Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-04 / 2. szám
4 EGER. (2. sz.) 1918. január 4. legrégibb és legagilisabb tagjának haláláról. Várady Sándor nyolc éveu át volt legelső tanulója a ciszt. r. egri katolikus főgimnáziumának, majd mikor mint műegyetemi hallgató Budapesten tanult, egyúttal az Orsz. Zeneakadémiában is tovább képezte gyönyörű bariton-hangját. 1884-tól volt az Operaház egyik legkedveltebb és legképzettebb tagja. Nemcsak a színpadon, hanem fordításaival és sziporkázó szónoki beszédeivel is (ő volt az Opera hivatalos szónoka) nagy sikerei voltak. Általában lapjaink „a magyar színpadi ének derék és szimpatikus katonáját gyászolják Várady Sándor halálában.“ Az őszinte részvét persze városunkban még fokozottabb. Várady Sándor édes atyja és testvérei Egerben laknak s Csekó Gábor prépost-kanonok unokaöccsét gyászolja az elhunyt művészben. Temetése ma délután ment végbe Budapesten, ahol a főváros díszsírhelyet ajándékozott. Karáosonyfa-Qnnep a Legényegyletben. Az egri Katolikus Legényegylet évről-évre karácsonyfa-ünnepet szokott rendezni azon tagjai számára, kiknek nem lehetett alkalmuk családias otthonban tölteni a karácsony estét. Az idén újév napján d. u. 5 órakor volt ez az ünnep az egyesületi ház nagytermében. A felékesített kaiácsonyfa előtt Nagy János dr. elnök hívta fel előbb a tagok érdeklődését az üunrp jelentőségére, majd Kriston Endre érseki titkár beszélt, a názáreti ács békés, boldog házának a mai családokéval sokban ellentétes szellemére terelvén hallgatói figyelmét. Aztán megbontották a karácsonyfát s kiki egy-egy kis emléket vitt haza magával a meleg hangulatú ünnepről. Restaurált templomok. Két régi templom öltött uj díszt karácsony ünnepére: a pásztói és horti templomok. A pásztói templom külső renoválási munkálatait Wind István, a belső festészeti munkálatokat Jurena és Szirmai festőművészek végezték. A templomot Maíuszka Mihály plébános áldotta meg a múlt év dec. 22-én. Ugyancsak dec. 22-én áldotta meg Török Kálmán prépost, gyöngyösi p ebános a horti templomot, melyet Rétay és Benedek festettek ki művésziesen és szereltek fel Ízlésesen gróf Bat- tyhány László és Wintenberg Gyula kegyurak bőkezűségéből. Sajtóhiba. A sajtó ördöge megtréfált bennünket az évtörténetéről írt és múlt számunkban közölt lelkiismeretes, komoly munkánkkal. A feldolgozott nagy adathalmaz személyi részébe ugyanis két hiba csúszott be. Az egyik Mailász Gusztáv ezredes, háziezredünk parancsnokának nevét, belügyminiszteri engedély nélkül, Mel- lász-ra változtatta. A másik hiba meg ennél is fatálisabb. Itt már nem egy betű, hanem egész vezetéknév erejéig fokozódott a hiba. A főgimnáziumi tanárok átheiyésénél ugyanis Csokonai Márk dr. tanárról esik szó, holott az uj tanárt Dombi Márk dr.-nak hívják, amint ezt lapunk junius 29-iki számában irtuk is, és amelynek alapján a történeti visszapillantás készült. Hogy miként esett meg ez a két hiba, nem tudjuk. Munkatársunk dühöng értük, jóakaróink sajnálják, ellenségeink kárörvendenek, a sajtó ördöge pedig kacag. Hát kacaghat; ezt jól megcsinálta!. . . Újszülöttek. Eger városában a lefolyt héten (1912. dec. 27-tól 1913. 2-ig) a következő születési esetek történtek: Tóth Sándor r.-al- kapitány Gizella, Veres Kálmán asztalos-segéd István, Nagy Gáspár földműves Erzsébet, Nagy Anna hajadon Fanni, Kis György napszámos János, Csőke József napszámos Béla, Bodnár István napszámos István, Biró János földműves Kálmán, Fekete Alajos lakatos-mester Alajos, Vajda Sámuel kereskedő Lívia, Paulovics Lajos asztalos-mester Mária, Berki Gyula betűszedő Margit, Asztalos Lajos gépész-segéd Jenő, Becskei János földműves Kálmán, Molnár András földműves Borbála, Gavallér József dohánygyári ügyelő József, Szabó Miklós földműves Veronika, Bőgős Sándor kőműves-mester István, Török Bernát napszámos Bernát, Misik Miklós napszámos Árpád, Dávid Ferenc napszámos Ferenc, Mezei László magyar szabó István, Pirk Bernát napszámos Jáuos, Szeredi Péter napszámos Rozalia, Rabóczki Ignác napszámos Ignác, Kelemen Antal földműves Mária nevű gyermeke. Eljegyzési tábla. Csetényi László kőműves és Rada Mária varrónő egri, Joó Ignác földműves és Túrái Rozália hajadon egri, Csanádi Janos napszámos és Kovács Apolló hajadon egri, Bóta Sándor földműves és Vladár Erzsébet hajadon egri, Polácsik Lajos kereskedő és Brunner Erzsébet hajadon egri, Ónodi Janos gyári szállító és Mészáros Julianna hajadon egri lakosok — jegyesek. Halottak névsora. Kréti Bernátné földmű- vesuő 24 éves, Lestál Sarolta 1 hónapos, Szepesi András 4 hónapos, Liptai Erzsébet 19 hónapos, Farkas Ágnes 8 hónapos, Antal János 18 hónapos, Bóta József napszámos 56 éves, özv. Bóta Jáuosné földművesnő 74 éves, Asztalos Jenő 3 napos, Flezsár Sándor magánzó 80 éves, Militzer Anna 16 éves, Barta Margit 8 hónapos, Ficzere Andrásné csizmadia neje 40 éves, Bárczi Sándor földműves 32 éves korában. Népesedési statisztika. Eger városában az 1912. év utolsó negyedében (október-december) született összesen 233, meghalt 171 egyén. Házasságot 84 pár kötött. — Az 1912. év folyamán (január 1 tői december 31-ig) született 988, meghalt 800 egyén. A természetes szaporodás tehát az elmúlt esztendőben 188. A házasságkötések összes száma 225 volt az egész esztendőben. Apró krónikák. Öngyilkosságok. Palágyi társulatának egyik rokonszenves fiatal tagja, Apor Sándor, öugyilkos lett Szilveszter éjjelén. Gödöllőn főbe lőtte magát és azonnal meghalt. Újév napjának délutáuján találták meg, és csütörtökön temették el. Egerben is öngyilkos lett egy fiatal urileány, Militzer Anna. Ismeretlen okból mérget ivott és öt napi szenvedés után meghalt. Tegnap temették nagy részvét mellett. — Az ünneprontók. Mint minden ünnepen, ujévnapján is nagy verekedés volt Egerben. Véres karácsony után véres újév. Hát nem lesz már soha az ünnepi botránykrónikáknak — fehér lapja ? Újév éjjelén a Honvéd-utcában, Tót Csepregi Ferenc korcsmája előtt a föld- míves legények között folyt a háborúság. A rendőrség verte szét a garázda ünneprontókat, akik közül mintegy 30 legény ellen folyik a büntető eljárás. — Betörés a nyaralóba. Január 2 án este betörők jártak Müller Ferenc divatkereskedőnek a szépasszonyvölgyi nyaralójában. A betörők hárman voltak : Fehér Gábor, Buri Mihály és Kramlik József, feszítővassal dolgoztak és erre a célra a szivárványos kút vas- húzóját használták fel, amit el is törtek. A nyaralóban az értékesebb holmit, atyafiságosan elosztva, három csomagba kötötték, a többit összezúzták. Vandali munkájuk közben azonban meglepték őket Lizák János és Szepesi Mihály pinceőrök, akik Kramlik és Buri csavargókat letartóztatták. Fehér Gábor, a harmadik betörő elmenekült, de a rendőrök már nyomában vannak. „Tokio“ kitűnő tyukszemirtó adagja 50 fillér. Készíti: Tömöri Antal, Czegléd. Helyben kapható az Irgalmasok gyógyszertárában. Irodalom. A Katolikus sajtó szenzációja. A Kát. sajtómozgalom lassankiut mégis csak meghozza a kívánt eredményt. Középponti lapjaink izmosodnak, fejlődnek és valóban versenyképessé válnak minden más lappal szemben. A legnagyobb haladást a Népújságnál tapasztaljuk. A Huszár Károly országgyűlési képviselő szerkesztésében megjelenő pompás katolikus hetilap két hét óta egy Képes Hírlap cimü 8 oldalas melléklettel jelenik meg és azóta a maga nemében páratlanul álló családi újság lett. Röviden összefoglalva, az egyszerű kisemberek által is megérthető modorban tartalmazza mindazt, amit a politikáról, a hazai és külföldi fontosabb eseményekről, a háborúról, a szociális szervezkedésről, a katolikus mozgalmakról tudni kell a népnek. Ismeretterjesztő és gazdasági cikkei valóságos kulturmissiót teljesítenek a tudomány eredményeinek népszerűsítése által. Apologetikus és népirodalmi cikkei praktikus célok szolgálatában állanak. A Népújság és Képes Hírlap heten- kint 15—20 illusztrációt tartalmaz. Csak igy tudjuk megérteni, hogy az utolsó hetekben ezer és ezer uj előfizetője akadt eunek a pompás katolikus néplapnak, amely 24 oldal szöveget nyújtva heteukint, félévenkint csak 3 koronába kerül. Politikai, szépirodalmi, szociális, gazdasági és hit- buzgalmi lapot együtt ilyen olcsó áron sehol a világon nem lehet kapni. Mivel tudjuk, hogy a Népújságnak van a nagy katolikus tömegre legnagyobb kihatása, rendkívül örvendezünk ezen orgánum gyarapodásának és melegen ajánljuk terjesztésre mindenkinek. Mutatvány számokat három hétig szívesen küld kívánatra a kiadóhivatal, melynek cime: Népújság és Képes Hirlap kiadóhivatal, Budapest, IV., Ferenc József rakpart 27. Iskolaügy. A kát. tanítók pénz alapjai. II. A létesítendő országos katolikus tanítói árvaház alapja. Vagyonállás 1910. év végén: 1. Egy drb. 1870-i magyar kir. koron* fill, nyeremény kölcsönjegy (névérték szerint) 100 forint, vagyis 200 — 2. 4°/o-kal kamatozó magyar koronajáradék kölcsönkötvényekben (névérték szerint) . . . 106.200 — 3. 4%-kai kamatozó földtehermentesítési kötvényekben(névérték szerint) 10 000 frt.. vagyis 20.000 — 4. A Hevesmegyei Takarékpénztárnál 4% kamatra tőkésítve 11.200 — 5. Készpénzmaradványban. . . 648 89 1. 2. Az 1911. évi bevétel. §. A múlt évi készpénzmaradvány ......................... §. Az egyházmegyék gyűjtéseiből : 648 89 a) Az egri érs. főegyházmegyéből 2 — b) A rozsnyói püspöki egyházm. 243 24 3. §. A segélyalap 1911. évben felosztás alá eső jövedelmeiből az árvaház pénztárába áttétetett: A szabályszerű 2/10 r®sz címén 2087 23 4. §. Tőkék kamataiból . . 5582 62 Összesen 8563 98 Az 1911. évi kiadás. 1. §. Tőkésítésre: Vásároltatott 6.700 korona névkorona fill. értékű, 4%-os magyar kor. jár. kölcsönkötvény, vásárlási ára 6161 05 2. §. Különfélékre: Ez évben e címen kiadás nem volt — — Összesen 6161 05 Mérleg: korona fill Összes bevétel.............................. 8563 98 Összes kiadás .............................. 6161 05 1912. évre átviendő készpénzm. 2402 93 Az árvaház alapjának vagyonállása 1911. év végén 1. Egy darab 1870-i magyar nyekorona au. remény kölcsönjegy (névérték szerint)................................... 200 — 4°/o-kaí kamatozó magyar kor jár. kölcsönkötvényekben (név érték szerint) 3. 4°/o-os földtehermentesítési köt vényekben (névérték szerint' 10.000 frt., vagyis 4. Takarékpénztárban 4%-os ka matra tőkésítve . 5. Készpénzmaradvány 112.900 — 20.000 — 11.200 2.402 93 Összesen 146,702 93 III. A netán létesítendő országos katolikus tanítói tápintézet alapja. Vagyonállás az 1910. év végén: 1. 4°/o-kal kamatozó magyar ko- koron* fill, ronajáradék kölcsönkötvényekben (névérték szerint) . . . 9600 — 2. Készpénzmaradvány .... 101 41