Eger - hetente kétszer, 1913

1913-08-06 / 63. szám

2

EGER. (63. sz.)

1913. augusztus 6.

Egyházat nagy pápájától. A jó Isten azonban meghallgatta népének forró imáját s újból életerővel és fáradhatatlan akarattal ajándékozta meg hű helytartóját.

Bárcsak szerencsésen elérné X. Pilis a második décennium elteltét is, mint három név-elődje: VI., VII. és IX. Pius!

A boldogulás útja.

(Egy kis szocializmus.)

Egerben a rendőrkapitány mintegy félszáz tej- és tejtermék-hamiúió ellen folytatott eljárást; Gyöngyösön hamisított terménymagvak- kal csapták be a jóhiszemű gazdaközönséget és a drága pénzen vásárolt lucerna magból vadborsó kelt ki és lepte el a határt. A hús, a liszt, a kenyér, a fűszeráruk s egyéb élelmi cikkek hamisításáról akár ne is beszéljünk.

Szomorú állapot. Élelmi- és tápszereink napról-napra drágulnak, az élvezeti cikkek fogyasztása a fejlődő kultúrával folyton-folyvást fokozódik és — a hamisítások, a szaktudományok bűnös közreműködésével, egyre rafináltabb formákban lépnek fel. Mi ez? Hová vezet ez ? És hol késik a közigazgatás, amely ellenőrző intézkedéseivel és ha kell, megtorló hatalmával megvédje a közönséget a társadalom legnagyobb ellenségeitől, az élelmiszer hamisítóktól ? . . .

Ezeket a kérdéseket, sajnos, könnyebb föltenni, mint reájuk megfelelni. Maradjunk csak a közigazgatásnál. Hogyan képzelhető az, hogy az élelmi- és tápszerféléknek közvetetlen ellenőrzésével megbízott közigazgatási tisztviselők, nagy elfoglaltságuk és ezerágu adminisztratív teendőiknek pontos és lelkiismeretes elvégzése mellett, még az élelmiszereket is vizsgálják és ellenőrizzék, és pedig jól vizsgálják és jól ellenőrizzék ?

Hát van kellő szakismeretük és képzettségük a hamisított, illetve gyanús anyagoknak felismeréséhez? Értenek, a helyes mintavételhez ? Avagy van idejük és alkalmuk ezeknek elsajátításához ? Azután, föltéve, hogy jártasak a piaci mizériák felismerésében és szakértők az élelmezésre szánt árúk megvizsgálásában: vájjon nagy elfoglaltságuk mellett van-e elegendő idejük arra, hogy ezen ellenőrző vizsgálatokat végre is hajtsák ?

meg a mi derék főurunkat, a plébános urat,

— a fehérnépeaet eltiltotta attól, hogy az Isten házába selyemben járjanak. Hát tudja az ur, a fehérnépet, ha egyszer belebolondul az öltözködésbe, az ördög se győzi pénzzel. Amit mi kerestünk, azt elvitte a selyemruha. Az egész falu a boltos bolondja volt. Sok ember pénzét eltakarította itt a cifra ruha. Ha az egyik lány uj ruhát varratott, az már rágta a másiknak a szemét, Addig sirt-ritt az auyján, míg neki is nem lett olyan ruhája. Az anyja persze mindig a lánya pártján volt. Addig veszekedett az emberrel, mig meg nem varrhatták a ruhát. A szegény lány egész héten sirt, hogy a gazdagok közé nem mehet a tempómba, mert megszólják, kinézik az egyszerűbb ruha miatt. Akinek ötszörösen kisebb volt a gazdasága, annak is éppen úgy kellett öltözködni, mint a másiknak. Nem csoda azután, ha a nagy divatolás miatt a falu annyira el volt fajulva, hogy adósságba keveredett.

— Bizony jobb lett volna, — folytattam

— ha a fölösleges ruha árát a takarékpénztárba teszik s mikor a lány férjhez megy, egypár tehenet adtak volna vele.

— No hiszen, — mondták többen — gondoltak is a tehénre. Akinek volt is tehene, azt, is el kellett adni a fehérnépek ruházkodása miatt.

— Hát azután csakugyan olyan sokba került egy öltözet ruha? .

Nincs. És mert nincsen idejük az állandó és alapos felügyeletre: ezért virágzó üzlet nemcsak nálunk, hanem országszerte a tejhamisítás és ezért paklizzák a sok értéktelen, sőt káros holmit a szatócsboltokban az élelmi cikkek közé!...

Népünknek a boldogulás útjára való terelésével komolyan és itt-ott eredményesen is foglalkozunk. Egymást érik a szociális érdekek kielégítésére irányuló törvényeink. Arra azonban képtelenek vagyunk, hogy az élelmiszerek . hamisításával a féktelenségig űzött visszaéléseknek gátat vessünk.

Közegészségügyi törvényünk van, de nincsenek elegendő számban vegyvizsgáló intézeteink és főként nincsenek elegendő számban reá termett, feladatukban jártas ellenőrző szakközegeink, akik a piacokon vagy elárusító helyeken eladásra kerülő közélelmezési cikkeket rendszeresen, gyakran és eredményesen ellenőriznék. Az élelmiszer-hamisítók tudják jól, hogy nehézkes berendezkedésű közigazgatási viszonyaink miatt aránylag csak titkán kerül reájuk az ellenőrzés sora, másrészről ismerik büntetőtörvényeinknek enyhe, szinte hamisításra csábító paragrafusait: nem természetes-e tehát, hogy ceruzával kezükben, kiszámítják a büntetlenül űzött hamisítással járó haszon nagyságát és arra a meggyőződésre jutnak, hogy nálunk az élelmiszereknek hamisításával és megrontásával járó csalás még akkor is busásan meghozza a gyümölcsét, ha néha-napján nem kerülhetik is el a rajta-csípést és a büntetést.

Ha tehát a megélhetés ezer nehézségeivel küzdő polgárságnak helyzetén segíteni akarunk, elsősorban az egészségét veszélyeztető élelmiszerhamisítók erélyes megrendszabályo- zásáról kell gondoskodnunk. És pedig ne a törvény megváltoztatásától tegyük függővé ezt a tisztító-munkát. Nem a törvény büntetőszakaszainak szigorítása a sürgős, hanem az, hogy az élelmiszereknek hozzáértő szakerőkkel való gyakori meyvizsgáltatásával a hamisítók érezzék, hogy az igazságszolgáltatás büntető keze állandóan fejük fölött lebeg.

A népjólét előmozdítása és a boldogulás utjának egyengetése — elismerjük — sok és nehéz munkát ró a közigazgatásra, ámde megvannak és rendelkezésére állanak az eszközök is, amelyekkel közhasznú munkáját teljesítheti.

A higiénia és a közélelmezés tere például

Erre a kérdésre a legkülönbözőbb összegeket mondotta mindenki. Mennyire nem tud a mi népünk számítani, mutatja az, hogy egy gazda, aki három lányt adott férjhez, a selyemöltözék árát száz koronára mondta. Erre azt javasoltam, hogy hát számítsuk ki közösen, mennyibe került egy leány ruhája. A következőkben állapodtak meg egyhangúan, de sok megfontolás után: Szoknya 40 korona, a felső selyemkendő 40, a selyemkötény 10, a pruszlik vagy az ujjas (szálika) 8, 10 darab alsószoknya 40, az ingváll 10, a cipő 10, a derékra való bársony 14, a hajba való pántlika 10, kaláris a nyakba 5, ezüstgyürük 5, apróságok 10 korona, összesen 202 koronába került egy fölvétel.

— Egy öltözet azonban nem elég a fehér- népnek. Legalább négy rend ruhája volt valamennyinek. Ha megunták, hát eladták és újabbat vettek. A falu egész népe sommásba jár, vagyis tavasszal és ősszel elmegy két-két hónapra más vidékre mezőgazdasági dologra. Ott ka- vonkint hatvan koronát kapnak. Ha a leány hazajött, a verejtékes keresetét vitte a boltba selyemszoknvára. Hát ezt nem tudta nézni a four. Kiprédikálta, hogy senki se merjen a templomba selyemben járni. Többen mégis megpróbálták, de a főur azzal fenyegetőzött, hogy levágja róluk a kendőt. Persze ezt nem tette volna, de hát j jó volt a fehérnéppket egy kicsit megiieszteni. I Most legalább tudjuk, hogy miért dolgozunk.

még csaknem teljesen kiaknázatlan. Pedig mindakettő a nép legfőbb java: a jó egészség föntartására és ápolására irányul.

Minden községben egészséges ivóvízről kell gondoskodnia a közigazgatásnak. Ameny- nyiben valamely község egymagában erre képtelen lenne, csoportosítson 2—3, esetleg több egymáshoz közelebb fekvő községet s igyekezzék odahatni, hogy közös erővel modern vízvezetéket létesítsenek, vagy legalább artézi kutakat furassanak a saját érdekükben. Minden nagyobb községben népfürdőt kell felállítani. Ez is elsőrendű közegészségügyi követelmény. A kórház is szükséges dolog. Ámde ez sok költséggel jár; hanem azt megtehetné minden község, hogy egy olyan házat jelölne ki, ahol a fenjáró — nem ragadós — betegek tartózkodnának legalább addig az ideig, míg hozzátartozóik a házon kívül, mezei munkájukat végzik. Azután az olyan községekben, ahol gyógyszertár nincsen, a községeknek maguknak kellene törekednie a gyógyszertár-jog megszerzésére. Az sem lenne káros, ha a községek saját kezelésükbe vennék a temetkezési vállalatokat. így legalább a hatóság által rendezendő temetések mind egyformák és lehetőleg egyszerűek lennének. A nép leszoknék a temetéseknél dívó fölösleges és költséges fényűzésről s a község mégis egy újabb, biztos és nem jelentéktelen jövedelem-forráshoz jutna.

A közélelmezés körül szintén áldásos tevékenységet fejthet ki a közigazgatás. Népünknek táplálkozási viszonyai sok helyen javításra és irányításra szorulnak. Ezért gondoskodnia kell a hatóságnak arról, hogy a nép minél olcsóbb és mégis jó és egészséges táplálékhoz jusson. A törvény által előirt vágóhidak még nincsenek mindenütt fölállítva. Ezeket tehát szorgalmazni kell. A vágóhidakkal kapcsolatban községi mészárszékekről is célszerű gondoskodni, ahol az állattenyésztő gazdák levágásra szánt marháikat, sertéseiket vagy juhai- kat, a községi elöljárósággal együttesen megállapított árért, a lakosságnak kimérhetnék. A jobb táplálkozás — kivált ha alkalmas módon erről fölvilágosítanák és meggyőznék a népet — lassan-lassan a szervezetre és erkölcsökre egyaránt káros alkohol-fogyasztást is csökkentené.

Szóval: szép ut a boldogulás útja s megérdemli, hogy — kiépítsük.

— Hát a lányok, asszonyok nem haragusz- nak a főurra ? — kérdeztem.

— Eleinte bizony pittegtek-pattogtak. Most is van olyan szamár, aki haragszik, de hát bizony most már a fehérnépek maguk is rátérnek, hogy milyen jót tettek velük. Eddig csak kontóztunk, kontóztunk és csak az üzletes ember gazdagodott.

Följegyeztem ezt a bölcs beszédet, amire egy gazda odaszól hozzám gyanakvó hangon, sunyi ábrázattal:

— De hiszen, tudja mit az ur, maga nem jóban jár. Most ki akarja tudni, hogy több pénzünk van, azután beadja az országházba, hogy erre a nyomorult népre még több adót vessenek.

Az arcképes igazolással megbizonyítottam, hogy ki vagyok, mire bocsánatot kért, de azt mondta, hogy a többi súgta neki, kérdezné meg, miféle ember vagyok ?

Ezután kiszámítottuk, hogy a mostani kartonviseletből egy fölvétel csak harminc koronába kerül. Ez tartósabb is, mert az a selyem még az állásban is összetöredezett.

Megkérdeztem azután a nőket is : hogyan fogadták a plébános ur rendelkezését ? Mindenki azt mondta, hogy most már bele vannak egyezve. Eleint toppá’ felkötögették a selyemkendőt. Mikor ezt látta a plébános ur, beteg