodálatosabb kegyhelyének, mint a mai tudományos és müveit világ egyik titokteljes tüneményének. És e fogadalmát egyelőre azzal óhajtotta beállítani a gyakorlati életbe, hogy Magyarország buzgó katolikusait, fáradságot nem ismerő buzgalommal elvezetve, bemutatta Lourdes-nak és Lourdes-t bemutatta a magyaroknak. Midőn először olvastam Tóth Jánosnak, a Lourdes szerkesztőjének,felhívását aLourdes-ba vezetendő zarándoklatra vonatkozóan, kész voltam a tervemmel, hogy nem a modern kor művészetével kérkedő Münchent, hanem e kegyelemmel teljes helyet, Lourdest, fogom felkeresni. Elhatározásom valóra vált. Láttam Olaszország, Délfranciaország legnagyobb városait; jártam az örök városban, hol bámultam a „sötét“ középkori művészet csodás alkotásait; láttam a pápát; fölkerestem a lagúnák városát és könnyes szemmel térdeltem a bold. Szűznek megszentelt barlangja előtt. Ott, a massavielli grotta előtt, határoztam el, hogy amennyire tőlem telik, közreadom e szép út leírását. Teszem ezt most annál szívesebben, mert az Orsz. Katolikus Szövetség május elejére nagy zarándoklatot tervez Lourdes-ba. Tudom, érzem, hogy az önzés beszél belőlem. Át akarom újra élni, végig akarom újra álmodni mindazt, amit harmadfél hosszú hét alatt láttam, tapasztaltam és ami a lelkembe markolt. Ne féljen senki, hogy Baedeker urnák kívánok másolója lenni. Hangulat szerint beszélek ; úgy, amint a látottak az én lelkemet érintették s úgy, hogy olvasóim lelkében is hű'éges visszhangot keltsek általa. Hátha csak
