Eger - hetente kétszer, 1913
1913-02-22 / 16. szám
Előfizetési árak: Egész évre_ _ 10 korona. Fél évre .. „ _ 5 » Negyed évre .. 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség : Lyceum, 26-ik szám, hová a la?3 szellemi részét illető közlemények = intézendők. — Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hír letések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 16. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. .— Szombat, február 22. / / O császári és Apostoli Királyi Felsége folyó évi februárhó 17-én kelt legfelsőbb elhatározásával Érsek Fő pásztorunknak a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot adományozni méltóztatott. — A fejedelmi kegy eme megnyilatkozása alkalmából hódolattal iid- vózlik a Főpásztort. Idézetek. Eger. 1913. febr. 21. A Désy-Lukács port és annak nem remélt lefolyását, nem várt ítéletét any- nyira meghányták-vetették már a fővárosi lapok, hogy igazán nem lehet róla újat írni. Bizonyos dolog, hogy a vádaknak ilyen «elütését» senki nem várta a bíróságtól, sőt nem is tételezhette föl. Az igazságszolgáltatás nagyon rossz szolgálatot tett a kormánynak, különösen pedig a magyar közéletnek, hogy a bizonyítást nem engedte meg csak egy nevetséges módon lehetetlen részre nézve: t. i. megigérte-e Lukács zalatnai házának eladásakor a vevő banknak, hogy a vétel tárgyát megveszi tőle a kincstár, még pedig fokozott pretium aífectionist adva érte. Értjük, hogy Désy elállóit e vád bizonyításától, mert hiszen ekkora kor- j látoltsággal, ilyen ígéretnek tanuk előtt j való megtételét csak nem követi el senki! Ez éppen olyan lenne, mint ha a bűnös — szavahihető, megbízható tanukat vinne magával a bűntény elkövetéséhez. A köz hangulata nálunk is olyan most, mint Franciaországé a Panama- pör lezajlása után: „Ilyen formán a közvélemény a ki nem elégített gyanű állapotában maradt. Ezek az eljárások a törvényszéknél és a parlamentben felkavarták a politikai mocsár sarát, a nélkül, hogy megtisztították volna az országot a ma- lárikus üledéktől. Semmi sem volt bizonyos, semmi sem volt világos, csak az, hogy milliók eltűntek.“ * Floquetnek, összeköttetése a Panamaüggyel, a kamara-elnöki székébe került. Az idevonatkozó idézet még találóbb: „. . . beism rte, hogy mint miniszterelnök elfogadott 12,000 font sterlinget abból a pénzből, melyet az o szegéuysorsú honfitársai a földszoros átfúrása céljából írtak alá, és hogy ezt a pénzt arra használta, hogy leverje vele a kormány ellenségeit olyan kérdésben, melyek a Panama- csaiornáv.ü semmi ös-zeköttetésben nem állottak. És még igazolta is eljárását ! Nem megy odáig, — mondta — hogy azzal védekezzék, milyen kivételes válsággal kellett megmérkőz* Bodley: Franciaország. II. kötet, 343. lap. nie, akkor lévén tetőpontján a boulangeista mozgalom 1888-ban, — ő arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy rendes körülmények között is joga és kötelessége a minisztériumnak vigyázni, hogyan osztják szét az efféle adományokat, és megakadályozni, hogy e pénzeket esetleg a kormány ellen használják. Soha veszedelmesebb elméletet még nem hangoztattak képviseleti testületben. Szörnyű tan, hogy egy minisztérium feje szentesítse, törvényesnek Jelezze a magánvagyon eltulajdonítását, olyan formán, hogy részt kérjen belőle az állam céljaira; mert ha a miniszterek pénzt kérnek oly társaságtól, mely a miniszteri jóindulattól függ, az ilyen kérés a parancs Jellegével bir: — stipendía órai t; pieces erant, séd quibus contradici non posset. Mert nem választási-alap céljaira adta oda a paraszt, vagy a kereskedő az ő megtakarított pénzét a csatornaügy intézőinek; és az a védekezés, hogy az idő szeriut kormányon levő minisztériumnak joga van ilyen pénzbehajtáshoz, olyan okoskodás, mely méltó volna egy semmikép sem aggodalmaskodó kényuralomhoz. Azt hozták fel, hogy a befektetők egyszersmind a választó közönségnek is tagjai és mint ilyenek, ők is megbízták a kormányt, hogy a nemzet általános érdekeit szem előtt tartsa. De még ha a francia minisztériumok évekig megmaradnának is, és ha az ország nagy többsége támogatná is őket, ezt az elvet akkor sem lehetne védelmezni. E különös válság alkalmával pedig, ha az ellenzék nemzeti plebiscitum elé állította volna a minisztériumot, nagy többséget ’kapott volna . ,.“ * Nagyon ráillik a mi viszonyainkra a Bodley további következtetése is: „HaaFloquet minisztériuma és a Rouvieré azzal védekezhetett, hogy a köztársaság ma* U. o. 348—350. 11. Az „EGER“ tárcája. Kálváriák felé. Vádolnak engem ., . Jaj, Uram, miért hogy engem, T tkok vádolása ver?. . . M^rt kínoz csendes hullással Minden fehér hópehely? Uram, nálad a tudásnak, ítélésnek fegyvere, Ó, ne hagyd, hogy a sok rút vád Lelkem dí-zet szedje le . . . Vagy, ha nehéz keresztfámnak T »viskonmája ez . . . Hagyd, Uram, míg a szememből A bánat-köny permetez. . .. r .. . ö. Útban az új-világ felé. Alpesi Rózsa. I. — Ugyan ne sítj már mindig Esztike! Egy hét óta valóságos siralomhoz ez a mi házunk : egyebet sem hallani benne, csak sírást, meg sóhajtást, — szólt Benkő mester félig kérve, felig boszankodva leányához, ki elfordulva az ablak felé, kötényével törülgette sűrűn omló könyeit. — No, hát még csak nem is felelsz ? — simogatta meg Esztike aranyszőke haját. — Mit feleljek? — fordult vissza Esztike atyjához, — hiszen édes apam úgy is tudja, hogy mi a bajom, hiába szólok én akármit. — Ne légy már gyermek, no! hiszen látod, én is csak a jót akarom. Hát nem örülsz-e te is, ha szép finom selyemruhákban járhatsz, ezek helyett az ócska holmik helyett? Meglásd csak, milyen gazdagok leszünk, egypár esztendő múlva dolgoznunk sem kell semmit, mégis csak úgy dől az arany az ölünkbe. — Elámították édes apámat azzal a sok hamis beszéddel! Oh, hogy mért is hallgat rájuk; hiszen megismerni rajta, hogy fele sem igaz annak a sok hiábavaló szónak ! — Tudod is azt te, Esztike; hiszen olyanok mondták, akik Ameri-át megjárták már. Hallottad ugy-e, te is, miket beszélt Nagy István, mikor a múltkoriban nálunk járt, hogy a lánya tizennégy dollárt keres egy hónapban, pedig még csak tizenhatesztendős. Tudod e, mennyi pénz az? Harmi: cöt forint! Hát' én hol keresek annyit, pedig már az ötven esztendőhöz járok közel? S hogy meg kell érre dolgoznom, még az éjjeli nyugalmamat is meglopom miatta! — Oh, édes apám, jó nekünk itt is! Ha nehezére esik a sok munka, itt vagyok én ; most töltöttem be a húsz esztendőt s inkább dolgozom mégegyszer aunyit, csak ne menjünk el abba az ismeretlen világba. — De már édes lelkem, Esztikém, nem tudsz te engem az én szándékomról lebeszélni, akármilyen mézes szókkal könyörögsz is. Csak rendben legyen az útlevelünk, rögtön indulunk. — Nem érek én oda, édes apám, soha, — sóhajtott búsan Esztike. Meglássa, elepeszt engem a bánatom ! 8 még szentelt földbe sem temethet el; nagy köveket kötnek a lábaimra, s azok lehúznak a tenger mélyébe, hogy az óriási halak falják föl a testemet. Én is úgy járok, mint az a szegény asszony, akit Gál János
