Eger - hetente kétszer, 1913
1913-12-13 / 100. szám
i 2 EGER. (100. az.) 1913. december 13. emberbaráti érzelmektől áthatva, minden tekintetben azon van, hogy népünk itthon boldoguljon s ne idegenben keresse a boldogságot. íme, mily tömérdek útja, módja, eszköze, tere van a valódi függetlenségi politikának. Egy becsületes munkában eltöltött 24 óra, egy józan takarékossággal, becsületesen átélt nap többet használ ennek a szent eszmének, mint egy — hangzatos frázisokkal körül- tüzdelt, de egyébként tartalmatlan vezércikk. ————————j—■ A vármegye bizottságainak gyűlése. A Jegyzői nyugdijválasztmány december hó 10-én délelőtt V410 órakor az alispáni hivatalos helyiségben Majzik Viktor alispán elnöklete alatt gyűlést tartott. A gyűlésen a jegyzői nyugdíjszabályrendeletet módosították, majd pedig több jegyzői nyugdíj kérvényt intéztek el. — A tiszti nyugdíj választmány ugyancsak december 10-én délelőtt 10 órakor Majzik Viktor alispán elnöklete alatt, gyűlést tartott. A tárgysorozaton több kérvény elintézése szerepelt. — A vármegye állandó választmányának pénzügyi szakosztálya a községi költségvetések és számadások felülvizsgálata céljából december 10-én délután 3 órakor Kassuta Domokos elnöklete alatt tartott ülést, melyet 13-án d. u. 3 órakor folytat. — A vármegye állandó választmányának közmunka szakosztálya december hó 13-án délelőtt 12 órakor a vármegyeház kistermében Fiezere József elnöklete alatt tart gyűlést. MegyegyűlÓ8. Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága Egerben, a vármegyeház nagytermében hétfőn, december hó 15-ikén délelőtt l/,ll órakor rendes évnegyedes közgyűlést tart, melynek napirendjéből kiemeljük a következő fontosabb közügyeket: Évnegyedes jelentések. A számonkérőszék jegyzőkönyve. A jövő rendes közgyűlés napjának kitűzése. A belügyminiszter leirata a dijnoki szabályrendelet módosítása tárgyában és ennek kapcsán a módosított szabályrendelet bemutatása. Ugyancsak a belügyminiszternek leirata jén észre venni. 3-szor Azt hamar eloltani. És 4-szer az oltás után a’ veszedelmes következéseket, vagy a’ Tűznek újonnan való feléledését megelőzni. Ezután következik a szöveg, mely egészében így hangzik: ELSŐ RÉSZ. A’ Gyúlásoknak elővigyázás által való eltávoz- tatásokrúl. 1- ször Ezentúl minden új Házak nem tsak a’ Városban, hanem a’ Hóstyákon-is, ha tse- réppel, vagy kő sindellel nem födethetnek, legalább sindellel fedeztessenek, és tégla, vagy kő kémények által a’ tűz ellen bátorságba helyeztessenek, mellyre való nézve — 2- szor Semmi új házat építeni, sem valami nagyobb épületbéli reparátziókat, és változásokat a’ Város Tanátsa előre kikért engedelme nélkül (a’ fóldozásokat, mellyek által az épületekben semmi változás nem történik, ’s vakolásokat kivévén) ezután tenni szabad nem lészen. — Azok, kik új épületet, vagy nagyobb repa- rátziót véghez vinni kívánnak, mindenkor azt a’ Város Tanátsának előre bejelenteni tartoznak olly móddal, hogy a’ kik Czéhbeli Kőmives Mester által fognak építtetni; a’ kívánt épületnek plánumát-is két hasonló párban elkerülhetetlenül béadgyák, és tsak akkor, ha annak, a’ Város Tanátsa által kiküldött Comissáriusnak megszemlélése ’s értelmes megvizsgálása szerint az egyik vidimált párja a’ Kőmives Mesternek, vagy tulajdonképpen az építő Gazdának visza trahomás betegek gyógykezelése, az árvízkárosultak segélyezése és a Nagytelek major közigazgatási beosztásának rendezése ügyében. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye átirata a cigányügy rendezése, Torontál vármegye átirata az orsz. központi Hitelszövetkezet fejlesztése, Göiuör vármegye átirata a sajtó és esküdtszéki törvények módosítása, Székesfehérvár szab. kir. város és Fehérvármegye átiratai a reáliskolák fejlesztése, Somogy vármegye átirata a kisebb kőmives és ácsiparosok munkakörének kiterjesztése, Arad város átirata az aggkori biztosítás, Kolozsvár és Arad városok, valamint Szebenvármegye átiratai az 1907: XIX. t.-c. revíziója, Nagyszeben város átirata a fegyvergyakorlatok idejének szabályozása, és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye átirata a községi takarékpénztárak ügyének rendezése tárgyában. Kérelem a budapesti assziszi szt. Ferenc kórháza részére segély folyósítása iránt. A budapesti jog- és államtudományi továbbképző tanfolyamon részt vett Mártonffy Lajos tb. főszolgabíró költségeinek kiutalványozása. Eger város nyugdijszabályrendelete s Deák Mihály felebbezése. Eger város határozata a mozgókép-szinházak szabályzata ügyében és Galambos István dr. felebbezése. Továbbá: Eger városának határozatai a 43,200 korona árviz- kölcsön felvétele, az árvíz rongálásai, a törvényszéki aszfalt, a Deák Ferenc-utcai aszfalt, a Szarvas-téri aszfalt és a polgári fiúiskola elhelyezése ügyében. A vakokat gyámolító országos egylet kérelme 6000 koronás alapítványi hely létesítése iránt. A vármegye alispánjának előterjesztése az 1913. évi községi számadások megvizsgálásához számvizsgáló elnökök kinevezése, továbbá hitelátruházás engedélyezése és a vármegyei alapoknak gyümölcsöző elhelyezése tárgyában. Pártértekezlet. Hevesvármegye törvény- hatósági bizottságának december hó 15-én, hétfőn, tartandó rendes évnegyedes közgyűlését megelőzően, vasárnap, december 14-én este a megyebizottság ellenzéki tagjai Szederkény! Nándor elnöklete alatt az egri Kaszinó könyvtár termében, este 7 órakor pártértekezletet tartanak. sza adódik, szabad lészen az építéshez fogatni. — De e’ mellett köteleztetik kiki a’ Tűz ellen való bátorságnak megtartására minden arra szolgáló rendszabásokat pontban megtartani, és az építésnek előkészítéssé után arrúl legfeljebb tizennégy nap alatt a’ Város Tanátsát, tudósítani, hogy a’ kirendelendő Comissárius által hellyben azonnal megvizsgáltathassa, ha az épület a’ jóvá hagyott plánum szerint ment légyen e’ véghez? vagy nem. Melly esetben ha a’ plánum elmellőztetvén valamelly, a’ tűzi bátorság ellen elkövetett hiba tapasztaltatik, az tüstént az Kőmives Mesternek költségén fog megváltoztattatni. — Hogy mindazonáltal ezen rendszabásnak szoros teljesítéssé annál bizonyos- sabb lehessen, rendeltetik: hogy mind a’ Kőmives Mester, a’ ki rendes plánum nélkül építeni kezdene, mind az, a’ ki a’ hellyben hagyott plánumot előre való jelentés nélkül megváltoztatná, száz Rforintban büntettessen, melly a’ Tűzi Cassába fizettetni fog. Azoktúl pedig, kik Kőmives Mester által nem építhetnek, a’ plánum ugyan nem fog kivántatni, tartoznak mindazonáltal minden kivétel nélkül a’ Város Tanátsának, mind arrúl, hogy építeni szándékoznak, mind a’ teendő épülettyek módgya felől voltaképpen jelentést tenni, hogy ennél fogva a’ Város Tanátsa a’ kiküldendő Comissárius által a’ helyet, úgy a’ teendő épületnek egyébb kör- nyűlállásait megvizsgáltathassa, és tsak a’ megvizsgálás után, ha az építésre engedelmet nyertek, lészen szabad a’ kívánt építést elkezdeni, szorossan megtartván a’ tűzi bátorságnak min- I den egyébb meghagy ássáit. A ruházatról. A ruházat legfőbb célja ma már védelmet nyújtani a testnek az éghajlati hatások és idő- járásbeli változások ellen. Az észszerű ruházkodás épp’ úgy védelmet nyújt a testre ható erős külső meleg ellen, amint oltalmazza a szervezetet a nagyfokú hőveszteség ellen az év hideg szakaiban. Védőszerepe mellett hasznos szolgálatot tesz szervezetünknek még azáltal is, hogy azt természetes hószabályozásában segíti és támogatja. Csak az a ruházat lesz tehát szervezeti jólétünk védelmezője és biztosítója, amely e követelmények mindegyikét szem előtt tartja. Hányszor nyílik azonban alkalma az orvosnak, különösen alsóbb néposztályokban, megfigyelhetni a ruházkodásnak célszerűtlen változatait. Láthatja naponkint, különösen betegeknél a legvastagabb ruhadarabok viselését, melyek sem egyenkint, sem összességükben nem felelnek meg az időjárás, vagy évszak kívánalmainak, még kevésbbó a szervezet egészségi szabályainak. A vastag alsókat néha a mellények és kendők többszörös rétege borítja, mind csak azzal a feladattal alkalmazva, hogy viselőjét a meghűléstől védje. Nagyon természetes, hogy az ilyen ruházat azután minden célt szolgál, csak azt nem, hogy gazdájának egészségét óvja, védje, ami pedig a hivatása volna. Általános, kereken kimondott szabályt a ruházkodásról szólva, csak keveset mondhatunk. Itt is az egyénhez mérten kell alkalmaznunk azokat az elveket, amelyeket az egészségtan e tekintetben szab meg számunkra. Mégis ha szabályszerű kijelentéseket akarunk tenni, azt mondhatjuk, hogy öltözzünk elég melegen, de mégis ügy, hogy a ruházat a bőr párolgását ne gátolja, valamint a testhez való levegőhozzájutást se akadályozza meg. Tekintve pedig azt, hogy például a tüdőbetegeknél ügy a táplálkozási képesség, mint a hőszabályozás bizonyos mértékben hiányosabb, mint az egészséges ember háztartásában, elfogadható általánosságban az a tanács is, hogy a tüdőbeteg öltözzék kissé melegebben, mint az egészségesek. A legfontosabb itt az alsóruházat kérdése, mert az viselheti leginkább a felelősséget az ember szervezetének védelme, hőszabályozásának tökéletes funkciója szempontjából és az 3- szor Az új épületeknek konyhájokban, és minden más tűzhellynek rendelt részekben semmi fa pádimentom megnem szenvedtetik, hanem mindenütt ezen helyeken a’ pádimentomot vagy kő táblákkal, vagy téglával kell kirakni, vagy a’hoz készült kemény agyaggal kiverni, és ki-tapasztani. 4- szer Hogy pedig a’ már fennálló házak- ra-is a’ bátorság a’ lehetőségig megszereztessen, minthogy azok között ollyanok-is találtait- nak, mellyek a’ kő, vagy tégla kiményeket megnem bírják, vagy éppen kimények nélkül vannak, rendeltetik, hogy a’ kiküldendő Comissáriusok ezen Rendszabásnak kihirdetéssé után egy Holnapnak elfolyása alatt mind a’ Városba, mind pedig a’ Hóstyákon a’ házakat sorra szemessen megvizsgálják, és egy arra kikészített Lajstromban jegyezzék fel, minémü házakat, mellyek kü- lömben a’ kő kiményt megbírnák, találtak a’ nélkül, és minémű házakat tapasztaltak olly karban lenni, hogy gyenge, és tsak fonásbúi ké- szűltt óldalai a’ megkívántató tégla kiményt meg nem bírhatnák, ’s mind ezekrűl a’ Város Tanátsának tegyenek környűi állásos Relátziót; mellyre a’ Város Tanátsa azonnal kemény Rendelést fog tenni, hogy a’ melly házak a’ kő kiményt fölvehetik, azoknak Birtokossai tartozzanak fél Esztendő alatt téglából kiményt építeni, a’ gyengébb házaknak pedig kiményeit, és padlásait azoknak tulajdonossai vastag tapasz által a’ Tűz ellen megerősíteni. Melly Rendelésnek végben vétele, hogy annál bizo- nyossabb légyen, mind azokat, kik a’ meghatá; rozott idő alatt teljesíteni elmúlattyák, a’ Vá-