Eger - hetente kétszer, 1913
1913-08-06 / 63. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre .......... 5 » N egyed évre .. 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények :— = intézendők.------ : K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 63. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. e==_ Szerda, augusztus 6. X. Pilis tízéves jubileuma. XIII. Leónak hosszú földi vándorlás után való sirbaszállása mély és őszinte gyászba borította az egész katolikus világot. Kialudt a fényesen világító „lumen de coelo“ ; a halál kioltotta a tündöklő égi fényt, amely a Vatikánból sugarának világosságával egy negyedszázadnál tovább árasztotta el az egész föld kerekségét. 1903. julius 20-án, a délutáni órákban vesztette el az Egyház zseniális pápájában legfelsőbb tanítóját és pásztorát. Julius 31-én, szintén a délutáni órákban vonúltak be a bíboros pápaválasztók a conelavéba, hogy ott az Egyház árvaságának véget vessenek, hogy az árvának új atyát adjanak. Fenséges és igazi tiszteletet követelő volt a bíborba öltözött papi fejedelmek csoportja, kik hivatva voltak nagy kötelességük teljesítésére. 62 bíboros — majdnem a legnagyobb száma (70) a szent kollégiumnak — vonta magára az egész világ figyelmét. Volt köztük 20, aki a 70. évet meghaladta, 4, aki a 80. évet betöltötte, nemzetiség tekintetében pedig 38 olasz, a többi más nemzetiségű. Aránylag sokáig tartott a tanácskozás a szavazatok megosztottsága miatt s csak a hetedik szavazásnál lehetett megállapítani a végeredményt. 1903. augusztus 4-én, a déli ur- angyala után pár perccel, két pápai eeremoniáriustól kisérve, megjelent az ősz Luigi Macchi kardinális a vatikáni bazilika főerkélyén s az óriási Szent- Péter-téren tolongó emberáradatnak a 71 éves ősz világosan és érthetően csengő szavakkal hirdette ki a választás eredményét: Annuntio vobis gau- dium magnum. Habemus Pápám Emi- nentissimum et Reverendissimum Dominum Cardinalem<Josephum Sarto, qui sibi nőmén imposuit Pius Decimus. Az örömhír az örök városból a villamos szikra gyorsaságával futotta be az egész földgömböt. S a katolikus hívők vágya beteljesedett, könyörgése meghallgattatott, mert Krisztus nyája új gondviselőt és. jó pásztort, Péter hajója új, tapasztalt kormányost kapott. Sarto Giuseppe, a szegény Sarto Giambattista Írnok és Sanson Marghe- rita varrónő gyermeke az, kit á római bíbor fénye sugároz körül tíz éven keresztül s ki a büszke tengerkirálynő — Venezia — patriarcháj a, emeltetett a nagy birodalom trónjára, mely birodalomnak sem hegy, sem tenger nem szab határt. A „patres purpurati“ 62 szavazatából a lagúnák városának pat- riarchája végül 50 szavazatot kapott. (Az első szavazásnál csak 5 szavazatot, a másodiknál 10-et, a harmadiknál \ 21-et, a negyediknél 24-et, az ötödiknél 27-et, a hatodiknál 35 szavazatot). Ettől kezdve a galilei halász örökébe (az akkor 69 éves) Sarto József lépett s mint „ ignis ardens“, mint égő tűz a szeretetben kihűlt világot lángjának melegével kezdte kormányozni. Azóta már egy decennium telt el a hullámzó időtengerben. Tíz éve, hogy X. Pius, mint pápa uralkodik erős és tudatos kézzel vezetve az Egyház kor- mányrudját; tíz éve már, hogy ez az égő tűz az emberiségre oly áldásos módon meleg, lángoló és tisztító hatást gyakorol. Egész uralkodása alatt szorgos és éber pásztorként ügyel hü nyájára, melynek legfelsőbb pásztorává az Úr választotta ki. Mindig a legjobb mezőre vezeti nyáját, hogy a körüljáró és ólálkodó „ordító farkasok“ támadásaitól és pusztításaitól megóvja. Szakadatlanul azon fáradozik, hogy a keresztény életideált a maga szépségében megvalósítsa, hogy az igazi és hamisíttatlan kereszténységet az élet minden részébe beplántálja s hogy érvényre juttassa pápai vezérszavát „ Omnia restaurare in Christo.“ Súlyos betegségen ment át az agg pápa pár hónappal ezelőtt, mikor is fájó aggodalom fogta el a katolikus világot, hogy a halál megfosztja az Az „EGEK“ tárcája. A borsodszemerei plébános.*) Mezőkövesden jártomban, egy szokatlan jelenség vonta magára figyelmemet. A piacon földműves asszonyok lepedő nagyságú, pompás színekben ragyogó selyemkendőket, cifra prusz- likokat, tarka fejkendőket árultak a földön. Kérdeztem ennek az okát, mire azt a választ adták, hogy azért árulják a drága ruhákat potom pénzért, mert viselésöket Borsodszemerén a plébános ur megtiltotta. Hát még ez is lehetséges? Hát hogy, hogy ? Mi lehet ennek az oka? A kofaasszonyok közül többen ezt nem tudták megmondani. Csak azt mondották, hogy azt a fehérnépet, aki ilyen selyemruhákba öltözött: a plébános ur nem eresztette be a templomba, visszaparancsolta az ajtóból. Volt ott azonban egy fiatal, okos asszony. Ő tudott fölviláerosítást adni ekképpen: A plébános ur nem akarta, hogy a drága öltözködésben elpusztuljon a falu. *) Ezt a cikket S. J. fővárosi hírlapírótól közölte a Budapesti Hirlap f. évi 165. száma; onnét adjuk egyházmegyénket érdeklő vonatkozásánál fogva, meg különösen tanulságai miatt is. Szerk, A szegénynek is úgy kellett a sok ruhára költenie a pénzét, mint a gazdagnak. Ezért parancsolja le róluk a plébános ur a ruhát, de csak a templomban. Ez igazán érdekes dolognak látszik. A falu papjának szuverén hatalma a népen, hatalmaskodásnak látszó föllépése a templomban és a népnek szinte szolgai szótfogadása. Vegre pedig ami a legfőbb és legszebb az ügyben: a plébános jóságos gondoskodása a nép jóléte érdekében. Eendkívül érdekelt a kérdés, amely a falu életében bizonyára nagy változásokat idézett elő. Erről bizonyosan érdekes dolgokat lehetne Írni. Elutaztam tehát Borsodszemerére, ahol az eset történt. A falu Heves és Borsod határán túl, odébb a Mátrán, a Bükkhegység alatt fekszik. Szihalom állomástól szép eperfa sor visz odáig, jótermő fekete földek között. A köralakban futó, fehér színben ragyogó, zsuppos kis házikók, szerény berendezkedésű udvaraikkal nem vallanak a legjobb módra. Nagy búzaföldeket látok és nadrágszij keskenys^gü földeket. Itt tehát uraságoké a föld nagy része; a földmivesek jövedelme nem lehet nagy. Természetesen, elsősorban a viselet érdekelt. Az udvarokban egyszerű, Ízléses, tiszta kartonruhákban beszélgettek a lányok, asszonyok. Láttam mindjárt, hogy a pap föllépése nem vált a népies Ízlés, a falunak jól álló szinesség rovására. Éppen szerencsém volt. Alig mentem beljebb a faluban, egy nagy eperfa árnyéka alatt beszélgettek a falu bölcsei. Szép, nemes tartásu, egyenes derekú emberek, hosszú hajjal, okos arckifejezéssel. A legtöbbjén szépen hímzett cifra szűr emelte a tekintélyt és jelezte a kiválóságot. Éppen a nagy- politikáról beszélgettek, mikor közibük ültem a kispadra. Jövetelem célját nem mondottam, mert ebben az érdekes kérdésben igazán tisztán szerettem volna látni. Az időjárásról kezdettem a beszédet. Erre is annyi eső jár-e, mint Pesten ? Jött nemsokára egy sereg asszony és leány. A templomba igyekeztek. Bokorugró. harangszéles szoknyájuk ingott-rengett, színes pruszlikjaikon kedvesen táncoltak a napsugarak. — Ejnye, de szép viselet van a kendtek falujában, — toldom a beszédet. — Hát ha még az ur az előbbit látta volna! — válaszol egy tisztes pelgár. — Hát előbb másforma volt a viselet? — Meghiszem azt. Csupa selyem meg bársony. — Most nem ebben járnak ? — Nem ám, kérem, mert — az Úristen áldja
