Eger - hetente kétszer, 1913

1913-12-13 / 100. szám

4 EGER. (100. sz.) 1913. december 13. A hét. A népmissió és az egri sajtó. Legutóbb e he­lyen följegyeztük Gárdonyi Géza nyomán, hogy az egri sajtó vagy egyáltalán nem, vagy csak pár sorban foglalkozott az egri nyolcnapos nép- missióval, melynek folyamán úgy a reggeli mint az esti ajtatosságokon két legnagyobb katoli­kus templomunk zsúfolva volt és meggyónt tizenhatezer ember. Ezt a följegyzést zokon vette az „Egri Napló“ és most szerdán azt irta, hogy ő két­szer foglalkozott az egri népmissióval. Majd így folytatja: „A mi lapunkról egyáltalán nem lehet mondani, hogy vallásellenes, de a vallási kérdésekkel kimerítően még sem foglalkozha­tunk, mert eltekintve attól, hogy a vallási kö­telesség teljesítése reklámra nem szorul, talán éppen a vallásfelekezetek szeretnék legkevésbé, ha a vallás gyakorlásába vágó kérdéseket kritika tárgyává tennék.“ Helyes! íme, ezennel elismerjük, hogy az „Egri Napló“ nov. 23-án 8 sort, 27-én pedig 21 sort irt a népmissióról. Megjegyezzük mégis, hogy mi nem kértünk reklámot, amint hogy a katolikus vallás és annak gyakorlása, hitélete — a mostani példa is megmutatta — nem szorul reklámra. Nem erről van itt szó, kérjük szé­pen, hanem arról, hogy ez esemény, igen nagy­méretű és bizonyára messze kiható esemény volt Egerben, amelyet a helyi lapok részéről agyon­hallgatni, vagy csak érintve említeni, legalább is a krónikási kötelesség mellőzése, avagy kö­vetkezetlenség. Meggyőződésünk, hogy ha S. G. kaszinói vendéglősnek az a ténye, hogy a húgát megdorgálta, jó félhasábot (nov. 25.); ha egy mezőkövesdi embernek Budapesten elkövetett öngyilkossága másfél hasábot (nov. 28.) s ha — hogy több példát ne említsünk — a mis- kolczi finánckaszárnya poloskái majdnem egy hasábot (dec. 4.) kaptak e napokban laptár­sunknál : az egri népmissió, mint egri köz­érdekű esemény is nagyobb figyelmet érdemelt volna. Ezt, reméljük, minden bosszankodás és további vita nélkül belátja az „Egri Napló,“ mely — ezúttal is elismerjük, — az egri la­pok között legbőkezűbb volt az egri missió iránt a maga 29 sorával, mert a másik két lap összesen 12 sort irt. Méltóztassanak viszont nyen szerencsétlenség támadhat, kemény bün­tetés terhe alatt megtiltatik. 14- szer Keményen tilalmaztatik az istállók­ban, szekér színekben, szénatartó helyeken, ía kamarákban, és akár minémű fa épületekben, széna, szalma kötéseknél, fa vágásnál, ’s rakás­nál, sőtt egy átallyában mindenütt az útzákon a’ pípázás, gyertyázás, tüzellés, vagy hasonló képpen a’ sirtdelezésnél, és egyébb áts vagy más faragó munkáknál; ugyan azért senki az útzákon dohányozni ne merészellyen. Minden házi Birtokos, és házi Gazda egy jó üveg, vagy bádog lámpást tartson, hogy mind tselédgyei, mind maga aztat az ollyatén helyeken bátor- ságossan használhassák, külömben ezen Ren­delést által hágók 5-tűl fogva 30. forintot fog­nak a’ Tűzi Cassába fizetni, sőtt a’ környűl- állásokhoz képest bezárással, és testi fenyíték- kel-is büntetődni. 15- ször Égő szövétnekekkel való járás egy átallyában mindenkor tilalmas lészen száraz, és szeles időkben. 16- szor A’ fedetlen fazekakban való tűz- hordás megtiltatik, és a’ Piartzon sütő kofák­nak sem szabad a’ sütkérezés, ha tsak arra alkalmatos vass serpenyőjök nintsen; melly- bűl a’ tűz semmiképpen ki ne eshessen, ’s kárt ne okozhasson. 17- szer A’ Bodnároknak megtiltatik a’ hor­dóknak fedelék alatt való perkelésse, hanem a’ szabad ég alatt a’ forgátstúl távúi tsendes idő­ben vigyék azt véghez; és hordó perkelés al­kalmatosságával köteleztettnek kemény bünte­elismerni, hogy egy Psylander-estet is több figyelemben részesítenek. Tessék elhinni, hogy egy sort sem irtunk volna e tárgyról, ha igazunk nincs. * A pálinkamérések záróórája. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága egyik legutóbbi köz­gyűlésén elhatározta, hogy módosítani fogja a korcsmákról, sorházakról és pálinkamérésekről szóló fővárosi szabályrendeletnek a záróóráta vonatkozó szakaszát, még pedig akként, hogy a pálinkamérők mindenkor este fél kilenckor, szombaton este pedig fél tízkor tartoznak a boltot becsukni, és reggel ötkor nyithatnak. A belügyminiszter most leiratban értesítette a fővárost, hogy a törvényhatósági bizottság e határozatát Jóváhagyja. * Takarékoskodjunk I Ez most a riadó ország­szert e, Hegedűs Lóránt országgy. képviselő be­szédével kapcsolatban. Takarékoskodjunk, mert még nehezebb idők következhetnek reánk, mint aminőt idestova két éve élünk. Különösen figyelmébe ajánljuk ezt •— egyik fővárosi lap nyomán — a nőknek. A nők igen sokat miveinek a magyar tár­sadalom erejének megrontására s úgyszólván semmit a regenerálására. De a nagy többség­nél megvan az a törekvés is, hogy mivel a férfiak is hibásak, s hogy mentesítsék a női nemet minden vád alól, oda kiáltják a férfiaknak: te naiv lélek, hiszen te azt sem tudod, hogy hol van a hiba. A hiba nem bennünk, gyönge, könnyen nevelhető nőkben, hanem bennetek, erős, uralkodásra és a mi nevelésünkre hiva­tott férfiakban van. Ti vagytok az okai, hogy mi fényűzők, meggondolatlanok és hazafiatlanok vagyunk, mert nektek csak a jól öltözködő, csak a divattal és nem a hazával törődő fess asszonyok tetszenek, mi, asszonyok pedig tet­szeni akarunk mindenáron. Hogy a férfiaknak nagyrésze nem bánja, ha az asszonyok világba költekeznek, drágán és csábítóan öltözködnek s ennek folytán köny- nyen megközelíthetőkké válnak, az természetes. De ezek nem a férjek és nem azok, akik csa­ládalapításban keresik a maguk élete boldog­ságát, hanem azok, kik a nőt csak játékszer­ként kívánják tekinteni. tés terhe alatt közel kézhez bizonyos edényben vizet tartani, minden esetre; és ha a’ munká- jokat végzik, vagy munka közbe szél támad, azon vízzel a’ tüzet haladék nélkül megoltani. 18- szor A’ lövöldözés egy átallyában Vá­rasson, és Hóstyákon mindenkor tilalmas lé­szen 12. páltza, vagy forint büntetés alatt. 19- szer Hogy azon szerencsétlenségnek, melly a’ tűzzel, és gyertyával bánó, ’s járó em­bereknek gondatlanságbúi, ’s szelességekbűl tá­madhat, elejét lehessen venni, minden ház Bir- tokossai, vagy azoknak helytartóik, ’s Mester­emberek mindenről szorossan felelni kötelez- tetnek. E’ végre tehát gyermekeiket, Mester­legényeiket, Tselédeiket, ’s minden házi Társaik’, és Lakosaikat szorgalmatos szemmel tartsák, ’s arra fel vigyázzanak, hogy minden, a’ mi itten parantsoltatott, tökélletessen tellyesítessen; fő­képpen hogy a’ tűz és a’ gyertya a’ konyhák­ban, szobákban, ’s műhelyekben annak idein eloltasson, egy átallyában ezen Tűzi Rendnek ellenére legkissebb-is ne történnyen; ’s ugyan azért azon Lakosokat, a’ kiknek ez iránt való gondatlanságokat észre veszik, meginteni, és ha ezen intés haszontalan volna, azokat a’ Várossi Tanátsnak-is béadni tartoznak; melly Rende­lésnek általhágása minden esetre 15-tűl fogva 50. forintig való birsággal, vagy a’ környűl- állásokhoz képest áristommal, és testi bünte- téssel-is fog megbüntettettni. 20- szor Minthogy a’ jó rend egyenessen megkivánnya, hogy a’ tűz támadásoknak el- távoztatássára az itt előadott Rendszabások nem tsak közönségessen kihirdettessenek, és Paran­Ha asszonyainknak az az életük célja, hogy az ilyen férfiak számát szaporítsák, akkor csak neveljék leányaikat is arra, hogy a leg­főbb életcél: tetszeni minél tovább és minél többnek. De akkor azután ne csodálkozzanak, ha a jövő nemzedék férfiainak nem lesz bátor­sága megházasodui, csak a naivaknak, akik seholsem látnak meg semmi rosszat, az okosak pedig csak játékszerként fogják a nőket kezelni. HÍREK. Eger, 1913. december 12-én. Tájékoztató. December 13. Eötvös ünnepély a föreáliskolában. „ 13. A hevesi főszolgabíró tárgy, napja Erdőtelken. „ 14. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 15. Megyegyülés. „ 15. Egri főszolgabíró tárgy, napja Verpeléten. „ 15. A pótervásárai főszolgabíró tárgyalási napja Egercsehiben. „ 15. A dohánybeváltás kezdete Kápolnán. „ 16. A gyöngyösi főszolgabíró tárgy, napj Adácson. „ 19. Iparhatósági megbízottak választása. „ 20. Katonai utóállítás Hatvanban. „ 21. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 22, 23. Országos vásár Pásztón. „ 25. Karácsony. „ 26. Szent István vértanú ünnepe. „ 31. Szilveszter. Hálaadás. Érsekünk a vallás- és tanulmányi alap bi­zottságában. A király, mint a hivatalos lap szerdai száma jelenti, a f. 1913. év november 1-től számított három évre, a magyar vallás- és tanulmányi alapra felügyelő s azok kezelé­sét ellenőrző időleges bizottság tagjává nevezte ki Szmrecsányi Lajos dr. egri érseket. Megje­gyezzük, hogy főpásztorunk eddig is tagja volt ennek a bizottságnak. Előléptetés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Kolosy Mór állami főreáliskolai tanárt a VII. fizetési osztályba léptette elő. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. Vasárnap, december 14-én, délután 4 órakor lesz az idei második ismeretterjesztő előadás. Ez alkalommal Bartók Egyed dr. Hadi felszere­lések a honfoglalástól a XV. századig címmel tart előadást, amelyet vetített képekkel is szemlél­tet. Jegyek Szolcsányi Gyulánál válthatók. Anyakönyvi kinevezés. Hevesvármegye fő­ispánja Herédy Béla okleveles segédjegyzőt a gyöngyössolymosi anyakönyvi kerületbe anya­könyvvezető helyettessé nevezte ki. tsolatúl meghagy attassanak, hanem az ő pon­tos tellyesítésekre-is szoros vigyázat tartasson: a’ végre azonkívül, hogy a’ Város Fő Birájá- nak, és Vásár Bírójának valamint más közön­séget illető Rendtartások, úgy nem külömben ezen Tűzi Rend-is főképpen szorgalmatossá- gokra bizattatik, bizonyos Tűzi Comissáriusok neveztettnek ki, a’ kik magokhoz vévén egy Kőmives, Ats, ’s Kiményseprő Mestereket min- ; den Esztendőben legalább kétszer minden há­zat megvizsgálni, a’ tűzre nézve tapasztaltt ve­szedelmes környűlállásokat feljegyezni, sőtt a’ mellyek semmi halasztást nem szenvednek, egy­szeribe orvosolni, azonkívül minden háznál ta­lálandó tűzoltó eszközöket megszemlélni, és egy rendes jegyző Könyvbe beírni, végre a’ Tanáts- nak mindenekrűl környűlállásos Tudósítást tenni fognak, melly tudósítást a’ Tanáts a’ jegyző Könyvel együtt Ő Excellentziájának az Érsek­nek azonnal bemutatni mindenkor köteles lészen. Hogy pedig a’ vizsgálódás annál könnyebben, és serényebben véghez mehessen a’ Város az ő Hóstyáival együtt 11. Fertályokra osztatik fel. E’ szerint tehát minden a’ megnevezett Tűzi Comissáriusnak felvigyázássa alatt lészen, ’s minden Comissáriushoz a’ maga szakaszá- búl való, és házzal bíró két Polgárok mint Al- comissáriusok kaptsoltattnak. Ezek azon hit alatt, mellyre mint Polgárok felesküdtek, ezen felsőbb helyrűl is meghagyatott Tűzi Rendsze­rint reájok háromló kötelességeiket mentül tö- kélietessebben tartoznak véghez vinni. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents