Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-04 / 2. szám
2 EGER, (2. az.) 1913. január 4. A kápolnai választókerület újévi ajándéka. Soha olyan jó dolga nem volt a magyarnak, mint a mai sivár időkben. Ha képviselőit kiverik is az országházból, mégis gondját viselik a jó követ urak a szegény embernek. És ha már az adóját le nem szállíthatják, legalább valami kis — újévi ajándékkal kedveskednek hűséges választóiknak. A kápolnai kerület választóinak is kijutott belőle, hírneves képviselőjének, Károlyi Mihály grófnak jóvoltából. Hogy az uj esztendőben valahogy ne unatkozzanak a t. választó polgárok, meg hogy megtudják, milyen időt hoz ránk a jövő, tisztjeivel láda számra küldött kalendáriumokat a kerületbeli jegyzőkhöz, azzal a bizalmas fölkéréssel, hogy azokat újévi ajándékképen osszák ki a nép között. A nemes gróf lekötelező figyelmességétől meghatva, kíváncsian vettem kezembe a nem mindennapi ajándékot. Nézem a címlapját: díszmagyarba bujtatott mágnás-féle fog kezet kérges tenyerű gazdával; körülöttük Kossuth, Apponyi, Justh és Károlyi képe. Nézem az első oldalt. Bort, búzát, békességet, és sok egyéb jót kíván a derék képviselő kedvelt választóinak az uj esztendőben. No, gondoltam magamban, ha már a beköszöntő is ilyen szép, érdemes lesz végigolvasgatni az egész kalendáriumot. Hozzá is fogok, hátha találok benne valami okos dolgot. Végig olvastam az 1912. év politikai történetét; de amilyen szégyenletes volt a nemzetre nézve, olyan keveset érő a leírása is. Ekkor megakad a szemem a cikk végén levő kérdésen: „Milyen lapot olvasson az igazi ellenzéki ember?“ Magam is ellenzéki ember lévén, kiváncsi voltam megtudni: milyen újság való nekem. „Minden igaz magyar Járassa a Szabad Szó-t, mert csak igy lesz meg az általános titkos, Így lesz független és boldog ez a szegény nemzet“ — mondja a kalendárium, Szabad Szó kell a 48-as magyarnak! Alakítsunk választójogi népszövetséget, fizessünk évi két koronákat és meglesz egész biztosan az általános, titkos, ráadásul még a Szabad Szót is megkapjuk, olvasom a kis lőcsei minden második lapjában. — Ejnye, ezt sem tudtam eddig, hogy ilyen egyszerű módja van a általános, titkos behozatalának. Hát binagy fehér tükör. Ha nem vigyáz a lépéseire, bizony Félix bácsi beleül a hideg pehelybe. Mondom, azért vigyázott az öreg. Lassan haladt a tisztáson át. Fekete alakja élesen kivágott a nagy fehérségből, csak akkor tűnt el jobban, mikor a fák közé ért és a sok-sok barna fatörzs eltakarta mozgó alakját. Ott már nem olyan erős a hó fénye, aztán biztosabb is az út, mert a fákat is megfoghatja. Ott már a puskáját is megtöltötte. Pedig hát tudta az öreg, hogy itt bajosan akad valami. De azt nem tudta, vájjon valaki nem akad-e és olyankor jó a tilosbanjáró embernek a puska. Jó, ha erre is elkészül. Csendesen haladt az égnek meredő csupasz fák között. Lépése alig adott hangot, olyan óvatosan rakta egymás elé a csizmákat. Azt a kis zajt is el-elnyelte az ágakról lehulló hó hangja. Jó az Isten, szelecskét küld a szegény embernek. Az Hatóhoz igyekezett az öreg csendes törtetéssel. Ott van a jászol is, a szénával; ott érdemes megállni. El is határozta, hogy meg sem pihen odáig. Miért pihenne, majd pihenhet ott?! Pedig mégis megpihent. A Vargák kútjánál, ahol hirtelen az útra zony botot érdemel minden politikusunk, And- rássytól kezdve Lukácsig, (hogy a többit ne is említsem); miért nem olvasgatják a Szabad Szót, mikor tudhatják, hogy abban vagyon megírva, hogyan kell az általáuost nyélbeütni. Általános, titkos . . . minek ez a magyarnak ? 1 Erre is kioktatja a türelmes kalendáriumolvasót Mezöfi-Morgenstern, az egykori óráslegény. Hát azért kell, mert nincs földje a magyarnak. Mert amíg „a verejtékező földmivesre nem jut 3 hold föld, addig a henye gróf és főpap közel 7000 hold föld Jövedelméből uraskodhatik és dorbézolhat." Meg aztán a szegény ember csak ügy nyög a nagy adó miatt, a nagyurak birtoka pedig majdhogynem adómentes. Hogy is lehetne ez máskép, mikor a grófok a kataszterfölvételnél megvesztegették a mérnököket. Ezek pedig csupa hálából az „uzsorás grófok" príma földjét a legsilányabb értékűnek vették föl, a kisgazda rossz földjét pedig kitűnő minőségűnek. — Óh még csak leírni is borzasztó, micsoda pusztítást visznek végbe a nemzet testében ezek a „népnyúzó grófok és főpapok!" ,,A temetők elkorhadt fej- fái, az anyák kiaszott emlői rémesen kiáltanak föl bosszúért" — nem az égbe, hanem — az általános, titkoshoz! Ha meglesz az általános, lesz földed is bőven jó magyarom; adót sem fogsz fizetni; nektek pedig, „henye", „uzsorás",,,népnyuzó" mágnások, főpapok, lesz majd ne mulass! — Imigyen Károlyi Mihálynak, a grófnak, a magyar mágnásnak kedves újévi ajándéka: a Választójogi Népszövetségi Kalendárium! Valóban csodálkozik az ember a világ fordulásán. 50 ezer holdnak becsületes birtokosa tolja a földosztó parasztszocializmusnak szekerét és hozzá még a saját birtokán. Teszi ezt épen abban a kerületben, ahol épen az ő megválasztatása miatt gyanús és gyűlöletes minden nadrágos ember. — Különben nem is igen hiszem, hogy Károlyi Mihály gróf elolvasta volna ezt a naptárt; mert bármennyire is elvakítja a küzdő politikust szenvedélye, teljesen vakká talán mégsem teszi. Hajlandóbb vagyok hinni, hogy Mezöfi újra, s most már másodszor, visszaélt a Károlyi Mihály gróf demokratikus érzelmeivel. Az első alkalommal, 1912. év októberében, Károlyi nevében hirdetett népgyülést Makiárra, a hol a vallás és a fennálló társadalmi rend ellen izgatott; most pedig silány és gyűlöletet szögellik egy szikla, pihenőt kellett tartania. Ahogy a nagy kő mellett befordűl, azt veszi észre, hogy alig tíz lépésnyire tőle egy árnyék jön vele szemben. Hopp! itt baj van. A következő pillanatban már egy fa törzséhez támaszkodott és erősen figyelt. Semmi zaj: semmi mozgás. A másik is elbújt. Akkor aztán elmélkedett. Ugyan ki lehet az? Ki az Isten csodája? Kerülő ? Bajosan, mert akkor szólna, vagy legalább is fütyülne. De ha nem kerülő, kicsoda? Hogy a jó szél vinné a pokol fenekére! Kidugta a fejét a fa mellől. Nem egészen, csak hogy kitekinthessen. Akkor megszólalt. — Ki az?! A másik is visszakérdez. — Hát ott ki van? No Istenkém, most légy okos, Félix bácsi! Most találd már ki, hogy ki van ott. A nagy gondolkozásban még a puska is lekerült a válláról. — Kerülő? — Nem? — Hát ott? — Itt se! Ej! nem harap meg! — és kijött, az hirdető naptárát adta el Károlyinak jó pénzen, hogy ő a nép között osztassa ki és — önnön- maga alatt vágja a fát. Jó volna, ha a nemes gróf, amúgy magyarosan ajtót mutatna kedves politikai barátjának, mert ilyen eszközökkel a választójogi reformot csak odiózussá teszi; azokat pedig, akik eddig szívvel-lélekkel követték, teljesen elidegeníti magától. Egyébként nagyon csodálkozunk az érdemes Jegyzői karon is, mely a Mezőfi elveinek propagálására fölcsapott. Hiszen az újévi ajándéknak szánt naptár őket is úgy állítja a nép elé, mint akik hatalmukkal visszaélve, kiuzsorázzák a szegény embert. Subik Károly, A hét. Nincs pénz — lesz pénz. A vidéki intézetek betétállománya napról-napra csökken és a vidék ennek következtében egyre nagyobb igényekkel kénytelen a fővárosi intézetekkel szemben fellépni, a nélkül természetesen, hogy a fokozott igények kielégítésére számíthatna. A forgalom napról-napra csökken, a kereskedők és az iparosok részéről csak panasz hallható. Eddig folyton nőtt a reménytelenség és a csüg- gedés és mindenütt a legnagyobb aggodalom és félelem volt tapasztalható, de — hála Istennek — öreg királyunk bölc3 mérséklete eloszlatta a háború nyomasztó aggodalmait és igy lehet remélni, hogy a pénzpiacra is jobb napok virradnak, vagyis — lesz pénz. * Amerika az analfabéták ellen. Az Unió képviselőháza a minap egy érdekes törvényt szavazott meg 178 szavazattal 52 ellen. E törvény kimondja, hogy az Egyesült-Államokba nem vándorolhatnak be analfabéták. Lám, lám, nálunk emberietlennek tartják, hogy némelyek választói jogot nem akarnak adni az irni-olvasni nem tudóknak, — a szabad Amerika pedig még azt sem hajlandó megengedni, hogy az ilyenek ott letelepedjenek! * Magyar Athén vagyunk-e? Eger irodalmi életének lanyhasága ismételten szőnyegre kerül, mikor a gyöngyösi Hanisz Imre Közművelődési Egyesület Évkönyvét látjuk. Egernek tömérdek szellemi tőkéje van, amely nyilvánosan, irodalmi munkák alakjában nem kamatozik. Nem kamatozik, mert nincs öreg. Arra a másik is megindult. Annak is kezében a puska, úgy figyel előre. Sapkája, ba- júsza csupa zúzmara, az anyja sem ismerné meg. De ő megismeri az öreget. — Maga az, Félix bácsi? Az öreg néz, néz, de nem ismeri. — Éu a’ fiacskám! Hát te jólélek, ki vagy? Nagy a bizalom, mert a puska még mindig a kezében van. — Ugy-e, vén bűnös, nem ismer? — Nem én, lelkem. — Pedig megismerhetne, mert egy kis számadásunk is van. Bizony nem ismeri az meg, bármennyire biztatja is a másik. Hanem most már nem megy közelébb. Nagyon barátságos hangon beszél az! — Mondd hát, — édes gyerekem, ki vagy ? — Csakugyan nem ismer meg? — Nem én. — Hát pedig ismerjen meg, mert én vagyok, Pernye Márton. Aha! Eszébe jut már az öregnek, hogy ő ezt az embert — csendőr korában — egyszer ugyancsak megvallatta. Akkor Ígért neki valami furcsát; még most találja megadni.
