Eger - hetente kétszer, 1913
1913-10-29 / 87. szám
1913. október 29. EGER. (87. sz.) 3 A számvizsgáló bizottság kiküldése után a közgyűlés elé terjesztendő indítványokkal foglalkozott a középponti bizottság s a tiszt- újításra nézve állapodott meg. Hétfőn délután 3 órakor a Líceum zenetermében tartott módszertani értekezést Szőke Sándor tanítóképző tanár a népiskolai rajzoktatás újabb módszeréről. Bevezetésképen a régi (másoló) rajztanítással szembe állította a mai alkottató pedagógiai öntevékenységet, az egyéni működés értékét. Ennél a tanítónak inkább ébresztgető, igazgató szerepe van. A gyermek később úgy is helyesebben lát, biztosabb lesz a keze és így rajza arányosabb, csinosabb, tisztább lesz. Fő dolog, hogy ne rajzot tanítson az iskola, hanem rajzolni tanultasson a gyermek saját megfigyelése, saját megítélése alapján és saját ügyességével. És nagy baj volna, ha a tanító gáncsoló megjegyzésével a siker érzelmét lerontaná a gyermekben. Mivel a gyermek mindent rajzol, amit csak lát, vagy látott, avagy elképzelni tud: anyagot minden tárgykörből lehet venni, de kézügyesitö elögyakor/atokkal vezeti be a tanító az oktatást. Később ez a bevezető segítség mindig fogy, de a szemléltetés soha nem marad el. A figyelmet ébresztő elem ugyanis a cselekvő érzékeltetés, mely önálló Ítéletre képesít. A szemléltetésre alkalmas egyszerű vonalakat maga kombinálja, maga rajzolja a gyermek, aki megtanulja lassankint, hogy nemcsak néz, hanem lát is, és úgy lát mindent, amint van. Végül emlékezetből is rajzol megismert dolgokat, jeleneteket, jelenségeket, mely által a rajz nagy szolgálatot tesz minden tárgynak, mely az alkotó munka jegyében dolgozik. Miután több érdekes és kedves példát hozott fel az életből, arra figyelmeztetett, hogy ne törekedjünk sem művészi eredményekre, sem sablonos egyenlőségre. Fő, hogy amit a gyermek rajzol, kifejező, az ő egyéni megfigyelését, megnyilatkozását tolmácsoló kép legyen, mely persze igy nem lehet egyenlő, valamint semmi reproduktiv munka (olvasás, írás) nem lehet a gyermekeknél teljesen azonos. Miután még egy rajzórának módszertani menetét bemutatta, a rajzminta-lapokkal foglalkozott, amelyek nem másolásra és másoltatásra valók, hanem általános tipus-sorozatot adnak, amelyeken a tanító maga is változtathat. A lelkes elismeréssel fogadott és ritka nagy módszertani tudásról, szinte szokatlan gyakorló-tanítói érzékről tanúskodó előadásért Venczell Ede elnök mondott köszönetét az egyesület nevében ; s indítványára azt is kimondották, hogy az értékes előadást egész terjedelmében jegyzőkönyvbe iktatják. A közgyűlést kedden reggel 8 órakor a líceumi kápolnában szt. mise előzte meg, melyet Venczell Ede t. kanonok, egyházmegyei tan- felügyelő és egyesületi elnök mondott. A közgyűlést 9 óra után nyitotta meg az elnök a Líceum zenetermében. Az elnöki megnyitó első sorban a közös célt hangsúlyozta s kívánta, hogy ne csak a tárgysorozat pontjaival foglalkozzék a közgyűlés, hanem tagjai erkölcsi és szellemi kincsekkel gyarapodva, termékenyítsék meg lelkűket. Majd igy folytatta: , „Ha visszatekintek a legutóbbi képv. közgyűlés óta lefolyt időre, el kell ismernem, hogy egyesületünk tagjainak érdeklődését ez idő alatt főként azok a törekvések és mozgalmak kötötték le, amelyek anyagi helyzetük javítására irányultak. Természetesnek találom e jelenséget, mert hiszen a tanítóság magasztos hivatásának tudatában első sorban érzi, hogy csak az anyagi gondoktól való mentesség képesíti őt a szellemiek terén olyan elő- haladásra, aminőt az egyház és haza egyaránt vár tőle. Hogy minő eredménnyel jártak e törekvések és mozgalmak, ismeretes mindany- nyiok előtt. Nem lehet most feladatom ennek a részletes bírálatába bocsátkozni. Csupán csak egy jóakaró tanácsra kívánkozom annak kapcsán szorítkozni: a lelkek megnyugtatására. A kath. tanítóságnak az anyagiakat messze túlszárnyaló magasabb nézőpontra kell emelkednie, mivel különben elveszti lelkének egyensúlyát, ítélőképességének helyességét, s az eltévelyedések útvesztőjébe kerül, buzgalma ellankad. A kath. tanítóság mint eddigelé, úgy ezentúl is még egy ideig a tanitói hivatás magasztosságából lesz kénytelen meríteni azt az erkölcsi erőt, mely szükséges e magasztos hivatás kifogástalan betöltésére. És én hiszem, hogy az egri főegyházmegye tanítósága hivatásának megbecsüléséből képes is lesz magának ezt az erkölcsi tőkét továbbra is biztosítani. Mert szép, nemes hivatása van a tanítónak. Megengedem, hogy a közvélemény nem tartja a tanítót olyan hóditónak, akinek dicsősége északtól délig árad; nem tekinti tudósnak, aki tudományos kutatásai folytán, vagy korszakalkotó találmányai révén vált az emberiség hasznára; nem tartja őt művésznek, aki művei által ragadja csodálatra a világot. Nem! Szerény ember a tanító, akinek azonban fönséges a hivatása, fontos a feladata, mely feladatát csak szorgalommal és kitartással, szeretettel és odaadással tölheti be. Avagy van-e valami szentebb az emberre nézve, mint őt az erények ösvényére vezetni? Van-e valami magasztosabb, mint az embert nevelés által valamennyi teremtmény fölé emelni ? Van-e valami szükségesebb, mint az embert élethivatásának betöltésére képesíteni, hogy úgy családjának és a társadalomnak, mint egyházunknak és édes hazánknak hasznos tagjává válhassék? Nincs, Uraim! El kell ismernünk, hogy valóban ez a legmagasztosabb feladat, melyet ember kitűzhet magának. Ez okból igenis minden tanítóban hadvezért látok, ki a szeretet és buzgalom fegyverével győzi le a bűnt és a romlottságot. Mélyen járó búvárt látok benne, ki a világ elől elrejtett sok tehetséget hoz napvilágra a gyermek bensejé- ből! Művészt látok benne, ki az erkölcsi semmiből valami emberileg megközelíthető tökéletest bűvöl elő. így összpontosul minden tanítóban a hadvezér, tudós és művész! Ennek a a tudata lelkesítsen és emeljen fel minden tanítót. Aztán van még egy fontos feladata a hivatása magaslatán álló tanítónak: a nemzeti erkölcsök ápolása, a magyar kultúra terjesztése, a haza szabadságának megőrzése által biztositani hazánk fennállását úgy, hogy az ország naggyá és hatalmassá, a lakosság művelt, egészséges és gazdag legyen.“ Végül erőt, kitartást és sikert kívánt és a vendégeket — közöttük Wild György dr. szabolcsmegyei, Hidvégi Benő borsodmegyei és Alpáry Lajos hevesmegyei kir. tanfelügyelőket, Csekó Gábor prépost-kanonokot, Török Kálmán prépost, országgy. képv. stb. stb. — üdvözölte. A lelkes éljenzés csillapultával Kelemen Lajos világi elnök üdvözölte igen melegen Venczell Ede elnököt székfoglalója alkalmából, kinek munkássága már eddig is oly tiszteletreméltó volt az egyesület kebelében s mint két hivatali elődjének segítője. Majd vallomást tett, hogy az egyesület minden tagja buzgón fáradozik a vallásos és hazafias nevelés-oktatás terén s arra tért ki, hogy a legutóbbi fizetésrendezési törvényt — amely pár lépéssel közelebb vitte a igazad van, öcsém, fájntos lány! az a Győri Margit. Öreg létemre is szívesen néztem nefelejcskék szemeibe. Ä kocsmában is találkoztunk. Elbeszélgettünk ott egyről-másról. Ö is panaszkodott, hogy rettentően búsul, mert nem látja többé Miskáját, — bizony akkor eszembe se voltál, öcséin, — tán bizony el is felejtette már őt? Vigasztaltam, hogy ne ríjjon, talál ő még más Miskát is. De ő azt mondta, hogy csak egy Miskát szeret __és — Nagyon szívesen hallgatom, Andris bár esi, csak mondjon még valamit arról a drága teremtésről! De már azt elfelejtettem, hol lakik? — Mondtam már, hogy Bogácson; tudod merre van, úgy-e? Vagy Ikétórajárás a várostól. Most már, ha olyan nagyon szeretitek egymást, menj el Margitékhoz, kérd meg, aztán ... adja Isten, hogy boldogok Jegyetek! Megérdemli- tek, ha már ilyen sokat tűrtetek egymásért. — De most már gyerünk munkába, mert letelt a félóra. Ha szükséged lesz valamire, máskor is gyere hozzám jó tanácsért! — Nem adnám ezer pengőért, hogy most magával beszélhettem. Áldja meg az Isten, Andris bácsi! * Oly vígan rakta most Miska a kévéket, a dobba! Közben rá-rágyújtott kedvenc nótájára: »Bujdosik a kedves rózsám valahol, Ahol még a dalos madár sem dalol; Ne bujdossál, édes rózsám, messzire, Érted megyek jén a világ végire.« Csak múljék el a cséplés ideje, mindjárt fölkeresi az Ő kedves mátkáját. * Egy hét múlva vége volt a cséplésnek. Nehezen búcsúzott el Andris bácsitól, de megköny- nyebbűlve érezte magát, midőn az megígérte, hogy majd meglátogatja őket. A városon keresztül megindúlt Bogácsra. A városban megpihent. Szép selyemkendőt vett Margitnak, aztán szaporán méregette ismét a kilométereket. Egyszer csak meglátja a bogácsi templom tornyát... még néhány jó kilépés és... és szeretője karjai közt piheni ki fáradalmait. Azon törte a fejét, mit mondjon neki,... hogy mutassa ki igaz örömét, erős szerelmét?... Míg ezek a gondolatok egymást űzték Miska agyában, odaért a szerény kis hajlék elé, a- melyben Margit nagynénje lakik. Remegve nyitja ki a kaput. Margit épen az udvart seperte. Odarohant s megölelte. Margit is ráborúl rég várt kedvese keblére s az örömtől könnyezve, (némán állnak a szerelmesek. A nagynéni is szívesen fogadta a vőlegényt. Míg ők ketten a lakodalom idejéről beszéltek, addig Margit nem tudott betelni a selyemkendő bámulatával. A kis ház, melyben Margit eddig csak magában merte dalát dúdolni, egyszerre hangos lett. Mjiska megtakarított pénzét, Margit meg a tehén árát adták össze s csaptak olyan lag- zit, amilyenre Bogácson még a vének sem emlékeztek. Boldogan (élt az új mátkápár. A jó nagynéni pótolta az öreg Györinét, s így a fiatalok boldogsága teljes volt. * Andris bácsi azonban nem az az ember, aki, ha valamit megígér, be ne váltaná, A következő év cséplés-ideje után kocsira szállt s meglátogatta Margitékat. Dél felé járt az idő, (mikor megérkezett Bogácsra. (íme, már harmadízben lépte át a falu határát!). Belép a konyhába, hát uram fia kit lát a tűzhelynél setten- geni ? ... Miskát. Erre már kitört az öregből a méreg: — Hát azért szereztél asszonyt, hogy mégis magad főzz? Ebadta, hol van az asz- szony, hadd leckéztessem csak meg! , — Isten hozta, kedves Andris bácsi, -— kiált fel Miska örömtől sugárzó arccal. — Megbocsásson, két asszony is van a háznál, de hát mit csináljak, mikor nagynénénk a városba ment a libákat eladni, Margit meg bent fekszik betegen. — Az már más. No, akkor gyerünk, nézzük még szegény beteget. Andris bácsi belép s szeme-szája elállt, mikor az ágyban fekvő Margit mellett kis síró gyermeket pillantott meg. — Hozta Isten, Andris bácsi, — szólt Margit. — Látja, az Isten mégis csak meghallgatta a szegény ember könyörgését is ... Nem vállalná el, Andris bácsi, a komaságot? — No... rúgja kánya, tizenegy gyereknek vagyok már a keresztapja; ennyi mellett elfér a tizenkettedik is. Szd.
