Eger - hetente kétszer, 1913
1913-11-15 / 92. szám
1913. november 15. EGER. (92. sz.) 3 őszén. Tehát a színházi igazgató-vábág és a színházi kerület-kérdés egyszerre és együtt vár újabb megoldást. Mert ezt a két dolgot egymás nélkül elintézni nem lehet. Abban az esetben, ha Eger és Miskolcz továbbra is együtt marad, mint egységes színikerület, akkor Palágyit pályázat mellőzésével újból megtarthatjuk a kerületnek, amire egyébként úgy az egri, mint a miskolczi színügyi bizottságban nagy a hajlandóság. És ez lenne a leghelyesebb, amit tehetünk, mert hiszen a Palágyiénál jobb színtársulatot úgy sem kaphatnánk aránylag kis kerületünkbe; épen olyanért, avagy pláne kisebb társulatért pedig kár volna megbolygatni a bevált régi megszokott- ságot. Más kérdés, hogy mire határozná el magát Palágyi akkor, ha Eger és Miskolcz fölbontanák egymásközött a színházi szövetséget ? Miskolcz ugyan nem gondol erre az eshetőségre, mert továbbra is fenntartani óhajtja Egerrel a kerületi együttműködést. Egerben azonban már vannak a különválás eszméjének is hívei. Különösen azok szeretnék a Miskolcz- tól való különválást és más városokkal való kerületi egyesülést, akik Egernek téli színházi szezont akarnának biztosítani. Ez azonban ezidőszerint még kivihetetlen. Eger, hátsókat fejlődött az utóbbi évtizedek alatt, még nem bírna meg egy teljes téli színi-szezónt. Nincsen annyi színházjáró közönségünk és nincsen akkora befogadóképességű színházunk, amely annyi jövedelmet tudna biztosítani, hogy abból olyan színtársulat, mint pl. a Palágyié, megélni tudna. A mi kis színházunk, telt ház mellett is, naponta legfeljebb csak 700 korona bevételt tud produkálni. Mi ez ahhoz a roppant kiadáshoz képest, amelyből Palágyi társulatának csak a személyi rezsije évi 120— 130,000 korona? Szerényebb igényű, kisebb színtársulattal pedig kár lenne kísérletezni, mikor a meglevő mostani nagy művész-gárdára is sok a panaszunk! Miskolcz például könnyebben állhatná az Egertől való különválást, mert a szomszédos Diósgyőr intelligenciájával együtt legalább háromanuyi a színházlátogató közönsége, mint Egeré. És még sem gondol szakításra. Hol vagyunk mi még Miskolcztól és hol van a mi színházlátogató intelligenciával megrakott közeli — vidékünk ? A színházi igazgató-válság és a színi kerület kérdése egyébként, a színüsryi bizottságban dől el. Ha ugyan határozatképes számban össze tud verődni. Mert egyéb színházi bajainknak ez is fontos problémája. Hétfőn például, ahol az igazgató-válság és a színi kerület kérdése először jött szóba, a bizottság elnökén és előadóján kivül mindössze csak két tag volt jelen ! A hét. Fogy a házasság; kivált az intelligencia körében : ezt írja a statisztika. Nem csodálkozunk rajta, mert a családos ember, ha szegény leányt vesz el, csak nyomorog; arra pedig nem minden ember vállalkozik, hogy eladja magát pénzért. Csináljunk csak számítást nagyon szerény életre, csak egy gyermekkel és mondjunk nagyot: 4000 korona évi fizetéshez, mert a lakáspénz (legalább Egerben) sohasem elég az embert megillető lakás árára. Tehát: Konyhára, cselédbérre havonkint 200 kor. ................................... 2 400 K. Adóra összesen .... 204 11 Fűtésre............................................ 2 00 n Világításra ..... 100 n Orvos évi tiszteletdíja . 100 n Gyógyszertár................................... 5 0 n Vendéglátásra egész évben . 100 Y1 Tagsági díjak,lapok (esetleg könyvek!) 100 n Fürdő, uszoda az egész családnak egy évre . 70 n Gyermek iskolai kiadásai, tandíja stb. 150 n Nyelvekre, vagy zenére taníttatása 200 n Előre nem látott kiadásokra havonkint csak 6 K. . 72 K. 3746 K. Marad tehát (ha a férj sem nem dohányzik, sem nem iszik semmiféle szeszes italt) ha egyáltalán soha, semmiféle passziót meg nem enged magának a család: egész évre három úri embernek teljes ruházatra 254 korona, vagyis egynek-egynek 85 korona egy évre akkor, amidőn egy férfiöltöny közepes finomságú szövetből 74—76 korona, egy pár cipő pedig 18—20 korona. És hol vannak még a szellemi élvezetek, amelyek mégis csak elsőrendű életszükségletei a művelt embernek!? Tessék tehát erre megházasodni! Egy-két évtizeddel ezelőtt négyezer korona évi jövedelem sok volt. Mi ez az összeg manapság, ha az ember higiénikus életet akar élni? Szalonra nincs föltétlenül szükség, a nagyobbacska gyermek azonban még sem alhatik egy szobában a szülőkkel. Mi ez'az összeg akkor, ha az ember ételen és alváson kívül másra is gondol, vagy ha váratlan költségei merülnek föl. De még a színházat, a könyvet és a zenét se lehet luxusnak mondani. Ily körülmények között igazat kell adni annak a férfinak, aki maga és mások előtt őszintén bevallja, hogy nem képes családot eltartani. Bizonyára férfiasabb ez az álláspont, mint az a kifogás, hogy a mai lányok nem tanulnak meg számolni. A gyöngébb nemnek sok gyöngéje van, de az asszony mindig jobban értett a számokhoz, mint a férfi. A könnyelmű, pazarló asszonynak amúgy se sok köze van a háztartáshoz, a parazita Évát tehát számításon kívül kell hagyni ennél a témánál. Száz szónak is egy a vége: a józan házassághoz nem négyezer korona, hanem — pénz kell. Elvégre az ember maga — ha nagylelkű és van elég lelkiereje — sok minden élvezetről lemond, de hogy a családtagjait is már a priori lemondassa mindenről: arra kevés ember elég vakmerő, hogy ne mondjuk: elég lelketlen! * A Világ és a Katolikus Nagygyűlés. Bizonyára nem gondolta Mihályit dr., mikor a katolikus sajtó megteremtésének nehézségeit tárgyaló, magass/.árnyalásu beszédét elmondta, hogy pár nap múlva eklatáns példával lehet majd igazolni azt az állítását, hogy „micsoda erkölcsi és anyagi károkat okozhat az országnak, a társadalomnak egy olyan újságíró gárda, amelynek tagjai jó toliforgatók ugyan, de hiányzik belőlük a lelkiismeretesség és a felelősség érzete!“ íme, a Világ fényes példát mutatott Mihályfi dr. állításának igazolására azzal a cikkével, melyben a Nagygyűlésről számol be. Minden sora cinizmus, kifakadás a vallás ellen, félremagyarázása (de szándékos!) az egyes beszédek tartalmának s oly színben való feltüntetése a magyar püspöki karnak, mintha annak tagjai azért mentek volna el a Nagygyűlésre, hogy ott minél nagyobb ovációban, frenetikusabb tapsviharban részesüljenek. Nagyon téved a Világi Azért mentek el főpapjaink a Nagygyűlésre, hogy megmutassák: mennyire szívükönaznap az utcán sem mutatkoztam s ezt elég rosszúl tettem. A kollega ugyanis ellátogatott a sógoromhoz, aki iparos ember. — Mi a foglalkozása, bácsikám? — Én, uram, építőmester vagyok, de a mesterségemmel felhagytam. Rosszúl ment az üzlet. Könyvet lehetne írni arról a sok nem éppen dicséretre méltó tettéről, melyet egy nap alatt a falunkban elkövetett. De mikor ezeket megtudtam, a »kollega« már ekkor valószínűen a hetedik faluban mutatkozott be valamelyik kartársnál — valami »jónak« reményében — mint nyugalmazott tanító. Pár nap múlva egy szépen beretvált arcú, de rosszúl öltözött fiatal ember kopogtat az ajtómon. — X. Y. vagyok. Tessék, itt az oklevelem. — Nincs állása? — Nincs. B-ben működtem, de a papommal összevesztem/; a fiát megvertem! s így mennem kellett. Állás után járok. A sz-i tanítótól jövök, aki régi jóbarátom. Ott tartott volna egy hétig is, de az édesanyja és a felesége betegen fekszik. Ide utasított kollega úrhoz, akiről sok szépet beszélt. Legalább egy napi szállást kérnék, meg egy kis meleg ételt. Meleg ételt kapott, de szállást — nem. Rögtön észrevettem a »fogást« és gondoltam egyet. — Nézze csak, a harmadik faluban egy állás üresedésben van. Maga nőtlen ember, magának jó volna. — Lehet oda vonaton menni? — Lehet. A vonat félóra múlva indúl. — Nagyon köszönöm a kollega úr szívességét, de ... Értettem ezt a »de« szócskát. Tessék, itt van a vasúti költség. De most már siessen, mert a vonat rögtön indúl. Hálás pillantást vetett rám és eltávozott. A harmadik vendégem egy erőteljes, tra- bális alak, aki alamizsnát kér és aki szintén — tanító. Kórházból jött s a bátyjához siet (ez is tanító, ismerem is), hogy ott maradjon, mig állást kap. Hogy a kórházból jött, sehogyse akartam elhinni, dé fő, hogy menjen. Kisegítem zavarából ezt is, ahogy a bu- gyellárisom engedi. Szép szóval figyelmeztetem, hogy a pénzt ne pálinkára költse. (Erre a figyelmeztetésre okom volt.) Nagyon megsértődött és köszönés nélkül távozott. i Félóra múlva nagy vigyorgások közt jelenti a szolgáló, hogy a »tanító úr« a korcsmában iszik. Előtte egy félliter pálinka. * Biztosan állítom, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinél az ilyen »kollegák« tiszteletüket teszik. De hogy ez így nem jól van, az bizonyos. Ezeken az állapotokon segíteni kellene valahogy. Tiltsa meg a törvény ezeknek a koldulást. Ez nem is koldulás, de még annál is több, amelyre nincs Ízléses kifejezés. Mi, tanítók, úgy segíthetnénk magunkon, hogy amikor egy-egy ilyen alak hozzánk beállít, 2—3 levelezőlapot nyomban útnak indítanánk a szomszéd kollegákhoz, ahová az illető menendő, és ők is így tovább-tovább... Akkor aztán el lennének készülve a kellő fogadásra. (Az illető ugyanis rendesen meg szokta mondani, hogy honnan jött és hová megy.) Mégis csak csúnya dolog az oklevelet, a »tanító« szót koldulásra használni. Ez a foglalkozás amilyen jövedelmező, éppen olyan csúnya is úgy nekik, mint a tanítóságra nézve. Dorcsák József.
