Eger - hetente kétszer, 1913

1913-12-13 / 100. szám

1913. december 13. EGER. (100. or.) 5 Irodalmi est. Az Egri Jogakadémia Kör irodalmi szakosztálya szerdán, (december 10.) este 6 órakor látogatott és szépén sikerült házi-estét rendezett a Körnek a Líceum II. emeletén levő helyiségében. A négy pontból álló élvezetes műsort Szöllösy Alfréd joghallgató hangulatos költeménye nyitotta meg, mely „Emlékország“ címen az ember lelkivilágában elraktározott emlékeket vonultatta fel csengő-bongó rímek­ben. Ezután Légmán Leó joghallgató komoly tárgyú és alapos tanulmányra valló értekezése következett, amelyben a fiatal szerző „A tűz feltalálása és jelentősége“ címen igen érdeke­sen fejtegette a tűznek szerepét az emberiség kultúrájában és gazdasági életében. Majd Szabó Ernő joghallgató lépett a felolvasó asztalhoz és poetikus lendülettel, meleghangú nekrológot olvasott fel a tragikus sorsú, korán elhunyt magyar költőről: Rudnyánszky Gyuláról. A műsort, melynek minden egyes pontját elismerő tapsokkal jutalmazta a hallgatóság, AJtay Gyula joghallgatónak szép hegedű-játéka zárta be, melynek során a Havasi kürt és két ismert magyar népdal (Ezt a kerek erdőt...,Szomorú a nyárfa) kedves áriáibau gyönyörködtek a jelenvoltak. Dalköri reunió. Az Egri Koszorús Dalkör a múlt év folyamán meghonosított reunió-estélyeit, a tavalyi szép sikereken felbuzdulva, az idén folytatni akarja. A Dalkör idei első dalestélyét szombatra, december 13-ra, tervezi a Kaszinó nagytermében. A belépődij az idén is 1 korona, az alapító- és pártoló tagoknak 50 fillér. Palágyié a színház. Miskolc város színügyi bizottsága kedden, december 9-én döntött a színházra kiirt pályázat ügyében. A gyűlés a színházra pályázó 3 szinigazgató közül egy­hangúlag Palágyi mellett foglalt állást. Eszerint a miskolci és egri színházak igazgatója újabb 3 évre, 1914. szeptember 1-től 1917. augusztus 31-ig, ismételten Palágyi Lajos szinigazgató lesz. Az ülésen az egri szinügyi bizottság részéről Jankovics Dezső polgármester és Setét Sándor dr. voltak jelen, akik Eger érdekében többször felszólaltak. Többek között, hogy a jövőbeu a pályázat kiírása Eger megkérdeztetése nélkül ne történjék meg, továbbá hogy az egri őszi szezont október 15-ig, vagy november 1-ig tolják ki. A miskolci sziuügyi bizottság ezeket a kívánságokat a jövőben tekintetbe veszi. Mindszenty Gedeon összes költeményei, két vaskos, és Ízlésesen kiállított kötetben, most jelentek meg az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület kiadásában. A finomlelkű papköltő szép alkotásait előszóként érdekes életrajz ve­zeti be, amely, valamint maga az egész becses gyűjtemény, bizonyára közelebbről érdekel min­denkit, akinek a nemesebb irányú költészet iránt érzéke van s aki valamely összeköttetés­ben érzi magát a „szentek unokáival.“ A jó papiroson, szép betűkkel nyomtatott s ajándék­nak kiválóan alkalmas két kötetet, a pénz előzetes beküldése után portómentesen, fűzve 10, egész vászonba kötve, arany cimnyomással 12 koronáért küldi meg az egri érseki Líceumi Nyomda. Eötvös emlékünnep. A főreáliskola Bajza- önképzőkörének Eöivös-ünnepsége szombaton d. u. 5 órakor lesz az intézet tornacsarnokában a már közölt programm szerint. Az iparkamara teljes ülése. A miskolczi kereskedelmi- és iparkamara kedden délután ülést tartott, amelyen többek között az egri iparkamara érdekében megindított mozgalmat tárgyalták. Az elnök Kánitz Dezsőnek, az ipar­kamara egri tagjának szereplése ellen tiltako­zott. Kánitz Dezső tudvalévőén küldöttséget vezetett a miuisztereluök és a kereskedelmi miniszter elé az egri iparkamara felállítása érdekében és ott, mint szónok kifejtette, hogy a miskolczi kamara nem képviseli Egernek kereskedelmi érdekeit. Kánitz Dezső álláspont­ját Írásba foglalt terjedelmes beadványban is­mertette. A beadvány főleg Sugár Ignác dr. kamarai titkár ellen irányult. A hosszas vita után elrendelt szavazás eredménye az volt, hogy a gyűlés két szavazat kivételével bizal­mát fejezte ki a titkárnak. Újszülöttek. Eger városában, a lefolyt hé­ten (december 5—11-ig) a következő születési esetek történtek: Gál Mária szolgáló János, Trethon József kőműves Mária, Molnár János földműves Lajos, Liptai Bernát földműves Mária, Merczel András czipész Irén, Gömöri István napszámos Bernát, Csetneki Antal napszámos Antal, Juhász Ferenc napszámos Ferenc nevű gyermeke. Eljegyzési tábla. Kádas Géza kőműves­segéd és Légrády Rozália hajadon egri, Sauber Herman kereskedő budapesti és Kaff Netti hajadon egri, Grieger István kereskedő rozs- nyói és Takács Erzsébet hajadon egri lakos jegyesek. Házasságot kötöttek. Palásthy Pál kovács­segéd és Páli Anna hajadon, Csillag Sándor vaskereskedősegéd és Czeizler Róza varrónő, Újházi Pál kőművessegéd és Lendvay Erzsébet egri lakosok. Halottak névsora. Hajnal Sándor 27 napos, Bari Amália 3 hónapos, Schneeveisz Piroska 2 éves, Veréb József asztalossegéd 19 éves, özv. Erdődy Istvánná szül. Stészel Mária 60 éves, Losonczi Józsefné szül. Murányi Borbála földművesnő 66 éves, özv. Sebestény Jánosné szül. Zsolczer Terézia földművesnő 70 éves, özv. Kovács Ignáczné szül. Nagy Julianna földművesnő 78 éves, Sipos József földműves 75 éves, Blumberger Bernát kereskedő 76 éves korában. Apró krónikák. Lefülelt fiatal zsebmetszök. Sze- redi Mihálytés Józsefet, tizenkét-tizenhárom éves gyermekeket szerdán a rendőrség letartóztatta. A fiatalkorú bűnösök, kiknek a szülei egyéb­ként tisztességes, jómódú földműves emberek, az egri csirkés piacon a vásáros közönségtől már jó ideje pénzt lopkodtak. Főleg a hetivá­sáros, nagyobb forgalmú napokat használták fel üzelmeikre. Eddig már körülbelül 50 koro­nát szedtek össze tolvajmódra. Az eljárás meg­indult ellenük. — Eltörött a lába. A kápolnai Detki-féle gőzmalom Sándor József nevű fő­molnára csütörtök délelőtt 9 óra tájban szeren­csétlenül járt. A törekvő, 7 gyermekes család­apa a malomba menet megcsúszott a síkos lépcsőn s oly szerencsétlenül vágódott hátra a körülbelül félméter magas feljáratról, hogy bal- lába az alsószárban két helyen is eltörött. Hertskó Adolf kápolnai körorvos bízik a gyors gyógyúlásban. Rövid hirek. A tisztilak eladása. Hosszas tár­gyalások után a belügyminiszter megengedte, hogy a város a tisztilakot eladhassa. Az eladást azonban néhány apróbb természetű kikötéshez fűzte. Ezek szerint a város köteles az ezredes részére megfelelő lakásról gondoskodni, továbbá a tisztilak helyén korcsma, vagy vendéglő nem nyitható. Az eladásból befolyó vételár a ka­Legrégibb, legelőkelőbb márka Gróf KEGLEVICH ISTVÁN utd. COGNAC Budafok. Számos bel- és külföldi kiállításon kizárólagosan DÍSZOKLEVÉLLEL kitüntetve. tonai beszállásolási alapra fordítandó. A város, tudvalévőén, az Osztrák-Magyar Banknak fogja eladni a tisztilakot. — Műszaki bejárás. Szerdán, december hó 10-én, Egerben a budapesti posta- és távirda igazgatóságnak kiküldött bizottsága a táviró és távbeszélő hálózatot műszakilag felülvizsgálta. — Ipartanácsi tagok. A miskolczi Kér. és Iparkamara a várm. ipartanácsba a maga részéről Tóth Ágostont és nagyecséri Kánitz Dezsőt reudes tagokul, póttagokul pedig Hecser Bélát és Balkay Istvánt választotta be. ___ ,< 1 60 holdas birtokom eladó. Van közte 6 hold belsőség, 3 hold rét, 5 hold akáczerdő (1200 □-ölével.) Ára 45.000 korona. A birtokon olcsó, amortizációs és bekebelezett kölcsön van s így kevés pénzzel átvehető. Közvetítőket díjazok. Lengyel Béla m. kir. postamester Farkasaszón. (Szatmár m.) Eladó 60 hektó ó- és uj-bor Cziglédi András tulajdonosnál Eger, Pacsirta-utca 38. szám. Rózágyak, félréz és vaságy, gyermekágy, kocsi, szék, éjjeli szekrény, szoba-kloset; acél sodrony ágybetét fa és vas rámára, sodrony nyug-ágy, sodrony kocsi ülés, mozsdó és ruha álvány, rézrudak és réz karnisok, szén és fa­tartók, szénhorog és lapát, patkány és egér­fogók, szálloda s kórház és kerti berendezések stb. Legjutányosabban szállít: Garaí Károly vas és rézbutorkészitő Aradon. Iskolaügy. Katonás szellemű nevelés a romániai iskolákban. A katonai nevelést az iskolákba legelőször a japánok vitték be. Később Amerikában hó­dított tért ez a rendszer. Az európai államok közűi e reformmal előbb Angolországban, azután Olaszországban foglalkoztak. Romániában 1902- ben kezdtek kísérletezni e téren. 1906 április 1-én már törvényt hoztak a katonai nevelésre vonatkozóan, melynek értelmében az összes román iskolákban kötelező lett a rendszer életbeléptetése. A törvény célja a katonai ismeretek ok­tatása kapcsán a növendékeket hazaszeretetre nevelni s lelkűkbe csepegtetni a rend, fegyelem, tisztelet, hazafiság, bátorság és hősiesség ér­zelmeit. A törvény alapján a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumban e célra egy külön ügy­osztályt szerveztek. A katonai kiképző testület A legjobb és a legtartósabb drótszálas lámpa. Húzott drótszállal 75% árammeutalcaritás. Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és a MAGYAR SIEMENS-SCHÜCKERT-MŰVEK-nál. Budapest. VI., Teréz-körut 36. Gyár-utcza 13.

Next

/
Thumbnails
Contents