Eger - hetente kétszer, 1913
1913-02-22 / 16. szám
2 EGER. (16. sz.) 1913. február 22. gasabb érdekei jogosították fel őket, hogy ilyen adományokat szedjenek be egy kereskedelmi vállalattól, csak azért, hogy ez adományokat kormánycélokra fordíthassák, köunyű belátni, hová vezethet az ilyen elmélet. A parlament privát tagjai, a kiknek újságjaik vannak, azt mondhatják, hogy az állam érdeke hasonló biztosítékokat kíván az ő nyomtatványaik számára, a melyek egy miniszteri válság esetén a kormány orgánumaivá lehetnek. Más törvényhozók pedig, igen helyesen, úgy okoskodhatnának, hogy azon körülmény, melynél fogva nekik nincs nyomdai vállalatba fektetett tőkéjük, nem zárhatja ki őket a köztársaság magasabb érdekeinek megfelelő részesedésből. Azt erősíthetnék, hogy rájuk nézve ép olyan törvényszerű arról gondoskodni, hogy kifizessék háztartásukat és mulatságuk költségeit, mint zsurnaliszta kollegáikra nézve, hogy kielégítsék nyomdászaikat és papirkereskedőiket.“ * Több idézet talán fölösleges is a Bodley nevezetes munkájából. Eger város rendkívüli közgyűlése. Eger város képviselőtestülete hétfőn, f-bruár hó 24 én, délelőtt 11 órakor a város közháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya a polgármester előterjesztése lesz a színházi bérlet ügyében. A mozikról. ügy halljuk, hogy a belügyminisztériumban szabályrendelet készül a mozikról, vagy — teljes néven: a mozgófénykép csarnokokról. Nem ismerjük a rendelet vezető gondolatait; nem tudjuk, hogy kielégítheti-e a közerkölcsi- ségnek immár nagyon is redukált igényeit, de látatlanban is örömmel üdvözöljük, mert egynéhány korlátot és tilalomfát bizonyára állít majd a mozi-üzletnek szabad vadászterületén. A mozi kultur-jelentőségét nem lehet elvitatni, vagy leértékelni. Fürgeségben nem tudja megközelíteni a sajtót, de nyújt olyan valamit, amivel a sajtót meg is haladja: a közvetetlen- nek látszó szemléltetést. Végre is az ember legeredetibb művelődési érzéke a látás. A kö* U. o. 350. 1. zépkorban egy-egy templom sorozatos festményeit szegények bibliájának nevezték. Akik nem tudták a bibliát betűkből olvasni, olvashatták képekből. A mozi a tömegek világiskolája. A legelrejtettebb kis falukba is el tudja vinni ezt az egész ragyogó világot minden csodálatos szépségével együtt. Egyszerű és az élet fakó körülményei közé beékelt emberek szemeit, lelkét tágra nyitogatja, ismereteik szűk körét kitágítja; érdeklődést kelt, megértést közvetít és eleven valósággá változtat sok, — olvasás utján megszerzett, lapos és tartalmatlan fogalmat, képzetet. Mindez kétségkívül kultur-hatás. Még nem érte el a mozi a technikai tökéletesség felső fokát, de már most is fenyegető módon fordul a színházak ellen, amelyektől a nagy tömegeket valószínűen el fogja hódítani. Emez — tekintve a színházak dekadenciáját — nem kár, bár nem látszik nagyon kívánatos dolognak, mert az előjelek szerint a mozi nem tud fölfejlődui arra a szintre, amelyen a kultúrintézmény nevet megérdemli. A sajtónak, színháznak közös nagy baja az, hogy a mindenen uralkodó nagytőke kezébe kerültek. A tőkének pedig csak egy célja van: a növekedés, a nyereséges üzlet. Sajtó és színház üzlet lettek az egész világon. Mindegyik a kultúra nevében kapott létjogosultságot és messzeterjedő szabadalmakat; mindegyik félrelökte azt az ideális emelkedettséget, ami nélkül senki és semmi nem lehet igazi kultur- tényező; mindegyik vállalat lett; üzlet az élelmes emberek kezében; mindegyi« lapáttal hányja a piszkot és szemetet a színpadra és fórumra, mert az ős állatembernek szemét kell és legszívesebben Epikur felé gördíti vörös rézgarasait. Valaki szellemes akart lenni és azt irta, hogy legkönnyebben az emberek gyomrából és lelkiismeretéből lehet megélni. A megjegyzés nyilván anti-agrárius és anti-klerikális toliból ered. Alapjában igaza van, de csak vagylagosan. Mert az olyan knltur-korszakban, amikor a gyomorból, vagyis az emberi szenvedélyek és aljasságok legyezgetéséből pompásan meg lehet élni, bizony gyönge megélhetés és hálátlan foglalkozás a lelkiismeretnek, vagyis idealizmusnak és önfegyelmezésnek hirdetése. A kultúra érdekében nyilván ez utóbbinak diadala volna kívánatos. Sajnos, a helyzet az előbbinek kedvez és a nyomorból pompásan megélő hentes, mészáros, pék mellé oda kell sorolni a színházat és sajtót is, mint nagyszerűen jövedelmező iparágakat. Ezért említettük, hogy nem lesz kár a színház dekadenciája szempontjából, ha a mozi a nagy tömegeket onnan elhódítja. Sajnos azonban, meg kell állapítanunk azt is, hogy ez a hódítás a mozi szempontjából nem kívánatos. A mozi ugyanis legtöbbnyire a lelkiismeretlen üzletté való elfejlődés nyomait mutatja és pedig két irányban. Az egyik — és a fő — a flirrt, gyárosok konkurenciája. AzItala,aPathé, a Gaumout és a többi világcégek milliókat áldoznak arra, hogy egymást minél szenzációsabb, minél érdek- feszítőbb felvételekkel szorítsák le a piacról. Alig tiz éves ez a hajsza, de máris megdöbbentő méretű. Először tájképeket adtak, vagy tanulságos néprajzi, technikai felvételeket.Rövid idő múlva bevonult az izgató elem a filmgyárba. Vonatösszeütközéseket, tűzvészeket produkáltak ; majd megjelenítették szerencsés üzleti érzékkel a pár évvel ezelőtt sok százezer példányban közkézenforgott detektív- és rémregényeket. Nick Carter, Sherlock Holmes, Zigomár nagyobb hírnévre tettek szert, mint akármelyik tudós vagy hadvezér. Most már annyira vagyunk, hogy egész drámák kerülnek a mozi filmre, és elsőrangú művészek állnak ki a felvevő gép kürtője elé. A fiim-gyártás nagy konkurrenciája természetesen mindig több izgató, selejtes, erkölcstelen elemet vont be sokkal brutálisabban és sokkal aljasabban, mint a színpadon lehetséges. _ Rémülettel gondolunk azokra az időkre, amikor majd nálunk is film-gyár létesül, mert — ahogyan legsülyedtebb sajtónk és legvirágzóbb pornográfiánk nekünk van, ép úgy — a legerkölcstelenebb filmek is majd nálunk készülnek és a magyar ipar pártolása címén terjeszkedési elsőbbséget fognak követelni. A mozi tulajdonosok természetesen arra törekesznek, hogy minél nagyobb közönséget kössenek le vásznaik számára. Ezt a szándékot az üzleti érzés sugallja és irányítja, hamar megtalálja tehát a kizsákmányolási alapot a műveletlen nagy tömegeknek a rémes és a brutálisan izgató elem iránt való rokonszenvé- ben, ahol majdnem korlátlanul fejti ki romboló hatásait. mesélt, mikor a Nagy Istvánnal együtt eljöttek hozzánk látogatóba. Azt is úgy sülyesz- tették le a nagy vízbe. — Ej de bolond is vagy te, Esztike, — tréfálkozott lányával Benkő mester, — hogy mindjárt a legszomorubb végén kezded a dolognak. Dehogy halsz meg édes csillagom! Milliomosok leszünk! ügy ám! S téged oda nem adlak hercegnél kisebb úrnak feleségül. Még hogy te itt hagynál engemetl? Boldogabb lennék én idehaza a legnagyobb szegénységben is, — felelt Esztike, — mint idegenben a legfényesebb gazdagságban. — Oh édes apám, — tette össze a két kezét, — hallgasson rám: ne induljunk neki ennek a nagy, bizonytalan útnak; mese az csak mind, amit arról a gazdagságról beszélnek, ami ott vár az emberre ... A jó Isten nem megsegített-e minket idehaza is? Mienk ez a kicsi ház; az udvara tele van virággal, örül az ember lelke, ha azt a sok finom illatot érzi. A kertje tele gyümölcsfával; nevet az ágakon a sok gyönyörű alma, körte, mosolygó cseresznye. Mi magunk ápoltuk, neveltük mindegjiket. Nem fájna a szíve, édes apám, itt hagyni mindent, ami olyan kedves mindkettőnknek!? Hát azt a csöndes, virágos sírhalmot is el tudná hagyni örökre, hol szegény édes anyám nyugszik már annyi esztendő óta? — Ne menjünk, édes, jó apám! A jó Isten tovább is mellettünk marad, csak ne hagyjuk el Ot. — Elég volt, Esztikém; — okosan, szépen elmondtad, ami a szivedet nehezítette, de most meg már hadd mondjam el én is a magamét. Jól mondtad, hogy a jó Isten megs°gitett: a takarékban is van háromszáz forintocskám; lásd lelkem, ezen szépen áthajózunk az újvilágba, mind a ketten szépen munkába állunk. — Könnyű munka lesz az: reggel hat órától este hat óráig gyárban dolgozunk, meglesz a rendes hetibérünk, nem kell még éjjel is a varrás fölé görnyedni, nem rontjuk az egészségünket, meg a szemünket. Én még nem felejtettem el a német szót sem, amit még valamikor a katonaságnál tanultam meg; meglásd, milyen szép előhaladásunk lesz ott, mert megbecsülik azt ott, aki érti a németet is. És ha itt velünk volt az Úristen, ott sem fog elhagyni. Megsegít, hozy öreg napjaimban munka nélkül, csöndesen pihenve élvezhessem a két kezem fáradozásának a gyümölcsét. Aztán meg lásd, édes csillagom, nem kell nekünk örökre ottmaradnunk. Egypár esztendeig, mig meg nem szedtük magunkat, kint leszünk, takarékoskodunk, s egyszerre csak, mint a mesében — meggazdagodva hazatérünk, urak leszünk, fényes palotában lakunk. Édes anyádtól — az Isten nyugtassa! most elbucsu :unk szépen, s ha visszajöttünk, gyönyörű szép márványkövet állíttatok a sírjához ; aranybetük lesznek rajta. — De ne sírj már no, a jó Isten áldjon meg! — Nem tehetek róla, édes apám, — szólt síró hangon Esztike, mikor az én szívem ügy fáj, hogy majd kiszakad. Mikor olyan nehéz mindentől elszakadni, amiket úgy szeretek, hadd sírjam ki magam lelkemböl, ha már nem hallgat édes apám a kérésemre. Sírva borult rá az ablakdeszkára, melyen most is ott virított egypár cserép muskátli; kis faládában gyönge violapalánták zöld fejecskéi fordultak a tavaszi nap felé, mely a tiszta üvegtáblákon át csillogva sugárzott be a kis szobába. Benkő mester szótlan nézte az ó síró Esztikéjét, a napsugarak ragyogva csókolgatták szép selymes, szóke hajszálait, s ó most is arra gondolt, hogy milyen jól fog illeni ebbe a szép aranyos hajba a drága gyöngyös hajék, amit majd venni fog neki, ha gazdagok, nagyon gazdagok lesznek. Már látta, mint gyűlik össze a sok fényes arany, ezüstpénz; lesz temérdek kincse, gyönyörű lovai, sok-sok szolgája, fényes kastélya, selymes-aranyos bútorai; — a legelső grófok, bárók fogják Esztikét feleségűi kérni.
